Megnyílt a piarista nővérek új gyermekotthona Nagykárolyban

Megszentelt élet – 2015. augusztus 29., szombat | 18:26

Kalazanci Szent József ünnepén, augusztus 25-én adták át ünnepélyes keretek között a nagykárolyi piarista nővérek új gyermekotthonát – a Piarista Rend Magyar Tartománya honlapján Szathmáry Melinda számolt be az ünnepségről.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Zárda megnyitása egy többéves, küzdelmeket nem nélkülöző, ámde felettébb sikeres európai uniós projekt eredménye. A közel 900.000 eurós beruházásnak köszönhetően köszönhetően lehetségessé vált a befogadott gyermekek körének életkor és nem szerinti bővítése, kisgyermekes családok elhelyezése is. Mindez egy reprezentatív, műemlék jellegű, a Zárda nevet viselő épületegyüttesben valósulhat meg, amelyet a nővérek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyétől kaptak használatba.

A támogatási szerződés 2013-ban született meg, amely magában foglalta a két épület teljes felújítását: statikai megerősítést, külső és belső tatarozást,lakóterek, közösségi terek, közös konyha és ebédlő, tanulótermek, adminisztrációs helyiségek kialakítását, tereprendezést, valamint a közműhálózat korszerűsítését. A járulékos, pályázaton kívüli kiadásokat, valamint az el nem számolható költségeket a kedvezményezettek saját forrásokból fedezték, amelyben jelentős szerepet kaptak belföldi, olaszországi és magyarországi támogatók is.

A piarista nővérek új otthonának megáldására Kalazanci Szent József ünnepén, augusztus 25-én került sor. A több mint kétórás és meghitt pillanatokkal teli rendezvényen részt vett Schönberger Jenő megyéspüspök, Labancz Zsolt, a Piarista Rend Magyar Tartományának provinciálisa, Ruppert József, a romániai piarista rendtartomány megbízott képviselője, Anna Lucia D’Ospina generális anya és asszisztensei, Eugilde anya és Giuliana nővér is.

A helyi poltikusok közül Pataki Csaba szenátor, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, Kovács Jenő polgármester és Altfatter Tamás alprefektus tette tiszteletét az eseményen.

Kürti-Bokor Judit, a piarista nővérek nagykárolyi vezetője név szerint megköszönte a számos jótevőnek és adakozónak az áldozatos segítséget, s kifejezte örömét, hogy egy régi álom megvalósulhatott. „Mi, piarista nővérek, küldetésünknek érezzük a gyermekek sorsát szívén viselő Jézusról tanúságot tenni. Elsősorban a szegény gyermekek és fiatalok iránt kötelezzük el magunkat. Minden helyen és minden időben azt keressük, milyen módon szolgálhatjuk Istennek azt a tervét, amelyben elgondolta a velünk és köztünk élő nehéz sorsú gyermekek és fiatalok életének kibontakozását. Korábbi otthonunkban 21 leányt neveltünk, a most felújított épületben azonban négy családba szervezve, összesen 44 gyermeknek biztosítunk otthont, lányoknak és fiúknak egyaránt.(...) Kedves Barátaink! Az álmunk megvalósult, köszönet a sok jószándékú embernek, akik szíveiket megnyitották előttünk. Házainkat a világ minden részén oázisoknak hívjuk. Minden vágyunk, hogy ez a gyermekotthon is igazi oázissá váljon, a békesség, a barátság, a szeretet oázisává.”

Judit nővér beszédét követően Anna Lucia D’Ospina generális anya és asszisztense, a korábban 18 éven át a rend legfőbb elöljárójaként ismert Eugilde anya osztotta meg gondolatait, s örömét a ház megújulását illetően. Bevallásuk szerint sokáig tépelődtek azon, hogy belevágjanak egy ekkora volumenű projektbe, ám a nagykárolyi nővérek kitartó hite és lelkesedése, az általuk nevelt gyermekekre irányuló terveik és a számos támogató meggyőzte őket arról, hogy ez a leghelyesebb döntés.


Schönberger Jenő megyéspüspök beszédében felidézte a múltat: több mint száz esztendeje a nagykárolyi nehéz sorsúak és árvák szolgálatára létrehozott épületet megszentelte az akkori megyéspüspök. Schönberger püspök méltatta a piarista nővérek áldozatvállalási készségét, ám felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekotthon rendeltetésszerű működéséhez elengedhetetlen a hívek segítsége is, amelyre végezetül áldást kért.

A megyéspüspök beszédét megelőzően a Kossuth Rádió által élőben közvetített nagykárolyi harangszó töltötte be az udvart, amely Kalazanci Szent József tiszteletére, a róla elnevezett templomból csendült fel aznap. A rádió a város történelméről, a piarista nővérek tevékenységéről és a Zárda felszenteléséről is szólt rövid ismertető keretében.

Az esemény civil felszólalói között volt Kovács Jenő polgármester és Hágó Attila Nándor régész, a városi múzeum vezetője, aki bemutatta a Tóth Borbála piarista nővér által írt és összeállított kötetet a Zárda történetéről. A rendezvényt a Kalazanci Szent József templom kórusának éneke és a piarista nővérek által nevelt lányok bájos és rövid műsorai színesítették. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a megyéspüspök megáldotta az épületet és a nővérek körbevezették az egybegyűlteket az ismét a város oázisaként működő Zárdában.

A nap ezzel még közel sem ért véget: 18 órakor a Kalazanci Szent József-templom búcsújához kapcsolódó ünnepi szentmisét Schönberger Jenő megyéspüspök tartotta, amelyen Labancz Zsolt provinciális és az aranymisés Kühn Pál, a templom korábbi plébánosa koncelebrált. Kühn atya prédikációjában Kalazancius szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal teli életútját mutatta be, egyben példaként állította a hívek elé az iskola- és rendalapító szentet.

Másnap, a délelőtt 11 órakor tartott szentmise keretében Scönbenberger Jenő megyéspüspök megáldotta a Zárdában található Boldog Celestina Donatiról nevezett kápolnát. A misén bemutatkozott a jelöltségét most kezdő Horváth Orsolya is, aki Győrből érkezett Nagykárolyba, hogy részt vegyen a nővérek napi életében, s osztozzon hivatásukban.

Fotó: Szathmáry Melinda

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria