Megemlékeztek Söveges Dávid bencés szerzetes születésének 100. évfordulójáról

2017. szeptember 13. szerda 12:25

A Bencés Diákszövetség Budapesti Szervezetének rendezvénye keretében emlékeztek meg szeptember 9-én Söveges Dávid pannonhalmi bencés szerzetes születésének századik évfordulójáról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Söveges Dávid (1917–1996) az 1956-os forradalom alatt volt a pannonhalmi gimnázium igazgatója, vezetése alatt a nehéz időkben egyetlen napig sem szünetelt a tanítás. Helytállásának következményeként a pufajkások 1957-ben brutálisan összeverték, majd két év börtönbüntetésre ítélték a fiatalság félretájékoztatásáért és forradalmi írások birtoklásáért.

Irodalmár volt, a Fejezetek a lelkiség történetéből című nagy sikerű könyv szerzője, akinek széles műveltsége, teológiai felkészültsége, emberi nyitottsága és nevelői tapasztalata sokak szellemi és spirituális gazdagodását szolgálta mind a szerzetesközösségben, mind pedig tanítványai és barátai körében.

A megemlékezésen mutatta be Szikora József, a Katolikus Rádió főszerkesztője Szalai Béla új kötetét, a Söveges Dávid-emlékkönyvet. A szerzetes példamutatását méltatta Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, egykori budapesti bencés diák. Dávid atyára, a szerzetesre Bartók Ferenc OSB emlékezett.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Kátai Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
magyar-puspokok-papanal-mohos-gabor-talalkozas-kulisszatitkairol
Magyar püspökök a pápánál – Mohos Gábor a találkozás kulisszatitkairól

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) november 20. és 25. között ad limina látogatást tesz a Vatikánban. Az esemény magyarországi főszervezőjét, Mohos Gábort, az MKPK titkárát kérdezte Vértesaljai László SJ a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében.

11:00
krisztus-bennunk-az-orok-elet-feltamadas-remenye-magyar-puspokok-szent-peter-bazilikaban
Krisztus bennünk az örök élet, a feltámadás a reménye – A magyar püspökök a Szent Péter-bazilikában

November 20-tól 25-ig ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai. November 21-én, kedden reggel a magyar püspökök szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában Erdő Péter bíboros főcelebrálásával.

2017. november 21. kedd