Leányarc a telepről – a Szerdai gyerek című filmről

2016. március 6. vasárnap 17:00

A 2015. december 3-án bemutatott, azóta több nemzetközi díjat elnyert magyar filmről, a Horváth Lili által rendezett „Szerdai gyerek”-ről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszéke által működtetett Kultúra & Kritika portálon jelent meg Kinyik Anita írása.

A cikket teljes terjedelmében közöljük.

Ez a vonat már elment. Hiába futott lélekszakadva. A Szerdai gyerek – egy valamikori külvárosi vasutastelepen élő – főszereplőjének mintha visszatérő élménye lenne ez, nemcsak akkor, amikor a jelenleg gyermekotthonban nevelkedő kisfiához próbál eljutni, és az orra előtt megy el a vonat, de akkor is, amikor végre úgy dönt, tesz azért, hogy méltóbb körülmények között élhessen – reményei szerint egyszer majd a fiával együtt. A tizenkilenc éves Maja (Vecsei Kinga) külső és belső értelemben vett egzisztenciakeresését követi nyomon Horváth Lili első, több nemzetközi díjjal is elismert nagyjátékfilmje. A Szerdai gyerek mindenféle didaktikus felhang és hatásvadász elem nélkül próbál bemutatni egy olyan világot, amelyből önerőből kitörni – annak törvényei és egész embert determináló ereje miatt – szinte lehetetlen.

A nagyrészt elsőfilmesekből álló fiatal csapatnak érzéssel és ízléssel sikerült a témához nyúlnia, mégis, valahol „kesztyűs kézzel”: annak ellenére, hogy nagyon szerethető a film különösen az amatőr színészekkel; hogy mind a helyszínválasztás, mind a képi megkomponálás nagyon eredeti és igényes; hogy a lélektani ábrázolás is kiemelkedő és hiteles, a Szerdai gyerek nem képes nem elrugaszkodni a valóságtól.  Bár a végkifejlet korántsem mondható klasszikus értelemben vett „happy end”-nek – a bonyodalmak csak fokozódnak, végső megoldás nincs –, több helyen tetten érthető a rendezői „deus ex machina”, valamiféle valóságszépítő törekvés. Kétségkívül a filmnek ez a vonása is szerethető. Mégis felvet néhány kérdést a rendező eredeti szándékát illetően. Mit, hogyan és miért akart megmutatni?

A fiához hasonlóan (ráadásul ugyanabban) az intézetben fölnőtt, anyját éveken át hiába váró leányanya, Maja nehezített pályán mozog, mert már élete kezdetén lemaradt valami olyan létfontosságú biztonságélményről, mely aztán alapjaiban meghatározta a világhoz és önmagához való viszonyát. A szeretethiány az, amely elsősorban és leginkább hátrányos helyzetűvé, „mélyszegénnyé” teszi a lányt. Ez az alapvető hiány olyan megnyilvánulásokban mutatkozik meg, mint az idegenekkel szemben tanúsított totális bizalmatlanság, a folyton ugrásra kész sértettség és a meghökkentően (bár a színészi beszédtechnikát tekintve talán nem mindig hihetően) bárdolatlan stílus.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy Maja egy szintén intézetis, durva, erőszakos, züllött és szavahihetetlen figurával (Antal Zsolt) kötötte össze az életét. Azon sem csodálkozhatunk, hogy minden motiváció nélkül, unottan, sőt egyenesen undorral végzi a művelődési házban takarítói munkáját. Időnként el is csen ezt-azt a házbéliektől. Az „övéivel” viszont, akikkel ugyanazon a nyomorúságos telepen él, mindent megoszt. A kettősség nagyban meghatározza Maja személyiségét. Hol egy kócos, dacos kamaszlányt, hol egy erős fiatal nőt láthatunk. Jól szimbolizálja ezt a leleménnyel megkomponált hétköznapi viselete is: fölül fiús, testét (és talán mást is) elrejtő csuklyás pulóvert, alul pedig egy falatka miniszoknyát visel, mely láttatni engedi karcsú, izmos lábait. Ezek a lábak viszik szélsebesen, amikor a vonat után fut, és akkor is, amikor ötéves fiával, Krisztiánnal (Kovács Ede) az erdőben fogócskáznak…

Ami a cselekményt illeti: Maja szomszédja javaslatára megy el a helyi, kezdő vállalkozókat felkaroló mikrohitelprogram bizottságához egy mosoda nyitásának ötletével. A bizottság feje, a föltűnően erős idegzetű János (Thuróczy Szabolcs) lát fantáziát az elképzelésben – és valószínűleg Maja ekkor még kevéssé szalonképes megnyilvánulásaiban is –, így hát beveszi a csoportba. János az első Maja életében, aki őt partnerként kezeli, mégis hosszú időbe telik, míg lelkében megszűnik lázadozni ellene. A jó érzékkel kibontott folyamat – a gyanakvó-támadó magatartástól a ragaszkodásig – meghatározó epizódja Maja első gesztusa a férfi felé, amikor felébred benne a vágy, hogy ő is adjon valamit. A jelenet – amelyikben kávét visz Jánosnak –, lelki átalakulásáról, érzelmi gazdagodásáról árulkodik. Majára inspirálóan hatnak az új célok és az új emberek. A nagyon jópofa, de talán kevéssé autentikus figurákból – a turinyitó cserfes Böbe, az internetkávézót megálmodó Gyufa és neje – összeverbuvált vállalkozói csoporttal folytatott rendszeres interakciónak köszönhetően mintha megingani látszana az emberek iránti eredendő bizalmatlansága.

De hiába teszi ki otthon büszkén az ütött-kopott, nyomorúságosan csupasz falra élete első névre szóló oklevelét, amelyet a sikeres vállalkozói ismeretek vizsgáért kapott, hiába díszeleg később a művház oromzatán a „Maja mosodája” felirat, a külső körülmények újra csak összejátszanak ellene. Hiába a felébredt önbecsülés és öntudat, már megint lemarad. Illetve lemaradna, ha a film nem operálna bizonyos meseszerű elemekkel: komolyabb hozzáértés nélkül is sejthető, hogy a mosógépeket, amelyeket a barbár élettárs féltékenységében szanaszét vert, két csavarhúzóval és egy kalapáccsal, csupán „egy gyufányi” szaktudással épp a mosoda nyitásának napjára megjavítani a valóságban képtelenség volna. Maja autófeltörési akciókban való bűnrészességét – melyre időközben fény derül – is felettébb nagyvonalúan eltussolják. A váratlan „isteni beavatkozásoknak” köszönhetően kap tehát újabb esélyt a csoportban és a magánéletben egyaránt.

A filmen érződik az objektivitásra és a valósághűségre való törekvés (például a helyszínek, párbeszédek révén), az arányok keresése (a pozitív és negatív fordulatok egyensúlyozásában), a visszafogottság (a testi erőszak megjelenítésében), mindez valahogy mégsem tudja elfedni a filmkészítők témával szembeni elfogódottságát. Valljuk be, egy ilyen arcú lányt, mint amilyen a főszereplő, nem lehet nem szeretni. És a rendezőnek ezt tudnia kellett. Ha, tegyük fel, tényleg a megjeleníteni kívánt társadalmi rétegből keres főszereplőt a filmhez, borítékolható, hogy alkotása megosztó lesz. Egy „arcba vágó” szociográfiai dokumentumfilm nem tudná ilyen közel hozni a szereplőket a nézőkhöz, és elhitetni velük, hogy közük lehet ezeknek az embereknek a sorsához. Nem utolsó sorban pedig: nem tudna ilyen minőségű esztétikai élményt nyújtani.

Maja a vásznon egy közelre hozott, közelről megmutatott arc – a nézők többségétől igen távoli közegből. Érdemes ennél az arcnál elidőzni egy kicsit, ahogy azt a kamera is sokszor teszi. Meg-megrándulnak vonásai az indulattól, orrcimpái kitágulnak, ha izgatott és a – karikásra maszkírozott – szemei mintha mindig kérnének. Ezen a szép, érzéki, de sokszor keserűséget sugárzó arcon pofon is csattant már jó néhányszor, megfosztva őt a neki feltétlenül járó méltóságtól.

Az új, Jánossal megélt szerelem olyan, mint valami jóvátétel, gyengédségével megnemesíti az arcot. A képileg hangsúlyos arcsimítások azonban a múlt redőit nem tudják elsimítani, azok nyomai mindig ott lesznek homlok mögött, szemüregben, a száj szegletében. Mert ezt az arcot az a közeg formálta, amelyben született és felnőtt, és amelytől elválasztani nem lehet. Ott van mögötte az omladozó vakolatú kis kulipintyó, az elhagyatott vasúti kocsi, az összefirkált telefonfülke – a helyszínek erőteljes együttállásait nagyon hűen adják vissza Maly Róbert operatőr nagyszerű felvételei.

Bár a film megdöbbentő záró képsorai nyitva hagynak bizonyos kérdéseket, az nem kétséges, megint újra kell kezdeni. És menni kell. Körbe-körbe. Ahogy a mosógép dobja forog, amelyet a kis Krisztián olyan nagy érdeklődéssel figyel. Vagy János Skodája, amely hasonlóan gurul körbe-körbe, amikor a gyermek a férfi ölében ülve önfeledt-boldogan vezeti egy emblematikus jelenetben…

Horváth Lili filmje emlékezetessé tesz számunkra pár telepi jelenetet és drámai pillanatot, de mindenekelőtt egy arcot. Kérdés, hogy ez az arc a maga átesztétizált történetével képes-e ráirányítani a figyelmünket sok-sok arctalanságba süllyedt ember mesés fordulatokban kevéssé bővelkedő sorsára.

Szerdai gyerek 
színes, magyar filmdráma, 93 perc, 2015

Rendező és forgatókönyvíró: Horváth Lili
Operatőr: Maly Róbert
Zene: Presser Gábor
Producer: Fehér Károly
Vágó: Szabó Dániel

Szereplők:
Maja – Vecsei Kinga
Krisz – Antal Zsolt
János – Thuróczy Szabolcs
Igazgatónő – Börcsök Enikő
Milos – Nagy Ervin
Havalda – Lukáts Andor
Andrea – Dér Denisa

Fotó: Mafab.hu

Forrás: Kultúra & Kritika

Kinyik Anita

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
az-ima-meghallgatasra-talalt-egy-eszak-koreabol-menekult-kereszteny-tortenete
Az ima meghallgatásra talált – Egy Észak-Koreából menekült keresztény története

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai épületében december 6-án tartott előadást az Észak-Koreából elmenekült keresztény Timothy C. (Teljes nevét védelme érdekében nem közöljük.) Saját és családja történetén keresztül mutatta be az észak-koreai diktatúrát és keresztényüldözést.

20:30
rieger-tibor-nagyon-oda-kell-figyelnie-annak-aki-ma-kereszteny-alapokon-allo-muveszetet-folyt
Rieger Tibor: Nagyon oda kell figyelnie annak, aki ma keresztény alapokon álló művészetet folytat

Rieger Tibor szobrászművész december 7-én vehette át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana díját a testület elnökétől, Veres András győri megyéspüspöktől. Kitüntetése alkalmából elsősorban a művészet és a vallás kapcsolatáról beszélgettünk az egykori bencés diákkal.

19:50