Megtartotta szakmai konferenciáját a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata – KÉPGALÉRIÁVAL

Hazai – 2014. szeptember 1., hétfő | 17:15

A szolgálat önkéntes beteglátogatóinak hetedik szakmai napja egyben országos kitekintésre lehetőséget nyújtó szakmai konferencia is volt. A Váci Egyházmegye idén 10 éves Kórházlelkészi Szolgálata ad hírt az eseményről.

                                         Képgaléria – klikk a képre!

A szakmai napon bemutatták az országban működő beteglátogató csoportokat – a teljesség lehetősége nélkül, hiszen egyre több helyen állnak munkába ilyen csoportok. Vannak, akiknek a Váci Kórházlelkészi Szolgálat adott példát, vannak, akiktől ők is tanultak, hisz náluk korábban kezdték szolgálatukat. A csoportok képviselői minden égtájról érkeztek: Esztergomtól Kalocsáig, Szombathelytől Debrecenig.

A nap püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Varga Lajos váci segédpüspök mutatott be, aki kezdettől fogva támogatója a betegek között végzett szolgálatnak. A szentmisén a váci Barátok templomának gitáros-énekes kórusa szolgált Tornay Gábor vezetésével.

A nap folyamán bemutatkozott a házigazda mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház (Markó Mária), a Magyar Rákellenes Liga (Strommer Szilvia), a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség (Dr. Halácsy Katalin), az esztergomi Vaszary Kolos Kórház kamilliánus családja (Dr. Felföldi Éva), a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász beteglátogatóinak vezetője, a Szent Erzsébet Rózsája 2013-as kitüntetettje, Mészáros Gézáné, a debreceni Katolikus Önkéntesek Ökumenikus Beteglátogató Szolgálata (Szokolai Katus) és a szombathelyi katolikus kórházlelkész, Molnár Árpád.

A szakmai nap alkalmából született kiadvány, amely a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának beteglátogatói munkájával kapcsolatos tanúságtételeket, információkat tartalmazza, itt letölthető. A nap előadásai is hamarosan feltöltésre kerülnek.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria