Kovács Zoltán: Íme, az Úr szolgálóleánya

Kultúra – 2016. december 10., szombat | 14:00

Kovács Zoltán pap-teológus, a Pontificia Facolta Teologica „Marianum” egykori növendéke és megbízott előadója könyvében a mariológia átfogó bemutatására törekszik.

A mariológia a szisztematikus teológiának azon ága, mely az Üdvözítő Anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával foglalkozik, az Istenszülő üdvösségtörténetben betöltött szerepével.

A könyv szerzője monográfiájában a Szentírástól kezdve az ókori egyházatyák, középkori és újkori teológusok Máriával foglalkozó írásait elemzi, majd a II. vatikáni zsinat és a zsinatot követő tanítóhivatali megnyilatkozásokat mutatja be, s kitér a Mária-kultusz különféle megnyilvánulásaira is. Kiemeli, hogy a katolikus egyház Máriára vonatkozó tanítása legfőképpen négy alappilléren nyugszik, a négy Mária-dogmán: Mária istenanyasága, örök szüzessége, Szeplőtelen fogantatása és testestül-lelkestül történő mennybevétele négy olyan hittétel, melynek elfogadása és megvallása minden katolikus hívő számára kötelező érvényű.

Kovács Zoltán kifejti: Mária istenanyaságának hittétele a legrégibb Mária-dogma, mely Krisztus istenségének és valóságos emberségének helyes megvallásából fakad. Mária istenanyasága elválaszthatatlan a Szentháromság személyeitől és magától az egyháztól, Krisztus Testétől, melynek szintén Anyja. „Az Istenszülő Szűz kiegyensúlyozott tisztelete a Szentháromság személyeinek imádását, az üdvösségtörténet mélyebb megértését és az egyházban a Szentlélek által működő kegyelem felismerését és befogadását is nagyban elősegíti.”

A szerző Mária örök szüzességének dogmáját tanulmányozva figyelmeztet, hogy könnyen ellentmondásokba botolhat az, aki pusztán az emberi logikával keresi annak igazságát. A misztériumok szemléléséhez, befogadásához ugyanis hit szükséges. Mária örök szüzessége Krisztus misztériumában gyökerezik. „A megtestesülés titkán kívül az üdvrend más eseményeivel (pl. feltámadás) is szoros összefüggésben áll ez a Mária életében is megmutatkozó kegyelmi kiváltság.” Kovács Zoltán emlékeztet rá, hogy a Biblia üdvrendi történetet közvetít. Ebből tudjuk meg, hogy Jézus valóban született, de nem férfi nemzette. József nem biológiai értelemben lett apja Jézusnak. Az Istenember személye egyedül Máriától kapta emberi testét. Máriára vezethető vissza kizárólag emberi eredete, testi mivolta. Mária örök szüzessége kifejezi azt is, hogy Istennel éli meg a lelki közösség legintimebb szintjét. A testben megélt szüzesség a szív tisztaságával párosulva nyert igazán értelmet Mária életében, „mely az Istennel megélt, teljesen bensőséges kapcsolat révén a hitben való tisztánlátást és annak hiteles megvallását eredményezte.”

A Szeplőtelen Fogantatás dogmája hosszú évszázadokon át kristályosodott ki. Közvetlen szentírási alapjai nincsenek, ezért leginkább a szent hagyományból, a liturgiából és a tanítóhivatali megnyilatkozásokból merít, de kialakulásában igen jelentős szerep jut a hívő értékeknek is, mely a népi vallásosság egyik eredője. A könyv írója figyelmeztet: a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját tekintve nem szabad túlzásokba esnünk. Olyan privilégiumról van szó, „amely Máriát megszenteli és az istenanyaságra kegyelmi síkon felkészíti.” A szeplőtelenül fogantatott állapot nem emeli őt Isten szintjére, de kétségtelenül kiemelkedővé teszi az összes szent között.

Mária mennybevételének dogmájában „jelen van” az összes korábbi Mária-dogma is. Mária életében istenanyasága, az ezzel szoros kapcsolatban álló örök szüzessége és a Szeplőtelen Fogantatás kiváltsága „Isten különleges kegyelmének jelenlétére enged következtetni, mely földi élete után is megnyilvánul, mégpedig testi-lelki megdicsőülésében.” A Mária mennybevételéről szóló hittétel tehát hitünk húsvéti jellegét emeli ki. „A feltámadás dicsőségébe az Egyház minden tagja meghívást nyert. Az Isten Országába vezető út Krisztus keresztáldozata által kitárult számunkra. Jóllehet ezen az úton számos kísértés és eltévelyedés veszélye fenyeget bennünket, de reménységünk Krisztusban biztos alapokon áll. A Communio Sanctorum legkiválóbb tagjaként vár ránk az Üdvözítő testben-lélekben megdicsőült Anyja, aki az Egyház Anyja is.”

A társmegváltás kérdését illetően Kovács Zoltán egyértelműen leszögezi: az egyetlen, tökéletes Megváltó, közvetítő Krisztus, aki „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” lett emberré. Édesanyját, aki maga is megváltott személy, szabadon részesítette közvetítői mivoltából. Mária a maga, emberi szintjén, mint az „Úr szolgálóleánya” működött együtt a megváltás művével és folytatja kegyelemközvetítő szolgálatát.

A szerző bemutatja a Mária-kultuszt is. Figyelmeztet, hogy a Mária-tisztelet megújulására, túlzásoktól való állandó megtisztulására ügyelni kell, mert csak így fogja hitbeli megújulásunkat is elősegíteni. A helyes Mária-tisztelet végső soron nem magának a Szűzanyának, hanem Fiának helyes ismeretére és szeretetére vezet minket. „Valójában a Mária-kultusz végső célja a Szentháromság személyeinek megdicsőítése, melyet maga az Isten Anyja sem gondol másképp.”

A könyv írójának összegzése, hogy Mária lelkületének követése erőforrás és útmutató, hogy a keresztény ember – legyen bármely kor, társadalom vagy nemzet szülötte – hogyan élje meg Krisztushoz tartozását és hogyan tegyen erről tanúbizonyságot. „Az a mérhetetlen kincs, amit a Szűzanya tisztelete a katolikus és az ortodox hívek számára jelent, józanul és szeretettel kezelve előmozdítja a Krisztus-hívők egymáshoz való közeledését, és nem újabb széthúzás okát vagy ürügyét kell benne meglátnunk.”

A könyvhöz Erdő Péter bíboros, prímás írt ajánlást.

(Szent István Társulat, 2016.)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria