Levél Gázából

Kitekintő – 2014. július 24., csütörtök | 11:04

A VIS nemzetközi önkéntes szolgálat megosztott az olasz közvéleménnyel egy levelet, amelyet július 19-én kaptak egy Gázában élő palesztin munkatársuktól – olvasható a Szaléziak.hu honlapon.

Said a családjával Gázában él. Olaszországban tanult, a páviai egyetemen, majd visszatért hazájába, és dolgozott, de most teljesen felfordult az élete. Arra kényszerült, hogy elhagyja otthonát. Ő és családja biztonságban van.

Levelében ír a kitelepítésről, a menekülésről egy biztonságosabb helyre; a megrázkódtatásról, ami akkor érte, amikor meghallotta, hogy ötéves lánya a halálról gondolkodik; megdöbbenéséről a világ hallgatása miatt, továbbá azon vágyáról, hogy visszatérjen a szabad, emberhez méltó élethez.

A VIS önkéntes szervezet együtt érez mindenkivel, akit háborúk és erőszak sújt. A nemzetközi jog tiszteletben tartását szorgalmazzák, valamint az azonnali, hatékony és tartós tűzszünetet. „Csatlakozunk a pápa szavaihoz, amelyeket tegnap az Úrangyala után mondott: az erőszakot csak békével lehet legyőzni, és követeljük, hogy vessenek véget a vérontásnak. Nehéz lesz begyógyítani az új sebeket, a gyűlölet és a fájdalom új hullámát, de megerősítjük szándékunkat, hogy folytatni kívánjuk a munkát a Közel-Keleten, hogy biztosítsuk minden gyermek és fiatal számára a jogot a békés élethez és a teljes növekedéshez” – fogalmazott Nico Fight, a VIS elnöke.

A szervezet kéri, hogy a Gázában 2014. július 19-én kelt levél kapja meg a lehető legnagyobb nyilvánosságot. 

„Leírhatatlan, mit érzel, amikor magad mögött hagyod a házadat, a holmidat, az emlékeidet. Az ötéves lányom azt mondta nekem: »Apa, amikor Isten elé érek, el fogom neki mondani, amit Izrael tett«. Ez teljesen megdöbbentett: megpróbálta elfogadni a sorsot, amivel talán szembe kell néznie.

Imádkozunk, hogy ez a rémálom hamarosan véget érjen, hogy visszatérjünk a régi életünkhöz, és kigyógyuljunk mindabból, amit ez a háború okozott.

Szótlanul állok a világ előtt, amelyik némán tűri mindezt, és erős felhívást intézek feléjük, hogy állítsák le az izraeli agressziót ellenünk, és hogy segítsenek nekünk, hogy szabadon és méltóságban élhessünk” – fogalmaz üzenetében Said.

A teljes levelet a Szaléziak.hu-n olvashatják.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria