Meghallgatni, odafigyelni, együttérezni – Villanófényben Beran Ferenc

2019. március 14., csütörtök | 19:11

Osztálytalálkozóra gyűlt össze egy iskolai osztály. 1998-ban végeztek a Patrona Hungariae Katolikus Gimnáziumban. Beran Ferenc is tanáraik között van: iskolalelkészként négy éven át kísérte a diákokat a hitéletben. Bár azóta eltelt húsz év, beszélgetésükben gyorsan kialakul az egykori közvetlenség.

Beran Ferenc atya tizenöt éven át, 1993 és 2008 között felelt a hitéletért a lánygimnáziumban, ahova esztergomi spirituálisi megbízatása után került. Éles váltással, a kispapoktól a kamasz lányokhoz. Az iskolára szeretettel emlékszik vissza, szolgálata fontos állomáshelyének tartja.

Beran atya úgy véli, az életben mindennek megvan az értelme, a változásoknak, a kudarcoknak is. „Az életünk folyamat, kiemelkedő eseményekkel, melyek lassan megérnek bennünk. A kudarc is ilyen. Amikor benne vagyunk, nagynak és nehéznek tűnik, de visszatekintve érthetővé válik számunkra, hogy szükségünk volt rá, mert változtatnunk kellett. Ha a kudarc nem ér el bennünket, nem változtatunk. Olykor csak az erős jelekből értünk.” Ferenc atya az egész életét ebbe az összefüggésbe helyezi, a változást lehetőségnek tekinti, és megtalálja benne az örömöt.

„Többgenerációs nagycsaládba születtem. Angyalföldön éltünk, a dédapám építtette házban. A tervezésnél a dédapám az utódaira is gondolt. Tizenkét gyereke született, és bár szerény körülmények között, itt mindenki otthonra talált. A házban volt egy közös kút, egy közös mosókonyha, középen egy nagy udvar, játszóhely a sok gyerek számára. Olyan volt, mint egy igazi óvoda. Mindig gyerekzsivaj fogadott, ha megjöttem az iskolából. A nagycsalád összetartott. Biztos hátteret jelentett számunkra, hogy együtt vagyunk. Így nőttem fel, és természetes, hogy én is úgy gondoltam, lesz majd feleségem, családom, gyerekeim.”

Kapott is jó néhány gyereket, a gimnáziumban. „Amikor a Patronába kerültem, abban a korban voltam, mint a lányok szülei. A rám bízottakat a gyerekeimnek tekintettem. Nem kellett keresgélnem velük a hangot, bátor és őszinte tudtam lenni.” Az egyik tanítványa azt mondja, Ferenc atya mindig figyelmes, szeretetteljes volt a diákokkal, akik megtanulták tőle, hogy jó dolog hinni, Istent követni.

Ferenc atya gyerekszeretete nemcsak a családjából fakadt; nagy szerepe volt benne a plébániai környezetnek is. Angyalföldön, Kerényi Lajos atya mellett tulajdonképpen belenőtt az ifjúsági munkába. Akkoriban ugyanis Lajos atyának köszönhetően – csodával határos, hogy engedték – ifjúsági lelki központtá vált a Szent László-plébánia. Kisközösségeket hoztak létre, és Ferenc atya is egyike volt a vezetőknek. A barátjával nyaranta lelkigyakorlatot szerveztek: ő tartotta az elmélkedéseket, így tulajdonképpen a pap szerepébe került. Úgy érezte, feladatának ellátásához alaposabb tudásra van szüksége, ezért rengeteget olvasott, és laikusként jelentkezett a teológiára. Megfordult benne a papság gondolata is, de a család iránti vonzódása olyan erős volt, hogy nem változtatott a megkezdett irányon. Udvarolt egy lánynak, és az édesapjához hasonlóan mérnöki pályára készült. Elvégezte a műegyetemet, majd kutatómérnökként kezdett dolgozni. Munkatársaival 1977 tavaszán Balatonaligára küldték egy nemzetközi kohászati konferencia előkészítésére. „Vasárnap – éppen Jópásztor ünnepe volt – elmentem Siófokra, misére. A pap a homíliában arról beszélt, hogyan lett pap egy mérnökből. Mintha elmondta volna az életemet… Úgy éreztem, hozzám beszél. Ott minden eldőlt bennem. Ezt követően soha egy pillanatra sem kérdőjeleződött meg számomra, hogy a Jóisten erre a szolgálatra választott ki. Ezt fejezi ki a papi jelmondatom is: »Nem ti választottatok engem.« Később persze újra és újra meg kell hoznia az embernek ezt a döntést – így erősödik, mélyül az elhatározása az évek során.”

Beran Ferenc 32 éves volt, amikor pappá szentelték. Egy évi krisztinavárosi kápláni szolgálat után Rómába küldték tanulni; szakterülete az erkölcsteológia lett. 1988-ban tért haza, ezután 1993-ig az esztergomi szemináriumban volt spirituális, s mellette erkölcs- és szociálteológiát tanított. Munkájára visszatekintve így fogalmaz: „Soha nem tettem olyan nagy erőfeszítéseket, mint ott. A legfőbb nehézséget az jelentette, hogy komolyabb lelkipásztori tapasztalat nélkül kerültem oda. Úgy gondoltam, ha az ember mindent megtesz azért, hogy a tudását átadja, az elég. De többre lett volna szükség ennél. Tudnom kellett volna meghallgatni, odafigyelni, együttérezni, és megérteni, hogy a másik ember hogyan éli meg a keresztjeit. Nagyon sokat tanultam ebből a tapasztalatból, és később lelkipásztorként és tanárként is igyekeztem figyelembe venni mindezt.”

A papi szemináriumból a Patronába került. Fő feladata az iskolai hitélet szolgálata volt, de mellette maradt ideje másra is. „Belevetettem magam a lelkipásztori életbe, mindenhová elmentem, ahová csak hívtak. Élveztem, hogy mindenütt ott vagyok, nyüzsgök. Aztán volt egy balesetem. Az autóm összetört, én azonban épségben megúsztam, és ez elgondolkodtatott: az életem egy rohanó autóhoz hasonlít, amely bármelyik kanyarban kipöröghet. Úgy éreztem, jobban el kell mélyednem az imában és a papi szolgálatban.”

A tudományos munka jó lehetőséget kínált a változásra. Ferenc atya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az Egyház társadalmi tanítását, szociáletikát és erkölcsteológiát tanított, s ezt teszi mind a mai napig. Egy másik fontos szál életében a papi lelkiség és közösség ápolása. 1995-ben az Unio Apostolica Cleri papi közösség országos vezetője lett. 15 éven át a papi továbbképzés referense volt, jelenleg pedig egyházmegyéje papjainak spirituálisa. 2008 óta a budapest-újlaki Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa. A plébánián kisebb közösségeket szervez. Fontosnak tartja a szegények és a hajléktalanok segítését.

Vallja, hogy a pap elsődleges feladata Isten szentségének megjelenítése, emellett azonban jó pásztornak kell lennie, aki testvéri kapcsolatot ápol a híveivel. Szeretné, ha a plébánia válaszolna az emberek közösségi igényeire, és a béke szigetévé válna, ahogyan a templomnak is Isten békéjét kell felajánlania. „Alkalmat kell teremteni az embereknek arra, hogy az Oltáriszentség jelenlétében átgondolhassák az életüket. Isten közelében nem érezhetnek félelmet, s ha a problémáikra megoldást nem is kapnak, megnyugvást igen. És megerősítést, hogy a küzdelemben, amit vívnak, Isten velük van.”

Ferenc atya minden reggel fél hétkor misézik, aztán egy órát imádkozik a templomban. „Átgondolom a feladataimat az Úr jelenlétében, elé viszem a fontosabb döntéseimet.” Élettapasztalata azt mutatja, hogy a gyümölcsökért meg kell küzdeni. „Belső harcokat vívunk. Az alázatosságért, a másikhoz való figyelmes odafordulásért, az elfogadásért. Isten választott ki minket, ő részesít a szentségéből. Nem magunk által kiművelt szentek vagyunk, hanem a kiválasztottság révén megszenteltek. Ehhez méltón kell élnünk.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. március 10-i számában jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
punkosdi-beszelgetes-ferenc-papa-csiksomlyoi-latogatasa-kapcsan-magyarsag-hazaban
Pünkösdi beszélgetés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása kapcsán a Magyarság Házában

Közeleg Ferenc pápa történelmi romániai apostoli látogatása, amelynek során a szentatya Csíksomlyóra is elzarándokol, és szentmisét mutat ott be június 1-jén szombaton, egy héttel pünkösd előtt. Ebből az alkalomból tartottak kerekasztal-beszélgetést május 22-én este Budapesten, a Magyarság Házában.

19:55
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

16:19