Krisztussal cselekedni a Lélekben, az Atya felé

2016. január 23. szombat 16:00

Évközi 3. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 1,1–4; 4,14–21)

Krisztus fellépése kezdetén kijelenti: „Az Úr Lelke rajtam” – egész megváltói művét a Lélekben viszi végbe. A modern-posztmodern embernek is fontos lenne Lélekben cselekednie. Olykor úgy tűnik, mintha a technikai fejlődés, a filozófiai felvilágosodás, a pszichológiai képzettség elég lenne életünk jobbításához. Mintha a siker és a bűn személyes, családi és társadalmi szinten csak annyi lenne, amit intellektuális felvilágosodással, szakmai képzettséggel, politikai-gazdasági összefogással önerőből uralni lehetne. Pedig van olyan mélysége a személyes, családi és társadalmi jó élet vezetésének, szervezésének és a bűnöktől való megszabadításának, ami nem intelligencia és akarat kérdése. Lélek kell. Nem önmegváltás van, hanem szünergia, együttműködés a Lélekkel. Mennyire más egy személyes életvezetés, házasélet, gyermeknevelés, munkahely, politikai közösség, ahol Lélekben élnek, dolgoznak, szeretnek és küzdenek. Krisztus Lélekben cselekszik és ugyanezen Lelkét küldte el, hagyta hátra nekünk. A Lélek prófétai előrelátást sejtet meg: merre is van a jobb személyes életem, családom jövője, munkám fejlődése, országunk-egyházunk igényesebb élete? A Lélek dinamikát, „huzatot” ajándékoz, életkedvet ad, tűrőképességet. Azért kaptuk a Lelket, hogy ne lelketlenül, hanem lelkesen, lelkesedéssel éljünk és cselekedjünk az Úr Lelkével és egymással.

Miután Krisztus felolvasta Izajás próféta szavait, programjává is tette: azért jött, hogy szabadulást hozzon. A szabadság értelmezésében a teológia megkülönbözteti a negatív és a pozitív, a valamitől és a valamire való szabadságot. A liberális világban a szabadságnak csak a negatív oldalát hangsúlyozták: Sartre szerint az a szabadság, ha mindig dönthetek máshogy. Ha pedig elkötelezem magam, választok egy utat, akkor mintha elvesztenék sok más lehetőséget, rabbá válok. Milyen sok fiatal azért fél a döntés ugrásától, az elköteleződés bátor vállalásától, mert a gondolkodásmódjában a szabadság egyenlő a negatív szabadsággal. Valóban óvni kell a szabadságunkat sok mindentől, ami rabbá tesz: tudatlanság, félelem, megfelelési kényszer, függőség, tudattalan stb. De az így megóvott szabadság valamire való, azaz döntésre. Rahner szerint a szabadság „képesség a véglegességre”, azaz arra vagyok szabad, hogy valami végérvényeset alkossak, ami a halál után is megmarad. A szabadság az örök énünk, a jó tettek, a szeretetkapcsolatok éretté alkotására való. Arra, hogy életművünk ikonját megfessük. Krisztus a teljes szabadságot hozza: meg is szabadítja a szegényeket, vakokat, bénákat, szenvedőket – de valamire is felszabadít: az Őbenne való teljes életre.

„Beteljesedett az Írás” – mondja Krisztus a hallgatóknak. Ővele már elérkezett Isten országa, már most beléphetünk ebbe az uralomba, dimenzióba, légkörbe. Mintha a kereszténységben az ipari forradalom óta lenne egy erős irányultság a teljesítés, az előrehaladás, a fejlődés felé. Valóban, minden még nem teljesedett be, még úton vagyunk. De az eszkatológiai feszültségből ne felejtsük el a „már most” súlypontját: már most örülhetünk, már most szeret Isten, már most pihenhetünk, már most felhőtlenül együtt lehetünk szeretteinkkel. A vasárnapi nyugalom, az ünneplés, az esti megállás azt szolgálja, hogy ne éljünk egy perfekcionista kényszer előjelében, a teljesítmény nyomásában, a tökéletesség felé való állandó űzöttségben. Az örökkévalóság nemcsak az idő végén lesz, hanem már most van, mintegy vízjelként az idő mögött. Rendkívül meglepő Krisztusnak az a nyugalma, ahogy a helyére ül, aztán persze tanít, fárad – de nem érzünk rajta egy loholást, kényszeres megváltói igyekezetet. Ajándékozzon Krisztus higgadtsága, nyugalma nekünk is belső békét: már most elérkezett, már most velünk van, nem nekünk kell kényszeresen megváltanunk önmagunkat és a világot.

Minden vasárnapi Liturgia ebbe a dimenzióba szeretne felemelni, hogy Krisztussal együtt cselekedjünk a Lélekben, az Atya otthona felé.

Papp Miklós/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: elmélkedés
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
krisztus-bennunk-az-orok-elet-feltamadas-remenye-magyar-puspokok-szent-peter-bazilikaban
Krisztus bennünk az örök élet, a feltámadás a reménye – A magyar püspökök a Szent Péter-bazilikában

November 20-tól 25-ig ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai. November 21-én, kedden reggel a magyar püspökök szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában Erdő Péter bíboros főcelebrálásával.

16:04
mit-adtak-piaristak-pestnek-varoshazan-unnepeltek-300-eves-pesti-jelenletuket-pia
Mit adtak a piaristák Pestnek? – 300 éves fővárosi jelenlétét ünnepelte a rend

1717-ben érkeztek az első piaristák Pestre, hogy a főként német ajkúak lakta városban meghonosítsák a magyar nyelvű oktatást, létrehozva az első középiskolát. A rend meghatározó szerepet töltött be a város életében. Az elmúlt 300 évre emlékezve ünnepeltek november 20-án az Újvárosházán.

18:48