Megkezdődött a Sagrada Família-templom építésének utolsó szakasza

2015. november 28., szombat | 19:25

Barcelonában utolsó fázisához ért a Sagrada Família, Gaudí katedrálisának építése. A most kezdődő, a tervek szerint 2026-ra befejeződő utolsó szakaszban hat új torony épül a már meglévő tizenkettő mellé.

A tervek szerint 2026-ra, Gaudí halálának 100. évfordulójára fejeződnek be a Sagrada Família száznegyvennégy éven át tartó építési munkálatai, az épület jelenleg, 2015-ben hetven százalékban van készen – írta a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség a spanyol ABC napilap nyomán.

Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be Jordi Fauli, aki 2012-ben lett az építészek 40 fős csoportjának vezetője. Személyében a kilencedik szakember vette át a Temple Expiatori de la Sagrada Familia (a Szent Család engesztelő temploma) építésének irányítását.

Jordi Fauli a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy 2016-ban kezdik építeni a hat új, egyenként 172 magas tornyot. A főépítész elmondta, a tornyok magasságának meghatározásával Antoni Gaudí kívánságának tettek eleget, aki azt kérte, semmiképp ne legyen magasabb a templom tornya, mint a katalán főváros „Gellért-hegye”, a 173 méteres Montjuic.

Évente 25 millió eurót „építenek be” a templomba – mondta el az építész, ezt kizárólag adományokból és belépődíjakból gyűjtik össze.

* * *

A Sagrada Familia (Szent Család) Antoni Gaudí mesterműve, Barcelona ikonikus épülete, s egyben a katalán művészek és kézművesek mozgalmának, a Renaixensának vallási jelképe.

Építésének ötlete egy gazdag barcelonai könyvkereskedőtől, José María y Bocabellától származik 1882-ből, aki, miután 1861-ben Rómában járt, Szent József csodálójává vált. 1866-ban megalapította a Szent József Híveinek Egyesületét. Bocabella álma egy olyan templom felépítése volt, ahol a gazdagok és a szegények együtt imádkozhatnak. Ezért Sagrada Famíliát a szegények templomának tervezték Barcelona akkori munkásnegyedében.

A Szent József Tisztelőinek Társasága két hektáros területet vásárolt a város egyik szegénynegyedében, itt kezdődött meg az építkezés 1882-ben. A kezdeti elképzelések egy neogótikus stílusú templomról szóltak, elsőként Francisco de Paula del Villar y Lozano kapott megbízást a tervezésre. Az építész azonban egy év után lemondott, a munkák irányítását 1883-ban Gaudí vette át, aki mindent áttervezett, s egész további életében ezzel foglalkozott. A harmincegy éves fiatalember már híres építész volt Barcelonában.

A legapróbb részletekig kidolgozott tervekkel állt elő. Elhivatottságából fakadóan és a Gondviselésben bízva képzelte el a templom felépítését. Monumentális épületben gondolkodott: a világ legnagyobb bazilikáját tervezte meg, meghaladta Európa legnagyobb katedrálisának, az évszázadokig épült kölni dómnak méreteit.

A templomot tizennyolc tornyosra tervezte, az apostolok, az evangélisták, Szűz Mária és Jézus tiszteletére. Ehhez rengeteg pénzre volt szüksége, ezért Barcelona utcáin is koldult, házról házra járt, hogy adományokat gyűjtsön. Ő maga is minden vagyonát az építkezésbe ölte. Ezt vallotta: „A Sagrada Família teljes egészében az isteni gondviselés műve, beleértve az én építészként való közreműködésemet is.”

1908-ban a Szent József Híveinek Egyesületének megbízottja, Gil Parés y Vilasau atya megkérte Gaudít, hogy építsen kis összegből egy iskolát a Sagrada Famílián dolgozók gyerekeinek. Az iskola 1909 őszére felépült. Egyszerű kis intézmény volt, három tantermében körülbelül ötven tanuló fért el. Gil atya Maria Montessori módszerével oktatta diákjait.

Gaudí 1914-től már csak a Sagrada Famílián dolgozott, a középkori templomépítők mintájára kőfaragókkal, kőről kőre rakták fel a falakat. A mélyen hívő katolikus építész nem alapított családot, apja halálát követően beköltözött az építkezésre, ahol szinte remeteként élt.

Az építészt 1926. június 10-én Barcelonában elütötte a villamos. Szegényes ruhájában senki nem ismerte fel, a szegények kórházban halt meg. Ekkor templomának csak keleti homlokzata és egy tornya volt kész.

Gaudí halála után tanítványa, Domenech Sugranyes y Gras dolgozott tovább a templomon. Az építkezést azon megakasztotta a spanyol polgárháború, melynek során lerombolták a félkész épület egy részét. Eltűntek, megsemmisültek Gaudí eredeti tervei és gipszből készült modelljei is. 

Az építkezést 1948-ban tudták folytatni, a munkálatokhoz a romok között talált modellmaradványokat és egykori fényképeket hívtak segítségül. Francesco Quintana, Isidre Puig Boada és Lluis Gari építészek számára a fényképek segítségével rekonstruált modellek és Gaudí szájhagyomány útján fennmaradt gondolatai szolgáltak iránymutatóul. A munkálatokat fellendítette az 1992-es barcelonai olimpia s a 2002-es nemzetközi Gaudí-év.

Fontos mozzanat volt a templom történetében a 2010-es év, amikor XVI. Benedek pápa felszentelte a kívülről még befejezetlen, de belső terében már kész, lefedett, orgonával is rendelkező templomot és basilica minor címet adományozott neki. 2005-ben a Születés Kapuja felőli homlokzatot az UNESCO Világörökség részévé választották.

A Sagrada Família Spanyolország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetessége, évente közel két és fél millió belépőjegyet adnak el.

Antoni Gaudí y Cornet boldoggá avatását már 1929-ben, három évvel halála után javasolták, de csak 1998-ban kérelmezték hivatalosan, amikor egy külön erre a célra alakult társaság Carles bíboroshoz fordult kérésével.

A vizsgálóbíróság 2000 márciusában alakult meg. A három év alatt összeállított dosszié szerint Gaudínak misztikus képességei voltak. Boldoggá avatására tisztelői szerint az egyik legfőbb érv főműve, a barcelonai Sagrada Família-székesegyház, amelyre a művész negyvenkét évet áldozott életéből.

Forrás: Kathpress, múlt-kor.hu, érdekesvilágunk.blog.hu

Fotó: sagradafamilia.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
harminc-eves-gyerekmaros-uj-segitoket-erdeklodoket-is-varnak-szuletesnapra
Harmincéves a Gyerekmaros – új segítőket, érdeklődőket is várnak a születésnapra

Idén 30 éves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó keretében működő Gyerekmaros. A szervezők, jelenlegi és volt önkéntesek együtt ünnepelnek április 27-én Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézetben (KaPi), ahova várják azokat a fiatalokat is, akik a jövőben szeretnének csatlakozni a csapathoz.

2019. április 25., csütörtök
urban-erik-az-erdelyi-ferencesek-uj-tartomanyfonoke
Urbán Erik az erdélyi ferencesek új tartományfőnöke

A Kisebb Testvérek (Ferencesek) Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartománya 2019. április 23–27. között tisztújítással egybekötött káptalant tart a csíksomlyói kegyhelyen.

2019. április 25., csütörtök