A szakminiszter szerint sürgősségi kormányrendelettel lehet újraalapítani a marosvásárhelyi iskolát

2018. június 8. péntek 12:51

Valentin Popa román oktatásügyi miniszter szerint sürgősségi kormányrendelettel lehet újraalakítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, melynek alapító okiratát ez év februárjában jogerősen megsemmisítette a bíróság.

A miniszter azon a marosvásárhelyi sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosával és Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével közösen tartott június 7-én. A miniszter úgy vélte: nincsen meg a „törvényi ernyő” ahhoz, hogy minisztériumi rendelettel hozzák létre az iskolát, ahogy azt korábban az RMDSZ szorgalmazta. Valentin Popa megjegyezte: tárgyalások folynak arról, hogy sürgősségi kormányrendelettel rendezzék az ügyet, és várják az igazságügy-minisztérium álláspontját ezzel kapcsolatban.

Az oktatási miniszter hozzátette, tekintve, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat több éve nem hozott határozatot az iskolahálózatáról, a minisztériumnak van lehetősége a marosvásárhelyi iskolahálózat meghatározására, de ennek a lehetősége is erősen be van határolva. Úgy vélte, hiányos e tekintetben a törvényi háttér. Hozzátette: a Római Katolikus Gimnázium ügyét elkülönítve kell tárgyalni az iskolahálózat kérdésétől.

A sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta: aznap reggel Navracsics Tiborral és Valentin Popával tárgyaltak a magyar nyelvű oktatás marosvásárhelyi gondjairól, és azt tapasztalta, hogy a kormányzat eltökélt szándéka, hogy a 2018–2019-es tanévre megoldja a katolikus iskola ügyét. „Találtunk olyan törvényes megoldást, amelyet ha végigviszünk, az iskolának a következő tanévben működnie kell” – jelentette ki a politikus. Hozzátette, a megszüntetett katolikus iskola diákjai a román oktatási rendszerben vannak, így is, úgy is finanszírozni kell az oktatásukat.

A sajtótájékoztató után újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor azt is elmondta: úgy tapasztalja, hogy a kormányzatban megvan a politikai akarat az iskolaügy rendezésére, de a minisztériumi apparátus adminisztratív akadályokat gördít a rendezés útjába.

Navracsics Tibor arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az EU számára fontos a kisebbségi oktatás biztosítása, hiszen a statisztikai adatok azt mutatják, hogy minden oktatási rendszerben a kisebbségi csoportok jelentik a gyenge pontot. Ezeknek számos hátránnyal kell megküzdeniük. „A kisebbségi oktatás nehézségeinek a megoldása nemcsak a kisebbségi közösségek, hanem a többségi társadalom problémája is” – jelentette ki Navracsics Tibor.

A katolikus gimnázium azt követően szűnt meg, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt az intézmény 2014-es létrehozása kapcsán észlelt törvénysértés miatt Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az iskola újraalapításáról törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban a román alkotmánybíróság márciusban alkotmányellenesnek minősítette.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) történő csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a kilátásba helyezett vétóját.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
a-haromlabu-fesztival-augusztusban-ujra-arcus-temporum-pannonhalman
A háromlábú fesztivál – Augusztusban újra Arcus Temporum Pannonhalmán

Az idei Arcus Temporum, a pannonhalmi művészeti fesztivál programjait június 19-én mutatták be a sajtónak a Budapest Music Center könyvtárában. Az augusztus 24. és 26. között sorra kerülő esemény a zene, az irodalom és a spiritualitás köré szerveződik.

2018. június 19. kedd
ferenc-papa-csaladokhoz-1-resz-szerelem-olyan-mint-tesztafozes-mindennapi-feladat
Ferenc pápa a családokhoz (1. rész): A szerelem olyan, mint a tésztafőzés – mindennapi feladat!

Június 16-án délben a Szentatya a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ferenc pápa rögtönzött beszédét – mely kiragadott részleteiben bejárta a magyar sajtót is – két részletben, teljes terjedelmében közöljük.

2018. június 19. kedd