Megjelent a II. vatikáni zsinat főtitkára zsinati naplójának második kötete

Ferenc pápa – 2015. november 24., kedd | 10:47

Nemrég jelent meg Pericle Felici érsek, a II. vatikáni zsinat főtitkára zsinati naplójának második kötete. November 23-án, hétfőn tették közzé Ferenc pápa levelét, melyben a Szentatya megköszöni Agostino Marchetto érseknek, a kötet szerkesztőjének munkáját.

Felici érseket 1960-ban szentelték püspökké, és az 1962-től 1965-ig tartó, XXIII. János, majd VI. Pál pápa vezette egyetemes zsinat főtitkára volt.

Ferenc pápa „magasan minősített forrásnak” nevezi a naplót, mely a püspöki gyűlés történetének fontos dokumentuma. Az újabb szempontok és részletek közlésével ez a mű segít abban, hogy a zsinatot „a Krisztusban a Szentlélek által az Istennel való barátság” történeteként ismerjük meg. Felici érsek, majd bíboros egyházi szolgálatát szeretettel, csendes odaadással és készséggel végezte, a zsinatnak még a legnehezebb pillanataiban is. Ferenc pápa megköszöni a levélben Marchetto érseknek a sok éven át tartó munkáját, melyet szakmai felkészültséggel, komolysággal és nagylelkűséggel végzett.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír