Megáldották a soproni katolikus kollégium új kápolnáját

2019. február 8., péntek | 9:52

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg január 31-én a soproni Szent Pál Katolikus Szakkollégium újonnan kialakított kápolnáját.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ünnepi szentmisén koncelebrált Horváth Imre kanonok, városplébános, Kovács Gergő Vilmos soproni egyetemi lelkész, Kaposi Gábor győri egyetemi lelkész, Horváth László kórházlelkész, valamint részt vett a Soproni Egyetem vezetősége, számos oktatója és dolgozója, a helyi egyházközség képviselői, és a kollégium lakói. A kollégisták a ministrálás mellett a zenei szolgálatot is ellátták a szertartáson.

Veres András püspök homíliájában a csend fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve az imádság minél tartalmasabb megélésének lehetőségére. Az embernek, mint Isten teremtményének, szüksége van arra, hogy Teremtőjével találkozzon, s párbeszéd alakuljon ki köztük. Tudatosan kell megtalálnunk a szív csöndjét, ahol Isten szól hozzánk, s ahol meghallhatjuk a hangját. A hívő ember életében a kápolna, a templom egy olyan hely, ahol ő maga is, sőt egy közösség kötelékén belül is vissza tud húzódni, el tud csendesedni. Az áldás után ott lakik az Úr, és szükséges, hogy a mindennapok rohanásában újra és újra vágyakozzunk betérni a kápolnába. Aki keresi a csöndben Istent, az meg fogja találni. A szentostyában Jézus lakik, s az áldással szent lesz a kápolna, ahol imádkozhatunk. „Imádkozzátok tele ezeket a falakat, s meg fogjátok ismerni Isten jelenlétét, szeretetét. Ezentúl legyen elmélyültebb, odaadóbb lelki élete annak, aki betér a kápolnába” – zárta szentbeszédét a főpásztor.

A szentmise Kaposi László kollégiumigazgató beszédével ért véget, aki köszönetét fejezte ki az áldásért, valamint a püspökségtől kapott főoltárért. A szentmisét követően agapéra invitálták a megjelenteket.

A diákok a közös esti zsolozsmán, a kompletóriumon már az újonnan megáldott kápolnában imádkozhattak.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Sopron Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
akikert-harang-nem-szolt-tiz-eve-segiti-magzatvesztoket-kovacs-ferenc-es-treer-maria
Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

2019. április 23., kedd
husvetvasarnapi-szentmisek-puspoki-szekhelyeken
Húsvétvasárnapi szentmisék a püspöki székhelyeken

Országszerte szentmiséken ünnepeltük április 21-én, húsvétvasárnap Urunk, Jézus Krisztus feltámadását. A püspöki székhelyek ünnepi szertartásairól adunk körképet.

2019. április 23., kedd