Megjelent az Új Ember 2019. május 19-i száma

2019. május 15., szerda | 19:17

Az Új Ember ez évi huszadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Címlapunkon búcsúzunk a napokban elhunyt Jean Vanier-től, az értelmi sérült emberekkel közösséget vállaló Bárka mozgalom alapítójától. Ő „nem riadt vissza annak hangsúlyozásától, hogy a keresztény hit és a keresztény vallásosság maga is határok közé zárhatja az embert. Isten létének elfogadása és Jézus Krisztus megvallása még nem mentesít automatikusan attól, hogy hátat fordítsunk a rászorulóknak, és kényelmesen berendezkedjünk a magunk szabta határaink innenső oldalán” – írja nekrológjában Görföl Tibor, Jean Vanier Az élet nagy kérdései című könyvének fordítója, egyetemi oktató. 

Ferenc pápa május 8-i általános kihallgatásán részt vett Böjte Csaba OFM és a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekekből álló kórus. A harminctagú kórus énekkel köszöntötte a Szentatyát, majd átadták neki ajándékukat, egy szárnyasoltárrá alakított hagyományos erdélyi ablakot, amelynek egyik szárnyán az alapítvány által gondozott gyerekek láthatók, a másik szárnyán a dévai Nagyboldogasszony ferences plébániatemplom, középen pedig a gyermek Jézus képe, amelyet az alapítvány befogadóotthonaiban gondozott kétezer gyermek fotójából raktak ki. Csaba testvér arra kérte Ferenc pápát, hogy tegye meg június 1-jét a Gyermek Jézus szép ünnepnapjává.

Magyarországra látogattak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának vezető tagjai és a püspöki konferenciák nemzeti küldöttei május 8. és 11. között. A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkálatairól kérdeztük Piero Marini érseket, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnökét és Vittore Boccardit, a testület titkárát. Marini érsek a jövő ősszel sorra kerülő világrendezvényről szólva hangsúlyozta: „Azt szeretnénk, hogy Budapest, Magyarország, Európa és a világ meglássa az Eucharisztiát, amelyen keresztül kapcsolatba kerülünk az Úr Jézussal. Szeretnénk megmutatni a hitet, ami megmenthet minket. Egy új remény üzenetét kívánjuk átadni, egy új világét, amely nem az erőre, hanem a szolgálatra, a segítőkészségre, a szeretetre épül. Ezt az üzenetet és egy új Európa álmát szeretnénk útjára bocsátani Budapestről.”

A közelmúltban Vecsei Miklóst nevezték ki a diagnózis alapú felzárkózási romastratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztossá. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét új feladatáról kérdeztük.

Mértékadó kulturális mellékletünkben interjút olvashatnak Molnár Antallal, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatójával, aki április 24-én a Budapesti Olasz Kultúrintézetben vehette át a Premio Roma 2019. évi díját az olasz–magyar kapcsolatok erősítéséért. Molnár Antal 2011 és 2016 között a Római Magyar Akadémia igazgatója volt.

Mészáros Ákos újabb római jegyzete a Szent Kallixtusz-katakombáról szól. „Róma hatvan katakombája közül ez a legnagyobb és a leghosszabb. Rengetegen temetkeztek ide; a III. századtól minden keresztény egy mártír közelében szeretett volna nyugodni” – írja a szerző.

Negyven évvel ezelőtt mutatták be Andrej Tarkovszkij remekművét, a Sztalkert. A nagy orosz rendező saját bevallása szerint is legtökéletesebb rendezése meditációra hív, vallja Paksa Balázs, aki újranézve a filmet megállapítja: ez az alkotás „az ember kilétét firtatja eszméltető tisztasággal”.

A Nézőpont rovatban Baranyai Béla a Bosszúállók: Végjáték című, „minden idők legjobban várt filmjéről” ír.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egon ezúttal a martonvásári arborétumba kalauzolja olvasóinkat, ahol kék galambok telepedtek meg.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Címkék: média
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-az-egyhaz-nem-maradhat-statikus-hanem-uton-levo-kozossegkent-kell-elnie
Ferenc pápa: Az Egyház nem maradhat statikus, hanem úton lévő közösségként kell élnie!

Május 26-án délben a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedve a Szentlélek nélkülözhetetlen működésére hívta fel a figyelmet: a Lélek az, aki segít, hogy mindennapi döntéseinkben Jézus szava irányítson, az evangélium logikája vezessen bennünket.

17:22
enekeljetek-az-urnak-konnyuzenei-es-ifjusagi-napot-tartottak-kaposvaron
Énekeljetek az Úrnak! – Könnyűzenei és ifjúsági napot tartottak Kaposváron

Melyek könnyűzenészként a lehetőségeink, mi a felelősségünk? A Kaposvári Egyházmegye gitáros ének- és zenekarait hívták össze találkozni, ismerkedni, egymást meghallgatni május 25-én Kaposvárra, a Nagyboldogasszony Iskolaközpontba.

16:40
Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle