Liturgikus teret és feszületet áldott meg Kiss-Rigó László püspök Újszentivánon

Hazai – 2015. október 6., kedd | 10:25

Az újszentiváni római katolikus egyházközségben szeptember 27-én délelőtt szabadtéri szentmisét tartottak, és első alkalommal rendezték meg a település egykori kápolnájához kapcsolódó egyházi kisbúcsút.

 


„Azt szeretnénk, hogy a hajdan volt kis kápolna és annak ünnepe, amely az új és szép, impozáns, modern stílusú templomban öltött új testet (2011-ben épült meg az új, első újszentiváni római katolikus templom, amelynek védőszentje Keresztelő Szent János; a templom búcsúját az ő születésének napján ünneplik), továbbra is úgy szolgálja az újszentiváni közösség nagy családját Krisztus-központú értékeivel, ahogy azt tette a kis kápolna a lebontása előtt hosszú évtizedeken át, közösséget teremtő és megtartó isteni erejével. Ezért az új templom mögötti téren, közvetlenül a templom szentélye felőli oldalon egy szabadtéri liturgikus teret alakítottunk ki, ahol a régi kápolna és búcsúja emlékére minden évben kis búcsúi szabadtéri szentmisét mutatunk be a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére” – mondta el Fazakas Gusztáv, Tiszasziget–Újszentiván–Kübekháza plébániai kormányzója. Az ő kezdeményezésére épült a liturgikus tér, amely a jövőben elsődlegesen a szabadtéri szentmiséknek ad méltó helyet ezen a – Szeged-Csanádi Egyházmegye területén található – mintegy 1650 lélekszámú, magyarok és szerbek által lakott településen. Emellett különböző kulturális, művelődési és egyéb rendezvények helyszínéül szolgál majd a liturgikus tér, a rendezett, parkosított templomtérrel együtt.

A búcsúi szentmisét Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke celebrálta, aki a szentmisét követően az újonnan kialakított liturgikus tér mellett megáldotta a templom bejáratánál szintén újonnan felállított feszületet, amelyet a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévének emlékére emeltek az újszentiváni hívek. „Ez a feszület – fogalmazott beszédében a püspök – az üdvtörténet csúcsának, megváltásunknak, Isten ember iránti végtelen szeretetének eseményére hívja fel figyelmünket. A feszület az első századokban a szégyen és megvetés jele volt, és átalakult a hit és az evangéliumi élet, a Jézus tanítása iránti elköteleződés és Krisztus megvallásának jelképévé. Újszentivánon mindezek mellett utal a hajdan állt kápolna és annak időszakában megélt Szent Kereszt iránti természetes keresztény magatartásból eredő tisztelet jelentőségére.”


A szentmisét követően az újszentiváni egyházközség és a helyi Karitász-csoport tagjai vendégül látták a híveket, majd családi nappal egybekötött kulturális program vette kezdetét.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria