Aknaszlatinán tartották a kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitóját

Külhoni – 2016. szeptember 12., hétfő | 11:45

Ünnepélyesen megnyitották a 2016/17-es tanévet Kárpátalja mintegy száz magyar tannyelvű iskolájának pedagógusai a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében szeptember 10-én a técsői járási Aknaszlatinán.

A hegyvidéki település római katolikus templomában, a Szent István király-templomban tartott tanévnyitó ünnepségen elmondott beszédében Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyar oktatást az új tanév indulásakor egyaránt jellemzik pozitív és negatív folyamatok. Kedvező fejleménynek nevezte, hogy az utóbbi időben Kárpátalján erősen megnőtt az érdeklődés a magyar nyelv tanulása iránt, főként a városokban, ahol sok ukrán szülő íratja magyar iskolába a gyermekét. Egyfelől azonban gondot jelent, hogy nincs elegendő osztályterem a megnövekedett tanulói létszám fogadásához, másfelől pedig az, hogy egy-egy osztályba több magyarul egyáltalán nem beszélő gyerek kerül – tette hozzá. Ezzel párhuzamosan – folytatta – Kárpátalja számos településén kétezer ukrán felnőtt iratkozott be a magyar kormány támogatásával indított magyar nyelvtanfolyamra, amelyhez a tanterveket és oktatókat a beregszászi Rákóczi-főiskola adja. Pozitív fejleményként értékelte, hogy az ukrán iskolákban hivatalosan is lehetővé vált a magyar második idegen nyelvként való oktatása. A KMPSZ ugyanakkor el szeretné érni az ukrán oktatási tárcánál, hogy a magyart ismerjék el idegen nyelvi tantárgyként, amelyből emelt szintű érettségi tehető, akárcsak azt, hogy magyar nyelvből komplex érettségi vizsgát tehessenek a kárpátaljai magyar tanintézetek végzősei – mondta. Jelezte, hogy a Rákóczi-főiskola megkezdte egy átfogó tankönyvcsomag kidolgozását a magyar nyelv oktatásához nem magyar ajkúak számára.

A KMPSZ elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy támogatta 2 370 kárpátaljai magyar iskolás és 350 kísérő tanár idei nyári üdülését anyaországi Erzsébet-táborokban. Ugyancsak köszönetét fejezte ki a magyar államnak a pedagógusoknak nyújtott évi 100 ezer forintnyi anyagi támogatásért, amely nélkül szerinte sok tanárnak jóval nehezebb lett volna elkezdeni a tanévet.

A kedvezőtlen tendenciák között említette Orosz Ildikó, hogy a megélhetést rendkívüli módon nehezítő ukrán válság miatt számos pedagógus hagyja el a kárpátaljai magyar iskolákat és helyezkedik el anyaországi oktatási intézményekben, amin – mint fogalmazott – nem lehet csodálkozni, hiszen az ukrán nemzeti valuta értékének romlása következtében a kezdő pedagógusbér összege alig 30 ezer forintnak felel meg, míg a legmagasabb tanári fizetés sem éri el a 60 ezer forintot. Az elmúlt tanév végén 158 kárpátaljai magyar pedagógus mondott fel és távozott elsősorban Magyarországra, s 70 oktatói álláshelyet még nem sikerült betölteni – emlékeztetett. Aggasztónak mondta a kárpátaljai szórványvidéken kialakult pedagógushiányt. Negatív fejleményként ítélte meg, hogy egyre több kárpátaljai magyar szülő íratja gyermekét magyarországi általános és középiskolákba, így az új tanévben 123 tanuló váltott iskolát az országhatáron át, az ungvári járási Nagydobronyból például egy osztálylétszámot kitevő, 25 diák folytatja iskolai tanulmányait az anyaországban.

A szakember azt is elmondta, hogy az új tanévet 1940 elsős kezdte meg a kárpátaljai magyar tanintézetekben, ami ugyan a tavalyi létszámnál 49-cel kevesebb, de 500-zal több, mint amennyi az évekkel ezelőtti mélyponton volt. A kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban jelenleg összesen 16 764 diák tanul – közölte egyebek között Orosz Ildikó.

A kárpátaljai magyar pedagógusok közösségét a magyar kormány nevében köszöntő Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos köszönetét fejezte ki a kárpátaljai magyar iskolákban oktató tanároknak a kitartásukért, a diákoknak és szüleiknek pedig azért, hogy magyar oktatási nyelvű tanintézetet választottak. Elmondta: „Mi mindent megteszünk azért, hogy itt ezeregyszáz év után is megmaradjon a magyar szó. Kárpátalján, hála Istennek, a szorító helyzet ellenére kiváló politikai, társadalmi és szakmai szervezetek szolgálják ezt az ügyet, védőhálót vonva a magyar közösség fölé, védve jogait és érvényesítve érdekeit.”

A politikus bejelentette, hogy a kárpátaljai fejlesztéssel foglalkozó kormánybiztosság jövő januárban pályázatot hirdet 10 pedagógusi álláshely betöltésére a kárpátaljai szórványtelepülésekre. Közölte, hogy ennek a programnak a szakmai alapjait a KMPSZ dolgozza ki.

Forrás: MTI

Fotó: Kárpátaljalap.net

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria