Látogatás az amerikai katolikusoknál

Kishírek – 2018. december 13., csütörtök | 16:05

Dr. Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes (Irak OIF 2003/04) beszámolóját közöljük a Virginia állambeli Appomattox katolikus közösségénél tett látogatásáról.

Egy éve érkezett Amerikából a meghívás a tizenöt éve, Irakban legfőbb amerikai tábornok szakmai főnökömtől: tegyek látogatást náluk, a Virginia állambeli Appalache-hegység lábainál fekvő Appomattox-ban.

Virginia, Appalache és Appomattox különös helyet foglal el a szívemben. Húsz évvel ezelőtt, első magyar katonaként három évet szolgáltam a NATO norfolki főparancsnokságán. Sokszor kirándultam nejemmel – sokszor a bennünk lévő honvágytól is vezérelve, a mi Mátránkhoz hasonlítható – az Amerika keleti partjához közel húzódó Appalache-hegységbe. Appomattox volt az a hely, ahol 1865. április 9-n, virágvasárnap a déliek feltétlen megadásával véget ért az öldöklő, négy évig tartó amerikai polgárháború.

A meghívásra boldogan mondtam igent. Attól kezdve megkezdődött a sokrétű programmal kecsegtető, kéthetes utazás gondos, részletes megtervezése. November elején szállt le a repülőgépem Washington D.C.-ben, ahol vendéglátóim, Scott és felesége, Pattie vártak.

Beszélgetéseink során kiderült, ír felmenőkkel rendelkeznek, így nem véletlen, hogy mindketten mélyen hívő katolikusok. Ír, olasz, spanyol anyanyelvű ősökkel rendelkezők az Egyesült Államokban – a barátom számítása szerint mintegy húszmillióan – általában a katolikus közösség tagjai. Természetesen olyan közép-európai országok Amerikába távozott fiai, lányai és azok leszármazottai is jellemzően ebbe a közösségbe tartoznak, mint hazánk. Róluk, sajnos csökkenő, vallásukat tartó közösségeikről időnként itthon is hallunk.

Mindenesetre kellemesen érintett a hír, hogy a meghatározóan presbiteriánus, anglikán, baptista keresztyén környezetben barátaim az én egyházamhoz tartoznak. Az különösen jól esett, hogy következő vasárnapra meghívtak a templomukba, közösségükbe. Pontosabban megerősítették az utam szervezése során tett előzetes meghívásukat. Egyébként is amerikai szokás, hogy a messzi földről érkezetteket általában meginvitálják közösségeikbe. Húsz évvel ezelőtt már jártam volt amerikai kollégáim meghívására számos gyülekezetben, különböző alkalmakkor. Egyszer még afroamerikai kollégám is meghívott gospel miséjükre. Ezek felejthetetlen látogatások voltak!

Most is nagy megtiszteltetésnek vettem a szíves meghívást és örömmel készültem az első találkozásra amerikai katolikus testvéreinkkel. Katolikus templomokban, székesegyházakban már jártam korábbi, amerikai éveim során, Washingtonban, a nemzeti katedrálisban és New Yorkban, a Szent Patrik-székesegyházban. De milyen is lehet egy olyan kisváros temploma, közössége, mint barátaimé?

Tavasszal itthon, feleségemmel kirándulást tettünk Mátraverebély-Szentkútra. Megérintett a hely hangulata, szépsége, különösen a helyiek által kedvesen csak Máriácskának nevezett Mária-szobor, amelyet más kegyhelyekhez hasonlóan rendre szép ruhácskákba öltöztetnek. A nívós kegytárgyboltban vásároltam egy gyönyörű, bekeretezett képet, amelyen nagy örömömre a szobrot nemzeti zászlónk színeibe öltöztetették. Kedves barátomat, katolikus tábori püspökünket, Bíró Lászlót kértem meg, áldja meg a képet. Felejthetetlen volt, ahogy püspök szenteltvízzel meghintette, meleg szavakkal megáldotta a képet, egyben tervezett küldetésemet. Végezetül az püspök atya az Üdvözlégy Máriát mondta el a kép felett.

Ilyen kellemes előzmények után került sor november 11-i látogatásomra az appomattox-i Our Lady of Peace római katolikus templomban. Jóval a korai, fél kilences mise előtt érkeztünk meg vendéglátóimmal a modern, egyszerű stílusban épült templomba. A plébános, James Gallagher bemutatásomkor szeretettel üdvözölt, majd elfoglaltuk helyeinket a hátsó padsorok egyikében. Érdeklődéssel néztem körül a szerényen, vallásunkra jellemző, ismerős tárgyakkal berendezett templomban. Jim atya felhatalmazásával a mise kezdetéig szaporán kattogtattam fényképezőgépemet. Nekem szokatlannak tűnt, hogy kis zenekar foglalt helyet a mindössze egy asztalból álló oltár mellett.

Ami a megragadta a figyelmemet, a behajtható térdeplő, ami a padsorokban könnyebbé teszi a közlekedést. Hiába, ez a praktikus Amerika! Közben gyülekeztek a hívők. Sokan érdeklődéssel üdvözöltek. Két olyan hívőnek is bemutattak, akinek a neve magyar gyökerekre utal: Mrs. Tothnak és Mr. Gaydosnak. Mrs. Toth egyik lelkes aktivistája a közösségnek, a férje magyar származású. Mr. Gaydos magát Szlovákiából való szlovák származásúnak mondta. Egyikük sem tudott egy szót sem magyarul. A szertartás pontosan kezdődött. Nagy meglepetésemre Jim atya rögtön az elején felállított, és az egész közösség nevében köszöntött.

Legközelebb pár perc múlva ismét illett felállnom, amikor a Veterans Day  (veteránosk napja) alkalmából az atya megkérte, hogy álljanak fel a jelen lévő veteránok. Scott tábornok, én és még jó néhányan a hívek közül, állva fogadtuk a hívők köszöntését. Utána még haderőnemenként is felszólított minket Jim atya. Korábban évtizedeket a légierőnél, légvédelemnél szolgáltam, így a légierő említésénél emelkedtem fel újból.

A szertartás a mi misézésünkhöz hasonlóan zajlott. Jim atya szolgálatát a diakónus és a kis zenekar segítette. A mise végén az atya arra kért, menjek ki mellé. A közösség előtt újból üdvözölt és röviden méltatta a tábornokommal közös misszióban végzett tevékenységünket. Rövid válaszomban megköszöntem, hogy azon a szép vasárnap délelőtt együtt lehetek a közösséggel, külön megköszönve vendéglátóim meghívását. Végezetül, már könnyeimet nyelve, felolvastam a Mária-kép hátoldalára, a hívek részére írt dedikációmat, és – mint Bíró püspök úr a kép megáldásakor – elmondtam az Üdvözlégy Máriát magyarul. Végezetül testvéri öleléssel átadtam a képet, amelyet meglepetésemre az atya az oltárra állított.

A mise után a havonta szokásos közös reggelire invitálták a közösség tagjait, ahol büfé rendszerben, a hívők által hozott finomságokból villásreggeliztünk. Közben természetesen többekkel, érdeklődőkkel beszélgettem.

Felejthetetlen délelőtt volt, örökre megmarad emlékezetemben az amerikai katolikus testvéreinkkel töltött idő. Ha valaki soraim elolvasása után úgy gondolja, a közelgő nagy, közös ünnepünk alkalmából szívesen köszönti angolul a kis közösséget ott, az „Óperencián túl, a messzi hegyek alján”, javaslom keresse fel a weboldalukat: https://olpcatholicchurch.org. Biztosan jól fog esni amerikai katolikus testvéreinknek, ha a távolból is üdvözlik őket hittársaik.

Magam, megragadva az alkalmat, minden kedves olvasónak nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria