Magyar megbízott segíti a keresztény-zsidó párbeszédet a Bécsi Főegyházmegyében

Külhoni – 2015. április 22., szerda | 16:20

Simon Ferenc bécsi esperes-plébánost, ausztriai magyar főlelkészt nevezték ki a Bécsi Főegyházmegye keresztény-zsidó együttműködésért és a párbeszéd folytatásáért felelős megbízottjává – tájékoztat a Vatikáni Rádió német szerkesztősége és a főegyházmegye sajtószolgálata.


A Bécsi Főegyházmegye a keresztény-zsidó együttműködés elmélyítésére hozta létre a kapcsolatért felelős vezetői megbízotti hivatalt. Simon Ferenc, Bécs második kerülete, a bécsi Lipótváros (Leopoldstadt) esperes-plébánosa kapta meg a megbízatást. Ez volt az a városrész, ahol a második világháborúig a zsidó hitközség egyik jelentős része koncentrálódott.

Egyre több keresztény  ismerje meg és tartsa tiszteletben a zsidóság kincseit – fogalmazta meg a vezető megbízotti feladatkör egyik lényeges elemét Simon Ferenc, hangsúlyozva, hogy az emlékezés kultúráját kívánják építeni. Az újonnan kinevezett megbízott elmondta, a keresztény-zsidó együttműködés elmélyítése különböző szinteken folyik. A kapcsolatépítésben nagyon fontos szerepe van a plébániák közösségének, a keresztény-zsidó együttműködésért felelős ökumenikus és vallásközi szervezet pedig főként a képzés, a művelődés terén aktív.

Martin Jäggle, a Keresztény-Zsidó Koordinációs Bizottság elnöke üdvözölte Simon Ferenc kinevezését, méltatta a megbízott személyes elkötelezettségét és szakértelmét. Magyarországgal való kapcsolatai révén a főlelkész hozzá tud járulni a keresztény-zsidó együttműködés megújulásához az egész Duna mentén – mondta az elnök.

Simon Ferenc 1969-ben született Nagyváradon. Teológiai tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte. 1997-ben szentelték pappá. 2000 óta a bécsi Tábor hegyi templom plébánosa és ausztriai magyar főlelkész. A Tábor hegyi templom 1972-ben, az egyházi élet zsinatot követő fellendülése idején épült. Simon Ferenc tagja a bécsi helynökség ökumenikus bizottságának, 2009 óta pedig a Keresztény-Zsidó Koordinációs Bizottság elnökségi tagja. Mindemellett a pannonhalmi főmonostor oblátusközösségének is tagja.

Fotó: Erzdiözöse Wien

Magyar Kurír
(té)