Megkezdődött Sándor István vértanú boldoggáavatási perének vatikáni szakasza

2008. január 31., csütörtök | 11:13

Január 29-én, Bosco Szent János ünnepe előtt két nappal kezdődött meg Sándor István szalézi szerzetes boldoggáavatási eljárásának vatikáni szakasza.

Az 1953-ban kivégzett vértanú boldoggáavatási ügye 2005. május 24-én, a Segítő Szűzanya ünnepén kezdődött meg, az egyházmegyei szakasz 2007. december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén zárult le.

Az egyházmegyei szakasz befejeztével a vértanúságról összegyűjtött dokumentációt még decemberben Rómába vitte Enrico dal Covolo szalézi szerzetes, az eljárás posztulátora. Január 29-én került sor az ún. transuntora, amelyen hivatalosan kinyitották Isten Szolgája Sándor István szalézi világi testvér vértanúságára vonatkozó egyházmegyei eljárás dokumentumait. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának feladata, hogy átvizsgálja a dokumentáció hitelességét és azt dekrétumban tegye közzé, miután megállapította, hogy az eljárást az előírásoknak megfelelően folytatták le.

Az eljárásról folyamatosan több nyelven ad tájékoztatást az ANS, a Szalézi Rend hírügynöksége.

* * *

Sándor István 1914-ben született Szolnokon. Rákospalotán a Szalézi Művek egyik oszlopos tagja volt. Többszöri megszakítással mint nyomdamester és nevelő dolgozott 1940 és 1948 között. A nyomdán kívül a szalézi oratóriumban az ún. „kis klérus" szervezője volt. Később, a rendek feloszlatása után tovább foglalkozott a fiatalok hitoktatásával. Ezért 1953. június 8-án felakasztották.

Sándor István életéről itt olvashatnak bővebben.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: országos
Vezető híreink – olvasta már?
ilyen-lesz-felujitott-harmashalom-oltar
Ilyen lesz a felújított Hármashalom-oltár

A csíksomlyói kegyhely Facebook-oldalán közzétették a nyeregbeli pódium felújításának látványtervét április 22-én, húsvéthétfő reggelén. A Hármashalom-oltárt Ferenc pápa június eleji látogatására újítják fel és bővítik ki.

18:57
ferenc-papa-husvethetfon-teli-marokkal-meritsunk-bekebol-es-derubol
Ferenc pápa húsvéthétfőn: Teli marokkal merítsünk a békéből és a derűből!

A Szentatya április 22-én délben már a húsvéti időre jellemző, „Mennynek királyné asszonya” kezdetű Mária-antifónát imádkozta el a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sírnál járt asszonyokhoz hasonlóan saját életünkben mi is találkozhatunk Jézussal.

15:58
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle