Létige – Kovács Melinda fotográfus kiállítása a Keresztény Múzeumban

2016. március 14. hétfő 18:01

Különleges, a festészet, a szobrászat és a fotóművészet határait olykor összemosó kiállítással indult el március 13-án a 2016. év időszaki tárlatainak sora az esztergomi Keresztény Múzeumban.

Igaz történetek

A legmagasabb állami, szakmai elismeréssel, a Balogh Rudolf-díjjal is kitüntetett művésznő esztergomi születésű és ma is a prímási székváros lakója. Műtermében és a szabad városi, természeti környezetben a hétköznapi tapasztalattól eltérő kompozíciókat örökít meg fényképezőgépével. A tartalmi elemek előre megformáltsága, szokatlan egymás mellé helyezése előbb meghökkentő, majd az asszociációs híd felismerésével mély elgondolásra késztet. 2008 után ez Kovács Melinda második önálló tárlata a Keresztény Múzeum földszinti termeiben.

Oltalom

A kiállított művek öt téma köré csoportosulnak: oltalom, offerek, béke szinonimái, igaz történetek és egyszólamú csendéletek. Minden egyes fejezethez maga a szerző írt bevezetőt. Az előzményeket, a szimbólumok jelentését megvilágító magyarázatok segítségével a néző egy csapásra magára öltheti az első világháborúban szolgálatot teljesítő galambok nézőpontját, az imádkozás lelkületét vagy elindulhat akár Kína felfedezésére keresztény szemmel.

Ha felidézzük magunkban a galamb, mint jelkép szentírási helyeit az özönvíztől a Szentlélek figurális ábrázolásának hagyományáig, eljuthatunk a békét megtestesítő madárig. A galamb a sajátos, háborús körülmények között sem lesz más, mint az ember segítője, s néha áldozata. Mária és a gyermek Jézus megjelenése művészettörténeti idézetek, gesztusok, csendéletté szerveződő attribútumok révén az imádságról, a könyörgésről, az oltalomról, a megváltásról indít vizuális elmélkedést. A kérés és a hála kifejezésének emberi szándéka köti a frissen készült fogadalmi tárgyak, illetve azok öntőformáinak csoportját a Madonna-képekhez.

Műterem

Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár vezetője megnyitó beszédében a rendszerváltás előtt széles körben hirdetett materialista esztétikai nézeteket állította szembe a Kovács Melinda kiállításának címében is meghirdetett, az abszolút létezőhöz, vagyis a létet magát birtokló örök Istenhez köthető szépség minőségi kategóriájával. Kiemelte továbbá az Igaz történet című sorozatot, mely két idősíkban, két különféle narratívában szól a világ legnépesebb államáról. A művésznő egy ösztöndíj révén végigfotózhatta Kína nevezetes tájait, városait, de a turisták számára bemutatott látványt nem tartotta igazán valóságosnak. Amikor azonban a ferencesek által megőrzött archív fényképek feldolgozásával bízták meg, előállt számára az történelmi összefüggés, melynek segítségével hitelesebbé, személyesebbé tette Kína életének bemutatását. A 1929 és 1952 között a távoli országban működő ferences misszió életképeinek hátterébe kerültek a 2013-ban készült felvételek.

A kiállítás 2016. május 8-ig tekinthető meg nyitvatartási időben, a Keresztény Múzeum  földszinti termeiben.

Forrás: Keresztény Múzeum

Képek: Kovács Melinda

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
papszentelest-unnepeltek-megujult-kalocsai-nagyboldogasszony-foszekesegyhazban
Papszentelést ünnepeltek a megújult kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban

A külső és belső megújulásnak köszönhetően a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház visszakapta barokk pompáját, a régészeti feltárások révén felszínre kerültek az ezeréves múlt emlékei. A székesegyházat a június 25-én ünnepelt papszenteléssel adta vissza Bábel Balázs érsek a liturgia számára.

2016. június 25. szombat
-keresztenyseg-nem-lehet-felkeresztenyseg
„A kereszténység nem lehet félkereszténység”

Évközi 13. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (1Kir 19,16b–19; Gal 5,1 13–18; Lk 9,51–62)

2016. június 25. szombat