Kothencz János a gyermekvédelemről: a felügyeleti hozzáállást a törődő gondoskodásnak kell felváltani

Kothencz János neve összefonódott a gyermekvédelemmel. Mi az Ön számára legfontosabb ebben a történetben?

A gyerekek a családból kiemelt állapotban megfosztottság-élményen esnek át. Traumatikus alapokkal indulnak, ahonnan el kell juttatnunk őket odáig, hogy gyógyultabbak, kiegyensúlyozottabbak legyenek, hogy a társadalomba be tudjanak illeszkedni, legalábbis ne a perifériájára kerüljenek. A Szeged-Csanádi Egyházmegyében azért döntöttünk a gyermekvédelem felvállalása mellett, mert hiszünk az állami gondoskodásban élő gyerekek alakíthatóságában. Hiszünk abban, hogy ezeknek a gyerekeknek adható jövő, adható remény, és azt valljuk, hogy a korábbi értéksemleges hozzáállást fel kell váltania egy törődőbb, nevelőbb gondoskodásnak. Arra törekszünk, hogy mindazokat, akik ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak, hozzáemeljük a minél hitelesebb gondozás lehetőségéhez. Ez egy rendkívül nehéz ösvény, hiszen jeget törünk fogpiszkálóval. Azt megértetni egy kollégával, aki harminc éve dolgozik gyerekekkel és csak a pofonokban hisz, hogy másképpen is lehet, és a dolgok megváltoztatása nem ott kezdődik, hogy X vagy Y megváltozik, hanem ott, hogy én változom. Azt megértetni a kollégákkal, hogy a gyermekvédelem ők maguk, ez rendkívül kemény kihívás. Nekünk nem kisebb feladatunk van, mint ez. Megváltoztatni azt, amiről sokan azt gondolják, hogy nem megváltoztatható. Reményt vinni oda, ahol kiszolgáltatottság az úr. Ez nem csak a gyerekekre igaz, hanem a kollégákra is. Nagyon fontos azt megértetni, hogy mi vagyunk a gyermekvédelem, nem a jogszabályok, a házirendek, a működési szabályzatok és nem a fenntartó. A gyermekvédelem én vagyok, aki megérintem a gyereket, aki hozzászólok. Az általunk kidolgozott pedagógiai módszer ebben segít. A segítő magatartás legfontosabb jellemzőjének a mélyen emberközpontú szemléletet tartom.

Az egyház számára nagy kihívás ez a vállalás. Mi határozta meg döntésüket?

Kiss-Rigó püspök úr úgy ítélte meg, az egyház társadalmi küldetése a bajba jutottak, az árvák segítése. Ebben a kisegítőlegesség elvén túlmenően egy messze átfogóbb felkarolásra is szükség van. A fenntartói felelősségmegosztás rendkívül fontos kihívás ebben a társadalomban. A II. Vatikáni Zsinat rámutat arra, hogy az adott kor nyelvén kell interpretálni az evangélium örömhírét. Az egyháznak az alapküldetésén túl és azzal együtt a családból kiemelt gyerekekért vállalható áldozatot és szolgálatot meg kell élni mindazoknak javára, akik maguk is reményt keresnek. A legfontosabb, hogy sokkal mélyebb alapú szakmai struktúrát képviselünk. Egy értékalapú szemléletmódot közvetítünk, és kidolgoztunk egy modellt abban a reményben, hogy ez üzenetként, mintaként tud az állami szektor számára megjelenni. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ehhez nélkülözhetetlen az állhatatosság, és tudnunk kell, hogy az állami fenntartású rendszerekben dolgozó kollégák egyfajta kritikaként is megélhetik ezt. Ez a pedagógiai program összekapcsolódik a közösségépítéssel. Olyan légkört igyekszünk teremteni, ami összehasonlíthatatlanul személyesebb és családiasabb, mint a megelőző időszak tipikus intézményi légköre.

Milyen intézmények tartoznak az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi rendszerébe?

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyermekvédelmi Főigazgatósága a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és a Názáret Szolgáltató gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményeket fog össze. Ide tartoznak a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakellátások, az otthont nyújtó szakellátások és az utógondozás. Az otthont nyújtó ellátáson belül a gyermek- és lakásotthonok köre, valamint az ideiglenes elhelyezést biztosító befogadó otthonok köre, továbbá a nevelőszülői hálózat. Ezeket a feladatokat három megyében látjuk el: Komárom-Esztergomban, Csongrádban és Bács-Kiskunban. Minden esetben ott vállaltunk feladatot, ahol minket megkerestek azzal a céllal, hogy fenntartói felelősségmegosztással vállaljunk egy-egy intézményt. Az intézmények szakmai koordinációjára engem kért fel a püspök.

Miben különbözik az alapellátás és a szakellátás?

Az alapellátás gyermekjóléti szolgáltatás, mint például a gyermekek napközbeni ellátása, átmeneti gondozása és a családsegítés. Az alapellátásban nem emelik ki a gyermeket a családból. A jogalkotó célja, hogy az alapellátás keretében megelőzze a problémát, a veszély kialakulását, és ezért sok preventív jellegű támogatást nyújt. A szociálpolitikai struktúránk ezen preventív törekvése mellett a korrekciós szándék jelenik meg a szakellátás bevezetésében. Itt bele kell nyúlni a történetbe. Ha már olyan mérvű veszélyeztetésről van szó, ahol a gyermeknek a törvénybe foglalt kritériumok alapján meghatározott érdeke sérül, ami a fejlődését gátolja, akkor kiemelésre kerül sor. A szakellátás a gyermekvédelem nehézipara. Mi már azokkal a gyerekekkel foglalkozunk, akiknél traumákat kell kezelni, akiknek személyközi kapcsolatrendszere rendkívül visszás. Ezen esetekben komoly kihívásokkal találjuk szemben magunkat a gyermek érték- és normaképzésénél. A bizalomképével pedig messze speciálisabb módon kell foglalkoznunk. 

Milyen lényegi elemei vannak az egyházmegyében felépített gyermekvédelmi gondoskodásnak?

Mindhárom megyében átfogó szakmai fejlesztést indítottunk el. Ebben a rendszerben meghatározó a tizenhat éve a törődő-gondoskodó szemléletmódot keresztény alapon kialakító és fenntartó ÁGOTA - Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért - Alapítvány közössége.  Ez dolgozta ki az ún. KASZPEM - szenzitív pedagogikoterápiás - módszert, mely ma Magyarországon és nemzetközileg is egyre inkább terjed, és ami a törődő-nevelő gondoskodás eszköze. Abból indul ki, hogy a gyermek meg tud birkózni a krízisekkel, ha mellé állunk és segítjük ebben. Ez a szociális befolyásolás, ez a nevelés lényege.

A gyerekek jövője szempontjából mit tekint elsődlegesnek?

Végeztünk egy országosan reprezentatív kutatást, melybe 1732 kilenc és tizennyolc év közti teljes körű otthont nyújtó ellátásban élő gyerek került be. Ez egyértelműen megmutatta, hogy a gyerekek túlnyomó többsége ellenséges érzéseket táplál a szüleivel kapcsolatban, mivel kiemelték őket a családból. A gyermeket és a szülőt is gyógyítani kell ebben a krízisben. Nem azt kell firtatni, hogy miért jutott el egyik vagy másik fél ide, hanem azt, hogy miként hozható újra össze a két fél, és miként építhető össze újra a család. A mi gondolkodásunkban annak segítése, hogy a gyermekek visszatérjenek a családba, messze nagyobb hangsúlyt kap, mint az állami szakellátási rendszerben, és a lehetőségeink is jobbak, hogy ezen dolgozzunk. Amióta átvettük a rendszert, megdupláztuk azok számát, akiket sikerült visszaterelni a családba. Úgy látom, nem lehet ma Magyarországon a kapcsolattartások, a hazagondozások” kérdéskörét nem terapeutikusan kezelni. Mi kialakítottuk a kapcsolattartás sajátos formáját. Heterogén klienscsoportokat hozunk létre, melyben benne vannak a rendszerben dolgozó kollégák, a vér szerinti hozzátartozók, a nevelőszülők. Itt a gyerek mentális támogatással tud a vér szerinti hozzátartozóival találkozni, és egy új típusú minőségi kapcsolatot tud megteremteni és fenntartani. Egészen mély szinteket érintő nehézségekben próbálunk támaszként működni. A csoportnak köszönhetően a felek kapcsolata kiegyensúlyozottabbá válik, és ez egyértelműen a gyermek érzelmi biztonságát és stabilitását szolgálja. 

Hogyan mutatható be a szakellátásban maradó gyermekekkel való foglalkozás rendszere, a KASZPEM?

Ennek a hét pilléren nyugvó rendszernek a kidolgozásakor organikus fejlődési modellben gondolkodtunk. Látjuk a gyerek rengeteg nehézségét, ezzel együtt a teljes személyiségét próbáljuk alakítani. Foglalkozni kell a bizalom és bizalmatlanság kérdésével és a kapcsolatokkal is. Vannak-e a gyermeknek szeretetkapcsolatai, vannak-e olyanok, akikre felnézhet, akikhez ragaszkodhat, akikre építheti a maga kis dolgait, akiknek a szeretetéért teljesít. Ezen nagyon keményen dolgozunk a gyerekekkel. Segítenünk kell a traumák, nehéz életesemények feldolgozásában. Kiemelt figyelmet igényel a kiszolgáltatottságérzet és az ahhoz való viszony feldolgozása. Milyen a gyermek önreflexív készsége, képessége, milyen módon reagál saját érzéseire? Az a gyermek, aki nevén sem tudja nevezni a fájdalmát, a félelmét, a sebeit, sokkal inkább szenved, mint az, akit megtanítunk a sebek megnevezhetőségére. A terápia következő eleme a gyerek önrendelkezésének kérdésköre, ezt a normák és értékek rendszere követi. Megélte a gyerek valaha is az összetartozás érzését? Amíg ezek a gyerekek nem érzik valahová tartozónak magukat, amíg nem éreznek meleg, intim közeget maguk körül, addig ne várjunk csodát. Legfontosabb kihívásaink egyike, hogy otthont adjunk a gyereknek. Foglalkoznunk kell a gyerek teljesítményhez való viszonyával, jövőképével. Azt kell közvetítenünk, hogy a gyereknek a saját képességeivel és realitásaival kell összebarátkoznia. A gyerekek jelentős többsége küzd a tanult tehetetlenséggel, ezt csak nagyon nehezen lehet áttörni.

Hangsúlyozta a nevelő személyiségének fontosságát.

A KASZPEM rendszerben kiemelkedő hangsúlyt kap, hogy autentikus segítőket használ. Olyan szociális munkás, orvos, pszichológus, szociálpedagógus, terapeuta kollégákat, akik maguk is állami gondoskodásban nőttek fel. Ebben minden mástól eltérünk. Sajnos még mindig nem dolgozik annyi érintett ebben a rendszerben, amennyit én szeretnék. Nagy szükség van az ilyen életutat megjárt, magával nagyon keményen megdolgozott, tehát gyógyult, és szakmai alapon a sorstársairól gondolkodni képes segítőre. Gyűjtögetem őket. Munkánk sarokköve, hogy a nevelőink tudatos fejlesztésére törekszünk. Megpróbálunk a kollégáknak nagyon sokat segíteni. Célunk, hogy megtanítsuk őket érzékenyebbnek lenni. A szemléletváltás lényege, hogy empatikusabbak, érzékenyebbek legyenek a gyerekkel szemben. Van, aki úgy írja le a KASZPEM rendszert, hogy az „érzékenyítő pedagógia”.

Hogyan fejlesztenek?

A KASZPEM képzéseket dolgozott ki. Van egy államilag elismert kétszáz órás alaptanfolyamunk és egy felsőfokú képzésünk. Minden munkatársunkak – végzettségtől függetlenül - el kell végezni ezt a képzést. Itt tudjuk átadni az általunk meghatározónak vélt szemléletet. A felügyeleti típusú hozzáállással szemben a nevelői munkát várunk el, szeretnénk, ha a nevelő bánásmód a kolléga belső igényévé válna. Első körben felismertetjük, hogy a gyermekre nem csak főzni kell, hanem beszélgetni is kell vele. Minden nevelőnek tisztában kell lenni azzal, hogy a gyereknek sebei vannak, amikhez hozzá kell tudni nyúlni. Arra figyelünk, hogy milyen minőségű az együttlét a kolléga és a gyerek között. Nyújthatok számtalan, élménnyel teli programot, de ki kell használni mindezt arra, hogy beszélgessek a gyerekkel, hogy a közös élmény formálja az együttélést.

A szakma állandó panasza az alacsony nevelői létszám.

Ahol csak a törvényben megszabott minimum szakmai létszám van jelen, nehezen valósulhat meg az általunk képviselt értékrend. Mi ezt megemeljük, mert csak így valósulhat meg a személyre szabottabb törődés. Nem működik, hogy a kolléga egyik szemével, egyik kezével süt, mos, főz, takarít, a másikkal meg foglalkozik a tizenkét gyerekkel. Az egyházi kiegészítést arra fordítjuk, hogy egy időben több nevelő lehessen jelen. Az utolsó fillérig mindent arra fordítunk, hogy megteremtsük a kedvező személyi kereteket.

Hogyan ítéli meg a törvényi kereteket?

Nagyon sok változás történt a kliensközpontúság terén, és az utóbbi másfél-két évben még inkább optimálisabbá váltak a feltételek. Az új koncepció lebontja a legmélyére a történetet. Nem rendszereket akar fenntartani, hanem embereket támogatni. A TAJ-alapú nyilvántartás nagyon sok adminisztrációval jár, de biztosítja, hogy a központi finanszírozás, a normatíva eljusson a gyerekhez. Ez számomra abszolút hiteles, mert a jogalkotó célja a kliensfinanszírozás.

A gyerekeket a társadalmi beilleszkedés keresésében világunk szétszakítottsága, értékválsága még nagyobb kihívás elé állítja.

Ha a gyereknek megvan a támasza, el tudja hordozni a világ differenciáltságát, széttagoltságát, azt az értékválságnak tűnő helyzetet, amit ez a világ mutat, sugall. Nyilván nincsen könnyű dolga, de ez nem csak a családból kiemelt gyerekek privilégiuma. A családban felnövekvő fiamnak is el kell magyaráznom, nem biztosan az a tuti, hogy te már hétévesen vágod a pókember mindennemű részletét, hanem érdemes tájékozódni más témákról is. A kíváncsiság felébresztése ma ugyanolyan kihívás, mint ezer évvel ezelőtt személyes rávezetéssel, személyes törődéssel szembe tudunk nézni ezzel a nehézséggel. Ebben a vonatkozásban semmilyen különbség nincsen az ókor és napjaink kihívásai között. Jézus azt mondja, engedjétek hozzám a gyerekeket, vagy aki csak egyet is befogad közülük, az engem fogad be. Útmutatása ma is ugyanúgy szól hozzánk. Ehhez képest ma sem kisebb a kihívás, de nem is több. Igen, differenciált értékrendű világban élünk. A média hatása hihetetlen veszélyeket rejt magában. Tudunk-e egész emberként jelen lenni a gyermek életében, tudunk-e élményt adni neki? Mondjuk a magyarok honfoglalása témájában egy szép színes 3D-s könyv megvásárlásával együtt olvasásával, apuval-anyuval való átbeszélhetőségével? Vagy azt mondom, nesze fiam ott a pókember, nézd meg a tévében.

Ha megvan a személyes odaadás, akkor mindegy, hogy mennyire széttagolt a világ. Én azt gondolom, hogy ha hiszünk a gyerekek alakíthatóságában, és ha tudjuk azt, hogy milyen nehézségként nehezedik ezekre a gyerekekre ez az értékdifferenciált világ, ha valóban elhivatottak vagyunk a munkánkban, ha tudunk együttérzően törődni a családból kiemelt csemetékkel, akkor nem fog minket jobban megterhelni a sors, mint amit elhordani vagyunk képesek. De amit elhordani vagyunk képesek, azt el is kell hordanunk.

Trautwein Éva/Magyar Kurír