Megjelent a Szalkai-kódex hasonmás kiadása

Kultúra – 2019. május 20., hétfő | 18:24

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a Sárospataki Római Katolikus Gyűjtemény kiadásában megjelent a Szalkai-kódex hasonmás kiadása.

Az esztergomi gyűjteményben őrzött kötet a mohácsi csatamezőn elesett Szalkai László (1475–1526) esztergomi érsek iskolai jegyzeteit tartalmazza, melyeket 1490 körül készített a sárospataki plébániai iskolában. E kettős kötődés valósult meg a kötetkiadás körüli gyűjteményi együttműködésben.

A kötet nélkülözhetetlen forrás az iskola- és pedagógiatörténet, a zenetudomány és a csillagászati kutatások szempontjából. A papír kézirat hat egybekötött egysége a pataki iskolában magas színvonalon oktatott hat tudományág ismeretanyagát tartalmazza.

Külön jelentőségét az adja, hogy azon kevés kódex közé tartozik, mely már a Mohácsot megelőző időben a könyvtár állományában volt. A török 1543-ban foglalta el Esztergomot, a kötet a megszállás elől menekülőkkel Nagyszombatba került, majd a visszaköltözés után mai őrzőhelyére.

A kiadáshoz Erdő Péter bíboros, prímás írt bevezetőt. A bevezető tanulmány és a sajtó alá rendezés Sarbak Gábor munkája. A tanulmányt Korondi Ágnes fordította angolra.

A nyomdai munkálatokat a Pytheas Könyvmanufaktúra végezte Kelemen Eörs irányításával. A kódexet nyomdai minőségben az őrzőhelyen digitalizálták; ezt a munkát Papp Ildikó és Réti Linda végezte. A kiadás munkálataiban köreműködött Dobó Judit és Marton-Horváth Mária.

A teljes hasonmás kötetből, mely külsőleg is hű mása az eredetinek csak néhány példány készült. Két másik változatában, díszesebb és egyszerűbb kivitelben – melyek tartalma teljesen azonos – megvásárolható az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban.

A kötetbemutató rendezvényre május 24-én, 17 órakor az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban (Esztergom, Pázmány Péter u. 2.) kerül sor.

A kódex eredetije megtekinthető a könyvtár állandó kiállításán, illetve online tanulmányozható a gyűjtemény honlapján.

Forrás: Szalai Katalin/Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár

Fotó: Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria