A csend, a szemlélődés ideje – Találkozás Kovács István költővel

2019. március 23., szombat | 18:11

Kovács István költő legutóbbi verseskötete, a „Shakespeare a Corvin közben” a lírai életmű lezárása lehet, mert a szerző bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy van-e még egy újabb évtizede a következőhöz.

A József Attila-díjas alkotó szerint a fájdalom és a teremtő csoda sokszor kéz a kézben jár. A lapunknak adott interjúban arról is beszélt, hogy általános iskolásként határozta el, megtanul lengyelül – nem hiába: kulturális diplomáciai tevékenységéért Krakkó díszpolgárává választották.

– Az elmúlt évtized verseit foglalja magába a Shakespeare a Corvin közben című új kötete, amelyben számtalan különböző témavilágú vers kapott helyet. Ez a Magyar Napló kiadó gondozásában megjelent, vékonyka kötet lenne a lírai pályafutás lezárása?

 A tavaly ősszel napvilágot látott Shakespeare a Corvin közben az ötödik verseskönyvem – a legutóbbi óta kiadott két válogatást nem számítva. Abból következően, hogy az elmúlt ötvenhárom évben tíz és fél évenként jelent meg kötetem, ezt a munkát lírai pályafutásom lezárásának is tekinthetném. Nem tudom ugyanis, így, hetvennégy évesen, van-e még újabb tíz évem a hatodik megjelentetéséig. Ennek dacára szeretném megérni hatodik és a hetedik verseskötetem kiadását is, méghozzá az elkövetkező néhány éven belül. Évtizedek múltán – az idő és a történészi feladatok szorító abroncsától megszabadulva – most tudom csak igazán zavartalanul átadni magam a csendnek, a szemlélődésnek. A szemlélődés mindig visszahozza a csecsemőkor, a világ befogadásának teremtésszerű állapotát. Csend és szemlélődés: e léthelyzet, létállapot szükséges számomra a versíráshoz, ha megrendültség is képes társulni hozzá. Persze előfordult, hogy egyetlen zajos, tartalmától sokkoló pillanat is versteremtő erővel töltött fel a sok egyéb elfoglaltságom közepette. Egy ilyen pillanatban fogant a Beolvasztás című versem, amelynek magasba emelt transzparensre írt, vádolóan rövid soraival tüntettek a szlovákiai magyar tanárok iskoláik bezárása ellen az ezredfordulón. 

– Szerepel a kötetben néhány prózavers, például az Önnel egyidős Bohdan Zadura lengyel költő születésnapjára írt költemény. Mennyire jellemzi kísérletezés a jelenlegi lírai szakaszát?

Inkább arról beszélnék, hogy Bohdan Zadurát valaha a magyar–lengyel kapcsolatok mindenese, Kerényi Grácia állította a magyar költészet szolgálatába. Az 1975-ben lengyelül megjelent magyar költészeti antológia előkészítése során néhány lengyel költő nem tudott megbirkózni a ritmus- és rímképlettel „fenyegető” nyersfordításokkal. Ezek az utolsó pillanatban a fiatal Zadurának jutottak. Így lett ő Bornemisza Péter, Rimay János, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Jékely Zoltán fordítója. A hatvanötödik születésnapjára írt köszöntőversem alcímében szóvá tett magyar antológiája azóta már megjelent, és öt évvel ezelőtt napvilágot látott Jankovics Marcell rajzfilm-illusztrációival Az ember tragédiája is, amelyet a magyar nyelvbe belekóstolva ültetgetett át lengyelre. Mondanom sem kell, hosszú évek munkájával. 

– A Shakespeare a Corvin közben megjelenését szinte teljes csend fogadta a szakmában, az irodalomkritikában. Nem várt volna több recenziót, nagyobb közbeszédet?

Pontosan emlékszem (úgy, mintha a lelkem egy súlyos műtéten esett volna át), hogy 1965. november 25-én írtam meg az első versemet. Az Eötvös Kollégium egyik szobájának emeletes vaságyán, egy méterre a menyezettől. Éjjel, fejben. Annyira múló betűhalmaz-víziónak éreztem, hogy csak napok múlva vetettem papírra. Anyám riasztó árvaságáról szólt, amit születésem órájában már megözvegyülten érezhetett. Csak én tudtam, hogy egy szerelem összekuszált idegrendszere hálózta be a verset, az örökkévalóságnak címzett vallomást. A fájdalom és a teremtő csoda időnként egymáson áttetsző fogalmak, ezért nem hagytam abba a versírást. Havon forgó ég címmel 1973-ban jelent meg az első kötetem. Egyetlen könyvemről sem írtak annyi ismertetést, kritikát, mint arról. Talán ennek is köszönhetően a munka megkapta a legjobb első kötetért járó díjat. Egyébként az említett vallomásversemet, amellyel költőként – voltaképpen Ilia Mihály és Kiss Ferenc biztatására – a Tiszatáj 1968-as januári számában bemutatkoztam, egyetlen kötetembe sem vettem be. Ez az anekdota a válaszom arra, hogy mit gondolok arról, mennyire foglalkoznak a műveimmel. 

– Immáron nagyjából félévszázada annak, hogy tagjává fogadta a Kilencek néven ismert, akkori bölcsészhallgatókból álló költői csoport. Ennyi idő távlatából hova helyezné el a Kilenceket?

A költői pályám alakulását nagyban meghatározta, hogy 1966 szeptemberében egy alakuló költői csoport meghívott a tagjai közé, méghozzá kilencediknek. Akkoriban az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának harmadéves történelem–lengyel szakos diákja voltam. Költőtársaim mind idősebbek, egyetemi berkekben már ismertek voltak, továbbá ők már megízlelték a megjelenés izgalmát és örömét. Célunk egy, csakis általunk, a mi esztétikai és etikai elveink alapján szerkesztett versantológia kiadása volt. Ugyanakkor a baráti közösséggé kovácsolódott társaság nekem egyfajta „költőtovábbképző” iskolát is jelentett. Ugyanis éveken át heti rendszerességgel összegyűlve vitattuk meg az antológiába került, illetve onnan kirostálódott verseinket. És nem csak azokat: az irodalmi életben éppen megjelent, figyelemre méltóbb kötetek is terítékre kerültek. „Történész-szakbarbárként” egyszerre szakadt rám az egész magyar költészet. A társaim által ajánlott költők a felfedezés izgalmával töltöttek el: Illyés Gyula Dőlt vitorla című verseskönyve ugyanolyan hatással volt rám, mint Bella István Szögletes világa. Illyés „kormos képein” át a magyar múltat fürkészve nem tudhattam, hogy néhány év múlva neki köszönhetően kerülök ki a Bécsi Egyetemre – engem tüntetett ki 1970-ben kapott Herder-díjának ösztöndíjával. A Kilencek antológiája, az Elérhetetlen föld című kötet végül több mint három éven át tartó küzdelem eredményeként 1969 decemberében jelent meg. Legkitartóbb pártfogónk, Nagy László írta hozzá az előszót, amely az alábbi sorral kezdődött: „Fiatal költők fölrepülni, ha rajban akarnak, az néha törvényszerű pillanata az irodalomnak...” Benne a leghíresebb értékelő mondat: „A torkonvágott forradalmak pirosát, gyászát viselik belül...” Valóban, e kötet több verse is hitet tett az 1956-os forradalom mellett. Utassy Józsefnek az antológiát lezáró Zúg márciusa aztán az 1972 és 1973 március idusán utcára vonuló ifjúság kultuszverse lett, amelyet megyénként tiltottak be.

– A két évtizedenként változó megítélésű Illyés Gyulát, illetve az utóbbi időszakban az irodalmi elit piksziséből valamennyire kiesett Nagy Lászlót említi. Kik azok a költők, akik a mesterei voltak?

– Sokaktól tanultam sokat. 

– Nevesítené, hogy kitől és mit kapott?

Az írás teremtő varázsától érintetten antológia-társaim – többek között Utassy József, Rózsa Endre, Oláh János – egy-egy verse ugyanolyan magával ragadó erővel hatott rám, mint Pilinszky János Négysoros, Illyés Gyula Kormos képek vagy Nagy László A Zöld Angyal című verse. Az utóbbi példakép-költők világát tétova, majd egyre határozottabb léptekkel fedeztem fel, mint egy kitárulkozó cseppkőbarlang-csodát. 

Az eperjesi vértanúk emlékművénél

– Mit gondol, lehet-e, és ha igen, miként, küzdeni a dilettanizmus legyőzéséért?

A rendszerváltozás után irodalmunkból – Illyés Gyulával és Németh Lászlóval együtt – sokak által kisöprűzni ítélt Nagy László szavainak kivételes súlya, hitele volt. Nagy kiállásának köszönhetem az imént említett első kötetem megjelenését, amelynek kiadását éveken át elutasították. Ő ajánlott be az Európa Könyvkiadóba is. Így Edward Stachura Szekercelárma című regénye 1972-ben – az ő pártfogásával – látott napvilágot a fordításomban. Ugyanennek az évnek a nyarán ő erőltette be az Élet és Irodalomba Korai önéletrajz című prózaversemet, amely bevezető fejezete lett A gyermekkor tündöklete című regényemnek, amelyből 2006-ban Budakeszi srácok címmel játékfilm készült. Amikor 2004-től nagyjából két éven át a Kortárs versrovatvezetője voltam, s elárasztottak a rímekkel összefércelt versszerűségek, amelyeknek a szerzőivel úgy kellett bánni, mint a hímes tojással, eszembe jutott Nagy László tömör ítélete: „Üsd-vágd a dilettánst.” Mindenesetre, én képtelen voltam ütni-vágni. Különösen azt érzékelve, hogy a versírás sokak számára terápia, olykor életmentés, már amennyiben a délutáni szunyókálás is az lehet…

– Meglátásom szerint manapság egyre több olyan, irodalminak szánt munka is megjelenhet, amely talán méltatlan, legalábbis még nem érett a publikálásra. Érzi magán azt a felelősséget, amelyet a  Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Szépirodalom Kollégiumában, miniszteri hatáskörben kinevezett kuratóriumi tagként kapott?

-- Igen, és az általam előbb felsoroltaktól függetlenül elképedek, amikor az NKA kuratóriumi tagjaként egyre-másra szembesülök olyan pályázatokkal, amelyek benyújtói vállalják, hogy fél éven belül megírnak egy verseskötetet. A vers iránt több alázat, felelősségérzet lenne kívánatos. Főleg, hogy ma már, ha van rá pénz, minden megjelenhet, s égetően hiányzik a valóban eligazító kritika.

– Akadnak ma az irodalmi életben olyan mentorok, akik úgy segítik a fiatal költőket, mint annak idején Nagy László tette a Kilencek társasággal?

– Igen, például végtelenül tisztelem költőtársamat, Mezey Katalint, aki fáradhatatlan egyengetője a fiatal pályakezdők Parnasszusra vezető útjának. Az 1989 óta a Sárváron, többek között általa szervezett Diákírók és Diákköltők Találkozója tehetséges fiatal írók és költők „rajait” bocsátotta útjára. Közülük többen is a magyar irodalom élvonalához tartoznak. Ugyanezt mondhatom a két és fél évvel ezelőtt elhunyt barátomról, Oláh Jánosról, a kitűnő költőről és prózaíróról is, aki a Magyar Napló folyóirat és könyvkiadó szerkesztőségét fiatalokat pártoló műhelyként is működtette. E hagyományt továbbviszi az új főszerkesztő, Jánosi Zoltán irodalomtörténész, esztéta is. 

– Egy életet áldozott a lengyel nyelv és kultúra elsajátítására és továbbadására. Mit kapott ebből a gyermekkorában gyökerező kapcsolatból?

Ma már elmondhatom, hogy életem meghatározó olvasmánya volt Rákosi Viktor Hős fiúk című regénye. Ez az 1848-as szabadságharcról szóló ifjúsági olvasmány Mühlbeck Károly beszédes illusztrációval irányította a figyelmemet Bemre és rajta keresztül a lengyelekre, nagyjából 1953 táján. Irántuk fellobbant rokonszenvemet megerősítették, elmélyítették az 1956-os forradalom napjai, pontosabban azok a hírek, hogy a lengyelek velünk vannak. Még általános iskolásként elhatároztam, hogy megtanulok lengyelül, és Bemmel meg a szabadságharcban részt vett lengyelek történetével foglalkozom majd. Gyermekkori terveimet mind sikerült megvalósítanom. A gimnázium utolsó két évében – a Hamu és gyémánt című Andrzej Wajda-filmtől is fellelkesülten – megtanultam annyira a nyelvet, hogy 1963-ban sikeres felvételi vizsgát tudtam tenni lengyel és történelem szakra. 

Egy '48-as lengyel légionista sírjánál a krakkói nemzeti sírkertben

– Bem Józsefről számtalan kötetet írt, és verseiben is megemlékezik a lengyel származású szabadsághősről. Mellesleg még az e-mail-címében is visszaköszön a székelyek által Bem apónak becézett katona alakja. Tervez új könyvet írni róla, akár halálának jövőre esedékes 170. évfordulójához kapcsolódva?

Őszintén szólva már nem akarok visszatérni Bemhez. Bőséges levéltári anyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy háromkötetes monográfia íródjék róla, de ez a feladat már másra vár.

– Ha jól tudom, a legkorábban megjelent Bem-kötete a legjobban fogyó munkája…

Igen, 1982-ben váratlanul ajánlatot kaptam a Móra Könyvkiadótól, hogy az Így élt sorozatnak írjam meg a tábornok életrajzát, mert akit megbíztak vele, az csődöt mondott. Ennek a negyvenháromezer példányban megjelent könyvemnek a sikere nyomán fogtam bele a szabadságharc lengyel légiója történetének megírásába. A könyv A légió címmel, 1989-ben jelent meg. Ezzel párhuzamosan lefordítottam a légió parancsnokának, Józef Wysocki tábornoknak az emlékiratát, s elhatároztam, hogy összeállítom a szabadságharcban részt vett lengyelek életrajzi lexikonját. Ez közel harminc év munkájának eredményeként Honvédek, hírszerzők, légionisták címmel 2015-ben jelent meg a Magyar Napló gondozásában. A következő évben Krakkóban is kiadta a Lengyel Tudományos Akadémia, amelynek külső tagjává választottak. A lengyeleknek monográfiát írtam Bemről, kiemelve erdélyi működését. Ezt a könyvet új levéltári kutatásokkal gazdagítva 2014-ben magyarul is kiadtam Bem tábornok – Az örök remények hőse címmel. Közben – egészen pontosan 1999-ben – az Így élt Bem József című munkát némi bővítéssel a sepsiszentgyörgyi Kaláka Kiadó szintén megjelentette, Bem apó címmel. Ekkor történt az, amit korábban soha nem gondoltam volna: március 15-én én tartottam a sepsiszentgyörgyi stadionban az ünnepi beszédet talán több mint tízezer ember előtt. Szóval, valóban különleges a kapcsolatom Bem Józseffel.  

A Budakeszi srácok című film stábjának egy része:
Horváth István (a kép jobb szélén), mellette Erdőss Pál rendező,
Pap Ferenc operatőr és Veégh Szabolcs, a gyermek főszereplő

– Mely tisztségére, munkájára, kötetére a legbüszkébb?

Attól kezdve, hogy 1990 nyarán elvállaltam a varsói nagykövetség kulturális tanácsosi posztját, végre nem partizánként, hanem intézményi háttérrel, hivatalos támogatással építhettem a magyar–lengyel kapcsolatokat. Lengyelországban egyszerre volt nehéz és könnyű magyar diplomatának lenni. Nem volt olyan kezdeményezésem, amit – a lengyelek fogadókészségének köszönhetően – ne lehetett volna megvalósítani. Kezdeményezésben pedig nem volt hiány. Ebből adódott a nehézség, ugyanis a rögeszmémmé vált, hogy ha a sorjázó feladatokat nem vállalom el, a mulasztásért engem terhel a felelősség. Magával ragadott a munka szökőárja, de azt, ami rajtam múlott, megvalósítottam – varsói kulturális tanácsosként és krakkói főkonzulként. Ennek bizonysága, hogy öt lengyel város választott díszpolgárává, többek között Krakkó is. Eleddig az egyetlen diplomata vagyok, aki kiérdemelte ezt a tisztséget. 

– Életéből, az önéletrajzi regényét alapul véve Nagy-Kálózy Eszter, Dörner György, László Zsolt, Bán János, Koltai Róbert, Hollósi Frigyes és Szilágyi Tibor szereplésével film készült. Vannak még filmes törekvései? 

Idestova negyven éve dramaturgja voltam a 80 huszár című filmnek, a történelmi alkotás lengyelországi forgatásán is részt vettem. Ha van film, amelynek a megvalósításában szívesen szerepet vállalnék, annak a címe Görgei lenne. Egyébként az 1970-es években Przemyślben egy lakótelep fundamentumának ásásakor honfoglalás kori magyar sírokra bukkantak. Kiderült, hogy Przemyśl és Halics térségében 950-ig az ott berendezkedett magyar katonai telep védte a Kárpátok északkeleti átjáróit. Határőrizettel megbízott elődeink évtizedeken át a lendzsán nevű néptörzzsel éltek együtt. Innen ered az, hogy mi, a litvánokon és az ukránokon kívül minden egyéb nép által polánoknak nevezett északi szomszédainkat lengyeleknek hívjuk. Vagyis kapcsolataink ezeregyszáz évre tekintenek vissza. Erről a kezdetekhez kötődő együttélésről szívesen látnék magyar–lengyel koprodukcióban készült filmet.

Fotó: Jernye János  

Mészáros Márton

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. március 17-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
latni-az-ures-sirt-es-hinni
Látni az üres sírt és hinni

Húsvétvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,1–9)

16:00
istenkereses-es-beavatas-beszelgetes-katekumenatus-gyakorlatarol
Istenkeresés és beavatás – Beszélgetés a katekumenátus gyakorlatáról

A nagyböjt végéhez közeledve a budai ciszterci Szent Imre-plébánián Kató-Bellavics Ágota katekétával, valamint a keresztelésre készülő Pataki Barbarával és Burján Tamással beszélgettünk hitről, beavatásról.

13:00
Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle