Mai evangélium – 2018. május 25.

2018. május 25. péntek 06:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 10,1–12

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.

Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni.

Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elbocsássuk őt.”

Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban kezdetben, a teremtéskor férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!”

Tanítványai otthon ismét megkérdezték őt erről. Ezt válaszolta nekik: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtöréssel vét ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, szintén házasságtörést követ el.”

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: Mai evangélium
Vezető híreink - olvasta már?
amit-masoknak-odaadtunk-az-elkiser-minket-mennybe-szazeves-balatonfuredi-plebania
Amit másoknak odaadtunk, az elkísér minket a mennybe – Százéves a balatonfüredi plébánia

A plébánia alapításának századik évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be Márfi Gyula érsek a balatonfüredi Krisztus Király-templomban november 11-én, vasárnap.

11:20
ahova-az-eg-mostanaban-tobbszor-is-lehajolt-megaldottak-mosonmagyarovari-hospice-hazat
Ahová az ég mostanában többször is lehajolt – Megáldották a mosonmagyaróvári hospice-házat

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke november 11-én, Mosonmagyaróváron mutatott be szentmisét a Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-templomban, majd megáldotta az egykori ispotály helyén kialakított hospice-házat.

2018. november 12. hétfő