Megjelent a marosvásárhelyi gimnázium újraalapításáról szóló miniszteri rendelet

2018. augusztus 10. péntek, 16:49

Augusztus 10-én megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) honlapján a helyi hatóságok által 2017-ben felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium (újbóli) megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet.

Az augusztus 9-i keltezésű rendeletet Valentin Popa, a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormány oktatási minisztere írta alá.

Az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket – a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán – a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt.

Az újraalakuló magyar tannyelvű intézmény az 1948-ban államosított jogelődje által használt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium nevet veszi fel; a végleges akkreditáció megszerzésének határideje az első évfolyamok végzése után három évvel (2025–26) jár le. Ha addig az iskola nem kapja meg az ARACIP-tól a végleges működési engedélyt, akkor nem lesz joga többé cikluskezdő (első, ötödik és kilencedik) osztályokat indítani, illetve líceumi felvételit szervezni, majd a tanintézetet fokozatosan felszámolják.

A miniszteri rendelet szerint a katolikus iskolának továbbra is az – Egyháznak visszaszolgáltatott – marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában biztosítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.

A marosvásárhelyi iskolaügy rendezését a magyar kormány is sürgette. Az ügy megoldására több ízben is ígéretet tett Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

A helyi hatóságok által tavaly felszámolt magyar tannyelvű oktatási intézmény újraalapítását korábban törvénnyel próbálta elérni az RMDSZ, a szociálliberális kormánykoalíció által támogatott jogszabályt azonban az alkotmánybíróság – az ellenzék óvásának helyt adva – márciusban megsemmisítette.

A PSD-ALDE koalícióval a parlamentben együttműködő RMDSZ ezek után a kormánytól kérte az iskola újraalapítását. Ehhez egy júniusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet teremtette meg a jogalapot, amely – az oktatási kerettörvényt módosítva – lehetővé tette, hogy az oktatási minisztérium a szülők, menekültek, elismert egyházak vagy parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetek kérésére közbelépjen, ha a helyi hatóságok nem biztosítják „az igényeknek megfelelő módon” az említettek oktatással kapcsolatos alapvető jogait. A miniszteri rendelet rögzíti, hogy az új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba.

A miniszteri rendelet kibocsátásáról csütörtöki hírlevelében beszámoló RMDSZ szerint szeptembertől újraindulhat a tanítás a marosvásárhelyi magyar nyelvű római katolikus gimnáziumban.

Forrás: MTI

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
pro-cultura-hungarica-dijat-kapott-bojte-csaba
Pro Cultura Hungarica díjat kapott Böjte Csaba

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, január 22-én a budapesti Hagyományok Házában.

09:51
zenari-biboros-budapesten-keresztenyek-irgalmas-szamaritanusok-sziriai-foldi-pokolban
Zenari bíboros Budapesten: A keresztények irgalmas szamaritánusok a szíriai földi pokolban

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.

2019. január 22. kedd
Seregély István: Útravaló – 2019. január 23.

Seregély István: Útravaló – 2019. január 23.

Seregély István nyugalmazott egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben elmélkedéseket írjon az Adoremusba. A múlt esztendő utolsó napján elhunyt főpapra emlékezve napról napra minden reggel közreadjuk a 2019. januári számba Útravaló címmel írt... »

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. január 23.

Mai evangélium – 2019. január 23.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 3,1–6

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle