Közös célok – Megbeszélést folytatott Erdő Péter bíboros és a Magyar Honvédség parancsnoka

Hazai – 2019. április 3., szerda | 14:29

Hivatalos látogatást tett Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka április 2-án Erdő Péter bíboros, prímás budapesti hivatalában. A megbeszélésen az eddig elért és a jövőben megvalósítandó közös célokról esett szó.

A megbeszélést mindkét fél történelmi jelentőségűnek nevezte, hiszen első ízben fordult elő, hogy a Magyar Honvédség legmagasabb pozícióban szolgáló katonája látogatást tett a prímási székhelyen.

A találkozón Korom Ferenc altábornagy és Erdő Péter bíboros elsősorban a közösen elért eredményekről és a jövőben kitűzhető célokról tárgyalt. A Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: az egyik fő téma a tábori lelkészi szolgálat volt. „Egyetértettünk abban, hogy a huszonöt éve újraindított lelkészszolgálatot az elkövetkező huszonöt évben még magasabb szinten szeretnénk folytatni” – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka.

Erdő Péter bíboros szerint az Egyház is kiemelt figyelmet fordít a tábori lelkészi szolgálatra, hiszen a katonáknak szükségük van a hitbéli támogatásra „akkor is, ha távoli helyen, nehéz szolgálatot látnak el”.

Az egyeztetésen hangsúlyos témaként került szóba a közös humanitárius segítségnyújtás olyan keresztény közösségeknek, amelyek tagjai a háborús viszonyok miatt voltak kénytelenek elmenekülni otthonukból, hiszen az iraki misszióban a magyar kontingens ilyen jellegű feladatokat is ellát. Szó esett a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról is, amelynek előkészületeiben és lebonyolításában a Magyar Honvédségre is számítanak.

Korom Ferenc altábornagy és Erdő Péter bíboros mostani megbeszélése után a gyakorlati egyeztetés is megkezdődik a részfeladatokért felelős szakemberek között.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria