Megnyitotta kapuit a Boldog Salkaházi Sára magyar tannyelvű iskola Szepsiben

A tanévnyitón egy történelmi eseménynek voltunk a tanúi és cselekvői. Nekünk jutott az a nagy kegyelem, hogy városunkban és a szűkebb pátriában egyházi iskolát nyithatunk. Ajándék és feladat. Egyik sem kicsi. Megértve az idők jelét, az iskolaalapítás szükségességét sokan felismerték. Egy út kezdetén vagyunk, ami nem lesz könnyű, de járható lesz, ha továbbra is Istenbe és egymásba kapaszkodunk.

Az új iskolaközpont megalapítása nem volt zökkenőmentes. Több évtizedes igyekezet betetőzése volt a tanévnyitó napja. Ezért köszönet és hála a Gondviselés különös kegyelméért. Köszönet és hála mindazoknak, akik vállalták az ügyet és kiálltak mellette. Köszönet és hála az új tantestület tagjainak, akik készek voltak feladni a bizonyost a bizonytalanért. Köszönet a szülőknek a kezdeményezésért, hogy 2013-ban kérték az egyházi iskola megalapítását. Köszönet, hogy bíznak a katolikus egyházban. Az egyházi iskola senkit sem akar mássá tenni, csak jobbá, szentebbé. Kamatoztatni akarja a hit, az anyanyelv, a kultúra, a tudomány és a tudás kapott talentumait. Ehhez elevenhitű, erkölcsös, nagy tudású tanárokra, nevelőkre és lelkipásztorokra van szükség. Imádkozzunk értünk, és segítsük őket ilyenekké formálódni!

Köztudott, hogy szűkebb pátriánkban Bodollón, minden hónap 13-án, fatimai engesztelő imatalálkozó van, ahol közösen imádkozunk népünk lelki megújulásáért. Augusztus 13-án volt a 155. imatalálkozónk. Azon a napon is együtt imádkoztunk, amikor az illetékes minisztérium hivatalosan kihirdette iskolánk megnyitását, és jóváhagyta, hogy ideiglenesen használhatjuk a jelenlegi állami iskola épületének egyik szárnyát. Augusztus 20-án önkormányzatunk pontot tett az „i”-re. Ismételt hálás köszönet mindenkinek, mindenért.

Ma túl sok szó esik a tanárokról, a rendszerekről, a megszorításokról és túl kevés a diákokról – vallotta a minap Riminiben Luigi Berlinguer korábbi olasz oktatási miniszter. – Holott a mindenkori társadalom fő feladata a személy nevelése kellene, hogy legyen. Seneca szerint ugyanis: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” Igen, de a hely, ahol a diák tanul, az iskola, ami nagyon fontos, mert így lesz az iskola az, ami kell, hogy legyen: az élet központi helye.

Bizonyára nem véletlen, hogy napjaink terrorakciói épp a kultúra, a nevelés, a vallás szimbolikus helyei ellen irányulnak. A mindenkori fizikai és szellemi terroristák az élet-halál urai akarnak lenni, hogy félelemben éljünk. Ezzel a barbársággal kell szembe szállnunk. Tudással és neveléssel. Reményik Sándor nem véletlenül írta és hagyta ránk szinte végrendeletül: „ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát!”

Az új iskolaközpont az ismeretek elsajátítása mellett fontosnak tartja a nevelést. Meggyőződésünk, hogy társadalmunknak olyan honpolgárokra van szüksége, akik felelősséget éreznek a saját nevelésükért és neveltetésükért egyaránt. A szabadság és a felelősség szorosan összefüggenek. Az oktatás és a nevelés nagyon komoly dolog: a legmagasabb szintű és értékű befektetés az emberbe. Humán kultúra nélkül ugyanis nincs társadalom. De „az a humanizmus, amely kirekeszti Istent, embertelen humanizmus” – írta Benedek pápa. Isten nélkül az ember nem tudja önmagáról, hogy kicsoda. Sőt, Isten nélkül azt sem tudja, hogy merre kell mennie.

A világ rohan. Nekünk, idősebbeknek kedves kötelességünk, hogy a fiataljainknak megmutassuk a remény útját. Nem engedhetjük meg, hogy elvegyék tőlünk a reményt. Chestertont szerint ugyanis az emberek „nem a csodák hiányától, de a csodálkozás hiányától pusztulnak el!”

Iskolánk indítása egy kis csoda. Örülünk. Rácsodálkozhattunk arra, hogy bár itt-ott találkoztunk kerékkötőkkel, bizonytalanokkal, sőt elbizonytalanítókkal is, de sokkal többen voltak és vannak azok, akik Istenben és egymásban bízva készeknek mutatkoztak arra, hogy általunk Isten továbbra is csodát tegyen, hogy csodálkozhassunk.

Gábor Bertalan