Megáldották a felújított szombathelyi szentkirályi templomot

Hazai – 2015. november 24., kedd | 16:13

Krisztus Király ünnepén, november 22-én Veres András szombathelyi megyéspüspök megáldotta a Szombathely Szentkirály városrészében található felújított templomot.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisét Veres András püspök mutatta be. A szertartás kezdetén az egyházközség világi elnöke, Nardai Ferenc köszöntötte a főpásztort, köszöntőjében felsorolva mindazokat a munkálatokat, amelyeket a szentkirályi hívők közössége végzett templomában, majd a helyi óvoda hittanosainak műsora következett. A szentmise zenei szolgálatát a szombathelyi szőllősi egyházközség énekkarra látta el.


Az 1881-ben neogótikus stílusban épült, 1958-ban belső felújításon átesett szentkirályi templom renoválása az utóbbi időben aktuálissá vált. A hívek, a szomszédos szőllősi egyházközség, illetve a Szombathelyi Egyházmegye támogatásával ez év tavaszán kezdődtek meg a felújítási munkálatok a felnedvesedett vakolat eltávolításával. A felújítás során korszerűsítették a szigetelést és a vízelvezetést, valamint az elektromos vezetékeket és a hangosítást is.

A templom belsejének restaurálása több hónapig tartott, a munkálatok Tarr György okleveles restaurátorművész irányításával folytak.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria