Lehetséges a gyógyulás, lehetséges az újjászületés – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2019 tavaszán

Hazai – 2019. május 18., szombat | 21:33

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó idei tavaszi alkalmát május 18-án rendezték meg – az előadások, műhelybeszélgetések a gyógyulás szentségeiről (a szentgyónásról és a betegek kenetéről) szóltak. A délutáni szentmise főcelebránsa Beer Miklós váci megyéspüspök volt.

Isten dicséretével, a Nyolc Boldogság Közösség és barátai énekével indult a ragyogó, napsütéses tavaszi délelőttön a program. Lehetséges a gyógyulás, lehetséges az újjászületés – hangzott el a közösség napkezdő imájában. A zenés felvezetés után a nagymarosi plébániakertben Dobszay Benedek ferences tartományfőnök szólt a fiatalokhoz. Arról beszélt, az Istennel való találkozásnak vannak biztos pontjai, pillanatai: a szentségekben jelen van az Úr.

A nagymarosi találkozókon az elmúlt években, illetve a következő alkalmakon is az előadások és a műhelybeszélgetések a szentségek méltóságáról, ajándékairól szóltak, szólnak. Ezúttal a testi, lelki, lelkiismereti gyógyulás szentségei kerültek középpontba. A fakultációkon a jelenlévők arra keresték a választ, hogy Isten segítségével hogyan lehet a hit, a remény elvesztése nélkül hordozni az élet sebeit, együtt élni a betegségekkel, vagy a gyógyulás útjára lépni.

A főelőadáson a szentgyónás ajándékáról beszélt Száraz László, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa és Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános.

Újból felfedezni a szentgyónás ajándékát – erről a saját életéből vett példán keresztül beszélt Száraz László. „Nehézségekkel teli időszak volt, sok konfliktussal, rengeteg munkával. Egyik este már nagyon elfáradtam, arra gondoltam, jól esne egy pohár bor. Aztán a következő este ismét, s a harmadik nap már arra gondoltam, egy laza filmet is megnézhetnék, s közben még egy-két pohár bor is lecsúszhat. Hamarosan észrevettem, hogy bajba kerültem, s éreztem, hogy nehéz lesz a szabadulás. Elmentem gyónni egy nyugdíjas pap ismerősömhöz. Gondoltam, figyelmeztetni fog az alkohollal kapcsolatos veszélyekre. De más történt – arra kért, a következő napokban mondogassak magamban egy evangéliumi mondatot, Péter szavait: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged«. Idővel, lassan tisztulni kezdett az ég, sikerült kiszakadnom abból a rabságból.”

Micsoda kincs a szentgyónás! – folytatta az előadó. Az idős pap „penitenciája” imádságra való meghívássá vált a számára. „Ezt az imát adta, és el is mondom, ha úgy érzem, újból a pohár után nyúlnék.” Száraz László előadásában azt is hangsúlyozta, a gyónás nem csupán magánügy, mert a közösség szolgálata felé vezeti az embert.

Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános szintén a gyónás fel- és megszabadító erejéről beszélt, valamint gyóntatói tapasztalatairól. Tavaly egy harmincnapos dobogókői lelkigyakorlattal ünnepelte meg, hogy hetedik éve pap. „Átformáló élmény volt megújulni, a harmincadik napon életgyónást végeztem, és átéltem, hogy Jézus velem van, átölel a bűneimmel együtt – és akkor a bűneim eltűntek.”

Gyóntatói tapasztalatai közül Szilágyi Szabolcs a karácsonyi és a húsvéti időszakról beszélt. „Öt–hat óra gyóntatás után testileg ugyan elfáradok, de az idő előrehaladtával lelkileg egyre inkább feltöltődök, s erre nem igazán találok magyarázatot, kegyelemnek tekintem” – mondta.

Az előadás második részében arról volt szó, hogy a bűnbánat emberi szempontból nézve pozitív dolog, a valóság ismeretére tanít, teljesebb életre vezet. „Beláttatja, hogy bűnös vagyok. Tehát a valóság teljesebb ismeretére vezet, egyúttal rádöbbent arra is, hogy Jézus megváltott a bűneimtől. A bűnbánat a szabadság útja, ami végül is az életre vezet – mondta Szilágyi Szabolcs. – Akkor élünk teljes életet, ha a kapcsolatunk rendben van Istennel, önmagunkkal és másokkal. Érdemes megvizsgálnunk, hogy mennyire tiszták, valósak a kapcsolataink” – biztatta a fiatalokat az előadó.

Száraz László ezután Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című festményéről elmélkedett. (A festmény képeslapméretű reprodukcióját minden Nagymarosra érkező megkapta.) A képen a tékozló fiú az apja előtt térdel, aki magához öleli őt. „Ez a festmény elgondolkodtathat arról, mit jelent a hazatérés az irgalmas Istenhez. Ez az ölelés maga a feloldozás. Valamiképpen a gyónás szimbóluma, mert a szentgyónás nem a problémamegoldás, hanem az irgalom helye.” Az apa egyik keze szinte nőies, a feltétel nélküli anyai szeretetet jelképezi, a másik kéz férfias, azt üzeni: „erőt adok neked, célt és lendületet, azt akarom, hogy növekedjél!”

Az előadók a gyónással kapcsolatos lelki vívódásokról is szóltak párbeszédes formában. Vannak, akik úgy érzik, a gyónás gyakorlata „szokásukká” vált, s nem jelent „élményt”. Az előadók nekik azt tanácsolták, gondoljanak bele abba, milyen értéket közvetít, mire hív a szentgyónás. Akik túl méltatlannak tartják magukat, és a sok rossz után, a gyónás előtt inkább valami jót tennének, azt üzenték: ez utóbbi önerőből nem megy. A gyónásban Isten nemcsak megbocsát, hanem meg is erősít, továbblendít. A visszatérő bűnösöket, akik bár megfogadták, hogy kerülik a bűnt, mégis újra beleesnek, arról biztosították az előadók, hogy a jövő előre nem tudható, a múlt bűneit gyónjuk meg. Ugyanakkor érdemes tervet készíteni, hogy a visszatérő bűntől (függőségtől) hogyan szabaduljunk meg. Az aggályos lelkületűeknek azt javasolták, hogy keressék az Istenhez vezető utakat a kapcsolataikban, a hivatásukban is, a gyónás csak az egyik ilyen út.

Sokak nem tekintenek bűnnek bizonyos bűnöket, amelyeket az Egyház annak tart. Ezzel kapcsolatban Szilágyi Szabolcs hangsúlyozta: „lehet, hogy tévedünk, fontoljuk meg, ha valamire azt mondja az Egyház, hogy az bűn, azt sok-sok szent ember közös tapasztalata alapján mondja; végső soron az Egyház azt próbálja közvetíteni, amit Jézustól hall.”

Az előadás utolsó részében Száraz László és Szilágyi Szabolcs megismertették a jelenlévőkkel az examen imádságot, ami elmélkedés, önvizsgálat a kéz öt ujja, mint szimbólum segítségével.

A hüvelykujj Isten jelenlétét jelképezi, az ő segítségével nézünk az életünkre. A mutatóujj „rámutat” arra, hogy miért adhatunk hálát. A harmadik ujj, ami a Sínai-hegyet, a kinyilatkoztatás helyét szimbolizálja, arra hív, hogy megvizsgáljuk: Isten belépett-e az életünkbe, adott-e üzenetet valaki által, közeledett-e hozzánk, mit akar mondani. A gyűrűsujj azt „kérdezi”, hogyan élem meg a szövetséget, az Istennel és az emberekkel való kapcsolatomat. Végül az ötödik ujj, a „kis vacak” arra figyelmeztet, hogy vannak határaim, gyengeségeim, nem vagyok mindenható, rászorulok a másik emberre és Istenre. Ha Jézussal együtt nézem, bizalom ébred bennem mások felé is, hiszen beláthatom, hogy a másik kiegészíti töredékességemet. Isten pedig gyermekeként szeret, lát engem, bízhatok benne, van Atyám.

* * *

A főelőadást követően a Nyolc Boldogság Közösség vezetésével szentségimádás kezdődött, majd számos lelkiségi műhely és fakultáció várta a résztvevőket.

A főelőadókkal a művelődési házban beszélgethettek tovább az érdeklődők. Kerényi Lajos piarista szerzetes a nagytemplomban várta a fiatalokat. A nagymarosi kálváriadombon Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor és Farkas László atyák tartották a kérdezz-felelek fakultációt.

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely a Szent Márton Közösségi Házban szervezett programot. Sillye Jenő zenés tanúságtétellel várta az érdeklődőket. Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága főtitkára a közelgő eucharisztikus kongresszusról tartott tájékoztatást. Markó Mária gyásztanácsadóval is beszélgethettek az érdeklődők. Életbevágó veszteségek és döntések címmel Keresztes Ilona, rádiós szerkesztő-műsorvezető tartott előadást, és a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség is várta a fiatalokat.

A Nyolc Boldogság Közösség tagjai a plébániakertben tartottak bűnbánati liturgiát. A szentmise kezdetéig folyamatosan lehetőség volt szentgyónásra, lelki beszélgetésre a jelen levő atyákkal.

* * *

A délután négy órakor kezdődő szentmise elején Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora köszöntötte Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának elnökét, valamint a főcelebránst, a „házigazda” Beer Miklós váci megyéspüspököt. Marton Zsolt azon okból is köszöntötte Beer Miklóst, hogy bár tavaly, 75 évesen beadta nyugdíjba vonulási kérelmét a pápának, idén még mindig hivatalában maradhatott. A szeminárium rektora az öröm jeleként ajándékokat is átadott a közismerten sportot szerető és gyakorló váci püspöknek: úszósapkát, kerékpárlámpát, valamint Tatrateát, azaz Tátra-teát, célozva arra, hogy tiszta időben kirándulóként püspöki székhelyéről a Tátráig is elláthat.

Beer Miklós megköszönte a kedvességet, a humort, mondván: „Itt felejtettek, de örülök nektek.” Elmesélte, délelőtt Esztergomban esketett, és a házaspártól egy nagy távcsövet kapott ajándékba. Egy alkalommal ugyanis azt kérdezték tőle, mit tesz majd, ha nyugdíjba megy, s ő azt válaszolta: „Majd nézem a csillagokat.”

A szentmise bevezetőjében Beer Miklós kérte az Urat, hogy a résztvevők személyesen is választ kaphassanak nehéz kérdéseikre, hogy Isten miért engedi meg a bűnt, azt, hogy sebeket szerezzünk, hogy kudarcot valljunk. „Megengedi, de mindig esélyt is ad, gyógyít, mellettünk áll” – tette hozzá a püspök.

A szentbeszédében Beer Miklós rámutatott: mindnyájan bűnösök, esendők vagyunk. Elmesélte, év elején egy rossz mozdulat miatt olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy kerekes székbe is került egy időre. „Azóta más szemmel nézem a világot. Megértettem milyen kiszolgáltatott a kerekes székbe kényszerült ember élete, s hogy például miért lenne fontos akadálymentessé tenni a templomainkat. Egy buta mozdulat miatt egy szempillantás alatt tehetetlenné váltam. Esendők vagyunk, könnyen elesettek lehetünk. Megtörténik az is, hogy bűnt követünk el – folytatta a püspök –, belekeveredünk egy rossz kapcsolatba, egy pillanat alatt rendezetlenné válik az életünk. A bűneink és a sebzettségünk jellemzi az életünket. De miért engedi a Jóisten, hogy szembeforduljunk az ő rendjével, hogy megsebesüljünk, és hogy meghaljunk?”

Beer Miklós Ferenc pápát idézte, aki egyszer azt mondta, nem szeretne steril, túlszabályozott Egyházban élni, ahol mindig minden ragyog. Ezzel azt is szándékozta mondani: a mindennapi küzdelmünk a feltétele annak, hogy merjünk hinni Isten felszabadító szeretetében.

Arról is beszélt a váci főpásztor, hogy éppen egy könyvet olvas Jézus utolsó napjáról, és most, idős fejjel érti meg igazán, Isten Fia mit vállalt értünk azzal, hogy kínhalált halt a kereszten. „Rádöbbentem arra, teljes egészében vállalta a sorsunkat, s amikor felkiált: »Én Istenem, miért hagytál el engem?«, mindannyiunk nevében kiált fel, s ezzel reményt is ad, hogy ő minden helyzetben együtt érez velünk. Velünk van a küzdelmeinkben, új esélyt ad, megbocsát személyesen nekünk, keresztre vitte súlyos kudarcainkat, és ezáltal gyógyít. Minket pedig arra hív, hogy gyógyítsuk egymás sebeit. Azt várja tőlünk, hogy a tanítványai legyünk. Legyetek tanítványok! – mondta a jelenlévő fiataloknak a püspök – Nem elég, hogy vallásosak vagyunk, tanítvánnyá kell lennünk, aki ellesi Jézus lelkületét, aki segít a másiknak talpra állni, akár a lelki halálból is, aki ott áll a másik ember mellett a bajban is. Jézus egymásra bízott bennünket, és amikor az ő lelkületével tanítványaivá válunk, az Egyház Isten házává válik az emberek között. A küzdő Egyház képes gyógyítani az emberiséget” – zárta beszédét Beer Miklós.

* * *

A napot közös éneklés zárta a szombathelyi Új Esély Dicsőítő Zenekarral – ők szolgáltak a szentmisén is –, valamint táncház a Jászok Együttessel.

A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, programokat bemutató standok várták az érdeklődőket. Jelen voltak a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a szalézi rend, a pálos nővérek és a hozzájuk tartozó világi engesztelő család, a Váci Egyházmegye fiataljai, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata, a Mária Rádió, a szegedi Karolina Katolikus Egyetemi Szakkollégium, a Kazetta katolikus zenei tábor képviselői és az Irány Taizé! szervezői.

* * *

Idén harmincéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó kísérőrendezvénye, a Gyerekmaros, amely a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap. A programokon közel nyolcszáz gyerek vett részt, korosztályok szerint, öt altáborban. Egy altábor több kiscsoportot foglal magába, amelyekben tíz–tizenkét gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. A programokon (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek, játékok) igyekeznek a szervezők hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal. A lelki program része az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan, majd a gyerekek, fiatalok közösen vesznek részt a szentmisén.

Fotó: Tibély Gergely, Pesti Dóra

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria