Legóból építette föl a Vatikánt egy amerikai plébános

Kitekintő – 2015. szeptember 10., csütörtök | 19:42

A pennsylvaniai Sienai Szent Katalin-templom plébánosa, Bob Simon Philadelphiában felépítette a Vatikán kicsinyített mását legóból – adja hírül a Huffington Post.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bob Simon azt mondta, két dologban volt mindig bizonyos élete ötven éve során: abban, hogy pap akar lenni, és abban, hogy szeret legóból építeni. Gyerekkorában végignézte, ahogy a hátsó kertjükben felépítenek egy kis plébániatemplomot. Kisfiúként a munkagépeket találta legizgalmasabbnak, ám felnőttként visszatekintve fölmerült benne: az az élmény, hogy végignézhette, hogyan épül fel és kel életre egy templom, talán papi hivatásához is hozzájárult.


Először hetedikes korában építette fel legóból Vatikánvárost, mely még egy nagyon kezdetleges verzió volt, javarészt piros és kék kockákból.

A nemrég elkészült legó-Vatikán ennél jóval összetettebb vállalkozás. Pusztán maga a homlokzat több mint 45 kiló súlyú; 44 ezer kockát használt fel az építéséhez a plébános. A Szent Péter teret megtöltik az apró legóemberkék.

A tíz hónapon át zajló építkezés alatt sokat gondolt a valódi Vatikán építészeire, például Gian Lorenzo Berninire, aki a Szent Péter-bazilika elé egy anya ölelő karjait idéző kolonnádot tervezett. „Ezt is meg akartam mutatni, hogy az egyház mindenkit tárt karokkal vár” – osztotta meg a Huffington Posttal. Ezért aztán a térre mindenféle figurát állított: rablót, tengerészt, még egy Elvis-hasonmást is.

A plébános éjszakákat töltött az apró téglák, ívek, kapuk rakosgatásával – a munka repetitív természete a rózsafüzérre emlékeztette őt. „Remekül lehetett imádkozni közben – mondta Bob Simon. – Kockánként, falfülkénként haladtam előre.”

A legóból készült Vatikánt a philadelphiai Franklin Intézetben állítják ki, ahol Ferenc pápa részt vesz szeptember 26–27-én a Családok Világtalálkozóján.

Fotó: The Franklin Institute

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria