Lelkinapot tartott a Délvidéki Háló

2018. március 19. hétfő 16:11

Március 10-én tartották a Délvidéki Háló bogozóinak lelkinapját Nagybecskereken. Az összejövetel mottóját Reményik Sándor „Istenarc” című költeményéből kölcsönözték: „Egy istenarc van eltemetve bennem...”

A 2018-as „hálós év” nagyböjti bogozói találkozóval-lelkinappal kezdődött. A résztvevők hálát adtak az elmúlt évért, amelyben a Délvidéki Háló működésének 20 éves jubileumát ünnepelték. Kifejezve a találkozás örömét, visszaemlékeztek az elmúlt év „hálós” élményeire, örömeire és bánataira.

A bogozók egyeztettek a 2018-as év hálós eseményeiről, és megfogalmazták a Délvidéki Háló idei céljait, amelyben kiemelt szerepe lesz a családoknak, a Kárpát-medencei összetartozásnak, valamint a fiataloknak.

A nagyböjti elmélkedést Masa Tamás tartotta, aki Vreckó Ferenccel biztosította a résztvevők számára a gyónási lehetőséget. Szentmise következett, majd megszentelték a Háló irodáját, valamint a Nagybecskereki Püspökségi Caritas-központját.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-uzenete-hivatasok-55-vilagnapjara
Ferenc pápa üzenete a hivatások 55. világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapján, idén április 22-én tartjuk a papi és szerzetesi hivatások világnapját. Ferenc pápa ez évi üzenetének témája: Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását.

2018. április 21. szombat
a-biblia-uzenete-jo-pasztor-es-jo-nyaj
A jó pásztor – és a jó nyáj…

Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az olvasmányokhoz (ApCsel 4,8–12; 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18)

2018. április 21. szombat