Megalakult a „vatikáni PSZÁF” - videóval

2010. december 30. csütörtök, 11:45

A Szentatya megalapította a Vatikáni Központi Bankot, hogy az ellenőrizze a Vatikánváros eddigi egyetlen bankjának, az IOR-nak és a Vatikán nemzetközi intézményeinek a pénzügyeit, tranzakcióit – írja a RomeReports.

A bankalapítással egyebek mellett az is a szándéka a Szentszéknek, hogy az utóbbi időben a lapok címoldalán egyre többet szereplő vatikáni pénzintézet, az IOR tevékenységét átalakítsák, és egyszersmind a vatikáni bank működését a nemzetközi normákhoz igazítsák, és felkerüljön a Vatikán a „fehér listára”. A Vatikán ét szeretné venni az EU átláthatósági normáit is.

Az olasz rendőrség két ügyben nyomoz az IOR ellen, mivel az állításuk szerint úgy hajtott végre két tranzakciót, hogy nem nevezte meg a kedvezményezetteket. A Vatikán szerint csupán félreértés történt.

A Vallási Műveletek Intézete speciális bank, ügyfelei közt kizárólag a Szentszék alkalmazottai, egyházmegyék és szerzetesrendek találhatóak, és létrehozásának célja az volt, hogy a különböző vallási célú szervezetek ne spekuláljanak a pénzzel. 

Az IOR elnöke, Ettore Gotti Tedeschi és a bank egyik igazgatója ellen szeptemberben indított vizsgálatot a római ügyészség, mert felmerült annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt. Az olasz pénzügyőrség le is foglalt 23 millió eurót a bank egyik számláján, de eddig semmiféle bizonyítékot nem találtak az elnök ellen.  Ettore Gotti Tedeschit, a pénzügyi etika szakértőjét egy éve nevezték ki az IOR élére, hogy rendet tegyen a bankban.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Címkék: Vatikán
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

16:42
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

16:00