Korrajz Temesvár múltjából – megjelent Both Ferenc piarista szerzetes emlékirata

2016. március 12. szombat 18:20

A budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében mutatták be március 11-én Both Ferenc SchP, egykori temesvári iskolaigazgató „Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885–1935)” című könyvét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A könyvbemutatón megjelenteket Labancz Zsolt piarista tartományfőnök köszöntötte. Elmondta: a most megjelent, Sas Péter által szerkesztett könyv a Magyarország piarista múltjából című sorozat legújabb, kilencedik kötete. A tartományfőnök röviden felidézte Both Ferenc (1872–1937) életútját, kiemelve, hogy az egykori piarista szerzetes tanulmányai elvégzését követően tizenkét évig tanított Szegeden, majd 1910-ben az akkori tartományfőnök kinevezte a temesvári iskola igazgatójává és egyben a piaristák ottani rendházának főnökévé. Tizennégy éven keresztül, egészen 1924-ig töltötte be mindkét tisztséget.

A kötet két részből áll. Az első, rövidebb tanulmány a gimnázium történetét mutatja be, 1885 és 1910 között, a terjedelmében hosszabb és mélységében is átfogóbb rész pedig műveltség- és kortörténeti tanulmány, a temesvári főgimnázium életét ismerteti 1910-től 1935-ig. Ebben a viszontagságos időszakban, különösen Trianon után, a temesvári piarista főgimnáziumnak is szembe kellett néznie a románosítási törekvésekkel.

Labancz Zsolt megköszönte a piarista sorozat képi szerkesztőjének, a most megjelent könyv műszaki és képszerkesztője, Koltai András és a kötetet sajtó alá rendező, szerkesztő és az utószót is jegyző Sas Péter művelődés- és irodalomtörténész munkáját. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy csaknem harminc, rövidebb-hosszabb, a piaristák múltjával foglalkozó tanulmányt írt, gondozott eddig. Ezért a tartományfőnökség Kalazanci Szent József-emlékérmet ajándékozott Sas Péternek.

A könyvbemutatón beszédet mondott Ruppert József, a piarista rendtartomány romániai delegáltja is, tiszteletét fejezve ki az idős piarista diákok előtt. Egyedülállónak nevezte azt a szeretetet és összetartást, amit az egykori középiskolások – az utolsó évfolyam 1948-ban végzett – egymás és iskolájuk, a temesvári főgimnázium iránt éreznek, éreztek. Évtizedekig minden május első vasárnapján összegyűltek a németországi Schwetzingenben. A helyszínválasztásban az játszott szerepet, hogy sok egykori temesvári diák élt külföldön, elsősorban Németországban. Ezeket a találkozókat áthatotta a piarista iskola iránti szeretetük.

A 2000-es évek elején az akkori tartományfőnök levelet kapott egy volt diáktól, Howy Ottótól, aki München közelében élt. Azt kérdezte, mi a piarista tartományfőnökség terve a régi temesvári iskolával. Ruppert atya ekkor kezdett el levelezni a régi gimnazistákkal, és kiderült számára, hogy tele vannak energiával, tervvel, szerették volna újraéleszteni a piarista szellemet és átadni ezt az utódiskolának. Temesváron ugyanis a püspökség visszakérte és vissza is kapta az egykori főgimnázium épületét. A piaristák szerződést kötöttek az egyházzal, melynek értelmében a püspökség ötven évig használhatja az épületüket, és benne egy katolikus szellemű iskolát működtethet. A Gerhardinum – Római Katolikus Líceum, Szent Gellértről nevezett iskola, az egyetlen Romániában, amelyben két párhuzamos oktatási intézmény van, egy román és egy magyar. Az öreg diákok lelkesedése hozta létre ebben az épületben a két nagytermes piarista múzeumot. Ők szervezték meg 2009-ben annak megünneplését is, hogy a gimnázium száz évvel korábban költözött át a régi épületből az újba. Bemutatták ekkor az egykori temesvári diák, Kurtág György zeneművét. Néhány év múlva Sas Péter egyik könyvének bemutatásával ünnepelték a templom felszentelésének évfordulóját.

Jelentős szerepet játszottak az öreg diákok abban is, hogy Both Ferenc monográfiája könyv alakban az érdeklődők kezébe kerülhet. Még kéziratban elolvasták, terjesztették, lelkesedtek, támogatták a megjelenést. Legyen ez a kötet kicsit az ő emlékük is – zárta hozzászólását Ruppert József atya.

Sas Péter, a könyv szerkesztője a Magyarország piarista múltjából című sorozatról szólva hangsúlyozta, ezek nélkül, a bennük található fontos források nélkül nem lehet monográfiát írni a piaristák múltjáról.

A szerkesztő elmondta, Both Ferenc könyve kicsit kilóg a sorozatban eddig megjelent kötetek közül, majd emlékeztetett rá, hogy Patay József (1886–1946), a kolozsvári piaristák egykori rendfőnöke egyszer azt mondta: „Aki az Erdély területét borító kulturális fövenyt vizsgálja, a fövenyben a kegyes tanítórend lábnyomával lépten-nyomon találkozik.”

Sas Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Erdély kulturális életébe mély gyökeret eresztett a piarista rend, rendkívül jelentős múltja van, és ennek a szolgálatnak emléket kell állítani. Azonban a történészek és a híradások elsősorban Székelyfölddel foglalkoznak, a Bánátra kevesebb figyelem jut, pedig roppant fontos és érdekes az a múlt, amellyel ez a földrajzi egység rendelkezik. Csupán 1989-ben, a temesvári forradalomnak elnevezett események kapcsán kapott nagyobb figyelmet, azóta viszont megint nagy a csend.

Talán ez a kötet segít abban, hogy ne így legyen – fejezte ki reményét a könyv szerkesztője, aki szerint Temesvár azért is foglal el különleges helyet Erdély történetében, mert négynyelvű város. Erdélyben régebben teljesen természetes volt a magyar, a román és a német nyelv használata, Temesvár esetében ez kibővült a szerb nyelvvel. Megemlítendő a zsidóság is, amely gazdagította a várost, nemcsak kereskedelmileg, hanem kulturális szempontból is.

Sas Péter felidézte, hogy Both Ferencet 1910-ben nevezték ki a főgimnázium igazgatójának, egy évvel az iskola új épületének elkészültét követően, mely csodálatos, városképileg meghatározó épülete lett Temesvárnak. Both Ferenc már akkor is kiemelten foglalkozott a piarista gimnázium múltjával, 1912-ben jelent meg az első, ezzel kapcsolatos munkája. Miután 1930-ban nyugállományba vonult, hozzákezdett az anyag bővítéséhez. 1935-ben készült el vele, a kéziratot benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémiának, de ott olyan kritikákat fogalmaztak meg, melyek elvették Both Ferenc kedvét az átdolgozástól. Sas Péter szerint nem voltak helytállóak a bíráló észrevételek, érett, hiszen magas színvonalú munkáról van szó. A kéziratban maradt munkára Ruppert tanár úr hívta fel a szerkesztő figyelmét. Koltai András segítségével sok korabeli fényképet találtak.

A szerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy Both Ferenc könyve nemcsak a temesvári gimnázium életét mutatja be, hanem nagyon fontos korrajz is. Felvázolja azt a drámai folyamatot, változást is, amely a Bánátban lezajlott az 1910-es években, majd Trianont követően. Temesvár helyzetének különlegességét az adja, hogy először nem román csapatok, hanem szerbek szállták meg, és Szerbiához akarták csatolni a várost és környékét. Végül azonban a szerbek kénytelenek voltak visszavonulni, és helyüket a román megszállók vették át. Mindezt nagyon érzékletesen írja le Both Ferenc, bemutatja azokat a háttérfolyamatokat is, melyekről máshonnan nem értesülnénk. Megismerhetjük, milyen lépéseket próbáltak tenni a piarista tanárok a főgimnázium megmentése érdekében. Például francia tiszteket szállásoltak el az épületben, ezzel kicsit az ő védnökségük alá helyezték az intézményt, rengeteg atrocitástól menekülve meg így.

Sas Péter rámutatott, Both Ferenc egy rendkívüli korban állt a temesvári rendház és iskola élén, de azt követően is figyelemmel kísérte a város életét. A Temesvárt átélt időszak minden öröme és eredménye, megpróbáltatása és nehézsége türköződik emlékirata lapjain. Maga így indokolta munkája megírását: „Benne éltem, s cselekvőleg is részt vettem a történeti eseményekben, miért is az események rugóit tisztán láttam, s amidőn elhatároztam, hogy Temesvár közönsége, ifjúsága, a piarista rend működése, s ezen korszak eseményeinek megörökítése céljából intézetünknek ezt a korszakát legnagyobb részt személyes feljegyzéseim, levéltári s egyéb adatok, okmányok alapján megírom, tárgyilagosságra, hűségre, történeti igazságra törekedtem, hogy e könyv, mint a megszállás idejére eső egyik forrásmunka, szolgálat lehessen a magyar történetírásnak.”

A bemutató végén Koltai András, a piarista levéltár vezetője, a könyv műszaki és képszerkesztője diavetítést tartott, így a résztvevők pillanatfelvételeket láthattak a temesvári főgimnázium múltjából.

A levéltárvezető egy színes anekdotát is felidézett Both Ferenc életéből: iskolája tiszta volt, ha valahol rendetlenséget, rendbehoznivalót talált, azonnal intézkedett, de a kiadott parancsot rögtön elfelejtette, s esetleg perceken belül két-három újabb utasítást is adott. Egy nap a folyosón pókhálót látott valahol. Máris szólította a pedellust: „Sándor, hozza a létrát!” Amíg azonban Sándor előkerült a létrával, neki már más jutott eszébe, s nyomban meg is indult a kijárat felé, s azután tovább a városba. Sándor pedig utána a hosszú létrával. Már a színház táján jártak, amikor Both Ferenc hátrapillantott, és meglátta Sándort, aki főpedellusi öntudattal lépkedett direktora nyomában a kisebb méretű tűzoltólétrával a járókelők nem csekély ámulatára.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
orokbefogadassal-foglalkozott-az-eletvedo-forum
Az örökbefogadással foglalkozott az Életvédő Fórum

A Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fóruma december 2-án az MKPK budapesti székházában tartott ülésén az örökbefogadás témáját állította a középpontba. Korom Kata személyes vallomása „Örökbefogadás – örök befogadás” címmel arról szólt, mit jelent szülőnek lenni egy különleges élethelyzetben.

18:40
az-uj-ember-videoblogja-nemeshegyi-peter-beszel
Az Új Ember videoblogja: Nemeshegyi Péter beszél

Videoblogot indít az Új Ember. Elsőként Nemeshegyi Péter jezsuitát kértük, meséljen, válaszoljon kérdéseinkre.

09:56