Megválasztották a Fokoláre Mozgalom elnökét és társelnökét

Kitekintő – 2014. szeptember 15., hétfő | 16:29

Szeptember 12-én újra Maria Vocét választották a Fokoláre Mozgalom (Mária Műve) elnökévé a következő hat évre. A döntés a nagygyűlés ötszáz résztvevője közt megvalósult mély kommunió gyümölcse – írja a Focolare.org.

Még aznap megérkezett a Szentszék megerősítő válasza, amely – a mozgalom statútumainak előírása szerint – szükséges a döntés érvényességéhez. „Elnöksége második ciklusa kezdetén kívánjuk, hogy a Szentlélek rendkívüli módon kísérje szolgálatát, Szűz Mária anyai közbenjárására bízzuk, akinek szent nevét épp ma ünnepeljük” – írta neki üzenetében Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke.

Felszólalásában Maria Voce is megemlékezett az egyházi ünnepről: „Máriának meg kellett pecsételnie ezt a pillanatot, és biztos vagyok benne, hogy ezt folytatni is fogja.” Majd hozzáfűzte: „Az egész mozgalom világszerte növekedett imádságban és szeretetben, s közös munkánknak ez már óriási gyümölcse.”

Maria Voce 1937-ben született az olaszországi Aiello Calabróban. A mozgalmat 1959-ben ismerte meg, közel 50 éve él fokoláré közösségben. Minthogy teológiai és egyházjogi tanulmányokat folytatott, a mozgalom alapítója mellett az általános statútumok kiegészítésével és módosításával foglalkozott. Közvetlen tapasztalatra tett szert az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd területén is. 1978-tól 1988-ig Törökországban élt, közeli kapcsolatban állt a konstantinápolyi ortodox patriarkátussal, I. Bartholomaiosz pártiárkával, valamint más keresztény egyházak vezetőivel és a muszlim világgal is.

Az alapító, Chiara Lubich halála után ő lett a mozgalom első elnöke. Jelenleg a Világiak Pápai Tanácsának és az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának konzulense.

A szeptember 13-i választások eredményeként az új társelnök Jesús Morán Cepedano lett. A Szentszék megerősítette a döntést, és Ryłko bíboros azt kívánta neki, hogy hűségesen és nagylelkűen, valamint az elnökkel való szoros egységben végezze feladatát az egész mozgalom javára.

Mária Voce megköszönte, hogy elvállalta a megbízatást, s egyúttal köszönetet mondott Giancarlo Faletti távozó társelnöknek az elmúlt hat év közös felelősséghordozásáért.

Jesús Morán 1957-ben a spanyolországi Cercedillában született. A mozgalom szolgálatában több mint 25 évig élt Chilében és Mexikóban. Filozófiai és teológiai végzettsége segítette a 2008-tól máig betöltött feladatában: a közösség kulturális képzésének egyik felelőse volt.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria