Megáldották a felújított orgonát Nemeskeresztúron

Kishírek – 2016. szeptember 16., péntek | 12:18

Szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztaltatásának napján az ünnepi szentmise keretében Zakó Jenő nemesbődi plébános – aki nagyszülei révén a Vas megyei településről származik – megáldotta a templom felújított orgonáját.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A misén koncelebrált Bodorkós Imre jánosházi plébános, valamint Böjti Balázs és Tóth András atyák.

A 111 éves Angster orgona több mint húsz évig nem szólt, annyira rossz állapotban volt. Márffy Dezső végezte a felújítási munkákat, melynek köszönhetően az orgona gyönyörű hangja betölti most a templomot.


A szentmise elején még orgonaszó nélkül kezdődött az ünneplés. Először szenteltvizet áldottak meg az atyák, majd ezzel hintették meg és tömjénezéssel áldották meg a hangszert. A Dicsőségre szólalt meg az orgona.

Zakó Jenő szentbeszédében a Szent Kereszt dicséretéről, üdvöt ajándékozó titkáról tanította jelenlévőket. Marton Bence látta el az ünnepi szentmise kántori szolgálatát, és a szentmise után néhány orgonadarab segítségével mutatta be az orgonát a híveknek.

Forrás: Bodorkós Imre/Jánosházi Plébánia

Fotó: Horváth Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria