Lenau-díjat kapott Mayer Mihály nyugalmazott püspök

Hazai – 2015. január 29., csütörtök | 14:42

A 2014. évi Lenau-díj kitüntetettje Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye nyugállományba vonult püspöke. Mayer Mihály a magyarországi németségért végzett munkásságáért vehette át a kitüntetést 2015. január 23-án – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.

A Lenau-díjat 1990-ben alapították azzal a céllal, hogy olyan személyek vagy közösségek munkáját ismerjék el, akik kiemelkedő tevékenységükkel jelentős módon járultak hozzá a magyarországi németség anyanyelvének, anyagi és szellemi örökségének, tradícióinak megőrzéséhez.

Mayer Mihály német származású, 1941-ben született Kisdorogon egy lakatosmester fiaként. Az általános iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot Bonyhádon végezte, érettségi után pedig teológiát tanult Győrben. 1964. június 21-én Pécsett szentelték pappá. A szülőfalujában bemutatott szentmiséken két évtized után újra német egyházi dalok hangzottak el. Bonyhádon, majd Simontornyán, Pincehelyen, Tamásiban, Dunaföldváron, végül Szekszárdon teljesített plébánosi szolgálatot. 1988. december 23-án segédpüspöki kinevezést kapott, végül 1989. december 16-án a Pécsi Egyházmegye püspöke lett.

Részlet Kerner Lőrinc, a Lenau Egyesület elnökének laudációjából:

„Mayer Mihályt 1987-ben egy csodálatos szombat délelőtt ismertem meg Szekszárdon. Rádióriporter kollégámmal a tolnai megyeszékhelyre utaztunk, ahol egy belvárosi házaspár az aranylakodalmát ünnepelte. A nagyvejkei sváb hitves, Boriska kérésére a misét német nyelven tartották meg. A német mise híre a városban és a környéken futótűzként terjedt, és a templom tele volt. Felvettük az istentiszteletet, és egyes részeit leadtuk a német nyelvű rádióműsorban. Ez volt az első egyházi témájú program a pécsi stúdióban.

A pécsi belvárosi templomban annak idején már voltak vasárnaponként német nyelvű szentmisék. Örültünk az új püspök érkezésének, és a Lenau Egyesületen belül már terveztük, hogy 1989-től kezdve minden év december 26-án, karácsony másnapján az elhurcolt és elűzött honfitársainkra emlékezünk. Kissé félve kerestük fel az új püspököt, hogy engedélyezze a szentmisét, és egyben felkérjük, hogy személyesen celebrálja azt. Még püspöksegédként – gondolkodás nélkül – azonnal igent mondott. 1989. december 16-án avatták püspökké, tíz nappal később már megtartotta az első német nyelvű szentmiséjét.

Nem csak a jelenlévők, a régió minden német származású lakója telve volt kíváncsisággal és elvárásokkal, hiszen a világháború utáni első anyanyelvű püspöki szentmiséről volt szó, mely nyelv addig szinte száműzött volt a templomból. Mi, magyarországi németek, tudjuk, mibe került a hűségünk a hitünkhöz és a népünkhöz, tudjuk, mit jelent mindent elveszteni, átéltük, hogy cserbenhagynak minket, részben saját egyházunk is, melynek oly sok nagyszerű, hűséges szolgát adtunk, melyre mindig is reménnyel építettünk. Mayer püspök úr ezekkel a szavakkal kezdte emlékezetes prédikációját: »Az én édesapámat és három testvérét is (két fiú és egy lány) szovjet munkatáborokba hurcolták. Édesapám, Peter Mayer és a testvére, Josef ott vesztették el életüket, ahogyan a ti asszonyaitok, férjeitek, apáitok, anyáitok, testvéreitek és gyermekeitek. Ma minden áldozatunkért imádkozom.«”

„Az elmúlt évben Mayer Mihály két jubileumot is ünnepelhetett: ötven éve avatták plébánossá, huszonöt éve püspökké. Minden elévülhetetlen érdeméért, mellyel a magyarországi németséget szolgálta, köszönetet mondunk neki a Lenau-díjjal” – hangsúlyozta Kerner Lőrinc.

Nikolaus Lenau (1802–1850) osztrák költő a pesti piarista gimnáziumban végezte el az alsó három osztályt, majd később családjával Tokajba költözött. Bécsben fejezte be a középiskolát, ahol utána jogot, orvostudományt, filozófiát és mezőgazdaságot tanult. Később Magyaróváron élt rövidebb ideig. Vonzódott a zenéhez és a költészethez; első verseskötete 1832-ben jelent meg Stuttgartban. Költészetére nagy hatással volt a magyar zene és népköltészet.

Fotó: Zentrum.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria