Management by Jesus – A sikeresség és a tisztesség egymást erősítik

2017. október 9. hétfő 20:20

Éry Gábort, az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatóját, a Management by Jesus szimpózium egyik előadóját kérdeztük az október 12-én kezdődő találkozó előtt.


Kipróbálnád? – Kipróbáltuk! címmel október 12-én, a Fővárosi Közgyűlés dísztermében kerül sor a Kiss Ulrich jezsuita szerzetes által 2004-ben elindított Management by Jesus-szemináriumok második nagykonferenciájára a közgazdász-szerzetes és az ÉrMe Üzleti Hálózat szervezésében. A szemináriumokat olyan cégvezetőknek tartják, akik vezetői hivatásukat a keresztény értékrend alapján szeretnék gyakorolni a mindennapokban. A konferencia egyik előadója, Éry Gábor, az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatója nyilatkozott a Magyar Kurírnak a keresztény elvekről az üzleti világban.

– A csapatépítésről tart előadást az MBJ konferenciáján. Melyek az alapvető tézisei?

– Nagy örömmel vettem Kiss Ulrich atya felkérését, hogy tartsak  előadást az MBJ-szimpóziumon. 2006-ben neveztek ki az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatójává. 2009-től három éven át Moszkvában dolgoztam mint az észak-európai és közép-ázsiai régió alelnöke, 2013-tól ismét a magyar vállalatot vezetem. Egy jól működő, a rendszerváltozás óta folyamatosan növekedő, erősödő vállalat a miénk, közel kétezer alkalmazottal. Olyan magyar vállalat, amely a hazai kreativitást, gondolkodást, tehetséget sikeresen ötvözi a svéd vállalati kultúrával, a skandináv mentalitással.

Előadásomban a csapatépítésről beszélek, olyan tapasztalataimat is megosztva, amelyeket a magyar mellett a stockholmi, a virginiai vagy éppen a moszkvai kiküldetéseim ideje alatt szereztem.

A világ igen különböző kultúrájú helyein kellett megtanulnom, hogyan boldoguljak az ottani munkatársakkal, hogyan alkalmazkodjam az ő világukhoz úgy, hogy közben a saját értékrendem és az Ericsson közös értékrendje erősítse őket is. Az evangéliumban olvashatjuk, hogy Jézus milyen tökéletes csapatépítő volt. Az apostolok meghívása, az elkötelezettségük felkeltése, a hivatásuk megtalálása és a feladatuk elvégzése mind az Ő segítségével, irányításával történt, mindebből egy jó vezető sokat tanulhat. Egyik tézisem, hogy a folytonosan változó és átalakuló multinacionális vállalati környezetben működtetni kell néhány állandó elemet, ami összefogja a helyi munkatársakat, és közös célt ad nekik akkor is, ha egyébként a szervezetük másfelé húzná őket.

A másik fontos dolog, hogy a jó vezető példát mutat, ő maga is aktívan kiveszi a részét a munkából, és a szavai és a tettei között összhang van. Végül hadd mondjam el, hogy K+F részlegünknél nagyon sok fiatal munkatársunk van, sokan az egyetem után nálunk kezdik el a karrierjüket. Felemelő, szép feladat csapatot kovácsolni ezekből a fiatalokból, akiknek a csapatban működés mellett azt is meg kell tanulniuk, hogyan kell dolgozni. Itt a hangsúly a középvezetőkön van, őket kell folyamatosan képezni, illetve megerősíteni. Ők aztán át tudják adni azt a szemléletet, amivel a munkatársak egymást segíthetik és támogathatják.

– A keresztény szempontok üzleti életben való érvényesítéséről szól ez a konferencia. Nem okoz ez kettősséget a gyakorlatban?

– Az embernek nincs egyszerre két személyisége. Aki a magánéletében keresztény, az a munkahelyén, az élete minden területén az. A döntéseit, a magatartását erkölcsi szempontok vezérlik, ami a mai üzleti környezetben két pozitív következménnyel jár: egyrészt megkönnyíti a dolgunkat, mert van érték és mérték, ami eligazít; másrészt talán megnehezíti, mert a mai, kiélezett piaci versenyben úgy kell nyernünk, hogy közben tisztességesek is maradjunk.

– Tapasztalatai alapján hogyan segítheti a keresztény mentalitás a sikerességet?

– Az a tapasztalatom, hogy hosszú távon mindkét pozitív következmény az üzlet javára is válik. Tehát a sikeresség és a tisztesség párban járnak, egymást erősítik. Nagyon örülök annak, hogy cégem különös hangsúlyt fektet erre: az üzleti etikai kódexünk hasonló követelményeket fogalmaz meg, amit minden munkatársunk aláír az egész világon.

Huszonhét éve vagyok ugyanannál a vállalatnál. Bejártam a világot a munkám során. A családommal együtt hosszú évekig éltünk Svédországban, Oroszországban. Az Egyesült Államokban is volt alkalmam élni és dolgozni. Kivétel nélkül mindenhol azt tapasztaltam, hogy a tisztességesen elvégzett munka, az, hogy van szilárd támasza az embernek, a családnak, a sikeresség javára válik. Az oda vezető út göröngyös, nehézségekkel teli, de mindenképpen csak így éri meg. Ha nem kerüljük meg a nehézségeket, hanem beleállunk, és álljuk a sarat.

A II. Management by Jesus Szimpózium programja

A II. Management by Jesus Szimpózium alkalmat ad a találkozásra és az ismeretek bővítésére mindazoknak, akik már elvégezték a szemináriumot, valamint azoknak is, akik most szeretnének megismerkedni ennek a keresztény alapokon álló vezetői értékrendnek és magatartásnak az elveivel és gyakorlatával.

A konferencián gyakorló cégvezetők osztják meg gondolataikat és tapasztalataikat a résztvevőkkel. A tervezett témakörök között szerepel a vállalkozás céljának, küldetésének meghatározása, a közösségépítés és az ünnepek jelentősége a vállalkozásokban, az önismeret és a kreativitás szerepe.

A konferencián Kiss Ulrich SJ új könyve is megvásárolható lesz – a kötet a Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban címet viseli, és az MBJ-szemináriumok tananyaga alapján készült.

A program 9 órától kb. 18 óráig tart. Bevezetőt mond Tóth József (ÉrMe Hálózat), majd a jelenlévőket Kiss Ulrich SJ köszönti. A vállalkozó Tízparancsolatát Dóczy Péter színész mondja el, s ezután kerül sor 10 órától A céltudatos vállalkozás – avagy célban az igazság című kerekasztal-beszélgetésre Fürjes Balázzsal, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal és Feller Antallal, a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. vezérigazgatójával.

A kávészünet után A csapat a kulcs címmel Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója tartja meg előadását, majd a vezetés játékszabályairól beszél Csák János, a Design Terminál tulajdonosa.

Az ebédszünetet követően 13.30-kor kezdődik Tudtok ünnepelni? címmel Heves István, az Orient River Kft. ügyfélkapcsolati menedzsere és Kovács Györgyi, a Budapest Kártya működtetéséért felelős divízió vezetője előadása. Polló László szervezetfejlesztő, tanácsadó és Ekler Gergely az önismeret fontosságáról beszél, majd 15.30-kor Kreativitás és tanulás címmel Lajos Mihály, az Agrofil Kft. tulajdonos-ügyvezetője és Illéssy János pénzügyi tanácsadó előadása következik. 16.15-kor az MBJ Tízparancsolatát ismét Dóczy Péter színész olvassa fel. Ezután meglepetésprogram következik, majd 17 órakor a nap összefoglalója és a zárszó.

A szervezők várják az érdeklődőket a szimpóziumra, mely a keresztény cégvezetők, vállalkozók eddigi legnagyobb rendezvényének ígérkezik. Részvételi díj: 7500 Ft.

A részvétel egyetemistáknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A felsőoktatási diákigazolvány bemutatása is szükséges.

Fotó: Jezsuita.hu

Körössy lászló/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nem-lehet-megorizni-az-egyhaz-tanitasat-annak-tovabbfejlesztese-nelkul
Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!

Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.

2017. október 16. hétfő
itt-talalkozo-leanyfalun
Idén is Leányfalun szervezték meg az állandó diakónusok találkozóját

Október 12. és 14. tartották a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, a diakonátus iránt érdeklődők ITT (Imádság, Tanulás, Találkozás) találkozóját és továbbképzését a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A szombati szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

2017. október 16. hétfő