Lékai László bíboros életrajza

Nézőpont – 2005. június 30., csütörtök | 14:59

Dr. Lékai László 1910. március 12-én született Zalalövõn, édesapja fazekas és kályhásmester volt.

Nagykanizsán járt középiskolába, 1928-tól a teológiát tanult Rómában, ugyanott szentelték pappá 1934-ben. 1936-ban teológiai doktori oklevelet szerzett. Papi szolgálatát 1936-ban káplánként kezdte Ukkon.

1936-37-ben prefektus a veszprémi Davidikum fiúnevelõ intézetben, 1937-44-ben a veszprémi szeminárium tanára, majd 1943-tól szentszéki kötelékvédõ. 1944-ben püspöki tanácsos, 1944-48-ban püspöki titkár lett, 1944-45-ben Mindszenty Józseffel együtt raboskodott a sopronkõhidai fegyházban. 1946-tól pápai kamarás.

1948-1959 között balatonlellei plébános és a dél-balatoni esperesi kerület esperese, közben 1956-57-ben megbízott püspöki irodaigazgató. 1959-tõl 1969-ig zalaszentiváni, 1969-72-ben badacsonytomaji plébános. 1972-tõl címzetes püspök, 1974-tõl veszprémi apostoli kormányzó, 1975-tõl a római Nevelési Kongregáció tagja. 1975-en részt vett a szentévi zarándoklaton. 1976-tól esztergomi érsek, prímás és bíboros. Ebben az éven részt vett a philadelphiai Eucharisztikus Kongresszuson. 1977-ben fõpásztorként szentelte fel a farkasréti Mindenszentek templomát.

1978-ban elindította a nyári egyházjogi kurzusokat és a levelezõ tagozatot a Hittudományi Akadémián. 1979-ben megáldotta a felújított római Pápai Magyar Intézetet. 1979-ben fogadta D. Coggan canterburyi érseket Esztergomban, és ugyanebben az esztendõben részt vett Czenstochowában II. János Pál pápa lengyelországi látogatásán.

1979-ben körúton járt Nyugat-Európában és meglátogatja Pimen pátriárkát és a litván katolikusokat. 1979-ben szentelte fel a Táltos utcai templomot Budán. 1980-ban körúton járt Nagy Britanniában. Szent Gellért születésének milleneumi ünnepségén fogadta Agostino Casaroli bíboros-államtitkárt Esztergomban. 1981-ben megáldotta és megnyitotta a XXIII. János Pápa Szeretetotthont, majd 1985-ben felszentelte a Budapest-vizafogói Szent Márton templomot. 1986 június 30-án hunyt el Esztergomban.

A zalalövõi templom falán emléktáblát állítottak tiszteletére.

(Mint híreinkben olvashatták,  Lékai László  sírjánál június 30-án mondott szentmisét Erdő Péter bíboros)

MK