Megérkezett Chilébe Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2018. január 16., kedd | 14:58

Ferenc pápa január 15-én megkezdte 22. nemzetközi apostoli útját, ez alkalommal Chilébe és Peruba látogat. Helyi idő szerint este 8 óra után érkezett Santiago de Chilébe, ahol ünnepi fogadtatás várta.

A fogadási ceremónián – melyen jelen volt Michelle Bachelet leköszönő államfő és Ricardo Ezzati Andrello bíboros, a főváros érseke – énekekkel és hagyományos táncokkal köszöntötték Ferenc pápát.

A Szentatyát ezrek üdvözölték az utak mentén is, amerre elhaladt szálláshelye, az apostoli nunciatúra felé. Chilei látogatása rögtön egy napirenden kívüli eseménnyel kezdődött. Mielőtt a nunciatúrára érkezett volna, kitérőt tett a San Luis Beltran-plébániánál, hogy imádkozzon Enrique Alvear Urrutia püspök sírjánál. Az 1982-ben elhunyt főpásztor, aki „a szegények püspökeként” ismert, a társadalom leginkább rászoruló rétege körében végezte szolgálatát.

Az egyházfő január 16-án reggel fél 9-kor a politikai és a társadalmi élet képviselőivel, valamint a diplomáciai testület tagjaival találkozott a La Moneda palotában, amely a kormány székhelye és az elnök rezidenciája is. Ezt követően udvariassági látogatást tett a leköszönő chilei köztársasági elnöknél, Michelle Bacheletnél. Fél 11 órától Ferenc pápa szentmisét mutatott be az O’Higgins parkban, a szertartásra 600 ezer hívőt vártak.

Ma délután 4 órakor, magyar idő szerint este 8 órakor a pápa ellátogat a chilei főváros női börtönébe, majd 5 óra után a papokkal, szerzetesekkel, szerzetesnőkkel és szeminaristákkal találkozik a santiagói székesegyházban. Este 6 órakor pedig a helyi püspökökkel tart megbeszélést a katedrális sekrestyéjében. 7 óra után, a nap utolsó programjaként magánlátogatást tesz a Szent Alberto Hurtado jezsuita atyának szentelt kegyhelyen, ahol a jezsuita közösség tagjaival találkozik zárt körben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria