Bemutatjuk a világ legnagyobb Mária-kegyhelyeit

A nyár az utazások időszaka. Egy alkalommal II. János Pál is buzdított arra, hogy a szünidőben látogassuk meg az Istenszülő kegyhelyeit is. Ezt évente több millió hívő meg is teszi. A német püspöki konferencia hírportálja... »

Idén is közel 300 gyerektől volt hangos Szenna

A Kaposvári Egyházmegye csemetéi idén is nagy izgalommal várták a szennai Riska tábort, melyet idén tizenegyedik alkalommal rendeztek meg, két turnusban, július 9–13. és július 16–20. között.

Teilhard de Chardin látomása az Egyetemes Krisztusról és az Eucharisztiáról

A 2020-as eucharisztikus világkongresszusra való előkészülethez nyújt segítséget Szabó Ferenc SJ írása a 20. század lelki megújulása egyik tanújának, Teilhard de Chardin jezsuita tudósnak eucharisztikus lelkiségéről. A Vatikáni... »

Oda kell mennem, ahol nincs olyan, mint én – Pálferis tábor egy korszak vége felé

Mi az érvényes az életemben? – Pál Feri atya 2017/2018-as budapesti keddi mentálhigiénés előadás-sorozatának fő témája adta a mottóját a 9. Pálferis Nyári Tábornak, amelyet július 9. és 15. között rendeztek meg Tatán.

Megkóstoltuk a Balatont – Magyar tengeri gasztrokönyv

Az idei Ünnepi Könyvhét egyik „legízesebb” kiadványa az Index újságírója, a neves gasztroszerző, Kalas Györgyi könyve.

Ferenc pápa üzenete Fatimába, az Equipes Notre-Dame mozgalom találkozójára

Az Équipes Notre-Dame lelkiségi mozgalom július 16. és 21. között tartja XII. nemzetközi összejövetelét Fatimában. Ebből az alkalomból Ferenc pápa üzenetet küldött a máriás mozgalom két vezetőjének. Az üzenetet a portugáliai... »

Gyertek ti is, pihenjetek egy kicsit!

Évközi 16. varárnap – Gondolatok az evangéliumhoz

A Mária Rádió műsorában mutatkozott be az Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Egész napos műsorfolyamban mutatták be a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) képzéseit, szakirányait, programjait július 19-én a Mária Rádióban.

Áldani születtünk – Böjte Csaba az ajándékról, amely mi magunk vagyunk

Böjte Csaba július 20-án, a tizedik hungarikumfesztivál első napján Balatonalmádiban járt a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórussal.

Felvételt hirdet a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium

A debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium felvételt hirdet egyetemista fiúk részére, akik elhivatottak arra, hogy keresztény szellemben olyan értelmiségivé váljanak, akik hasznos tagjai társadalmunknak, és ezt az üzenetet... »

„Mondd, Gábor, mi fáj?” – Interjú a nyolcvanéves Jakab Gáborral

Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános a gyulafehérvári főegyházmegye legidősebb aktív papja: július 17-én ünnepelte 80. születésnapját. Kereken 50 esztendeje szolgál a Jézus Szíve-plébánián. A Vasárnap egykori... »

Több mint ötszázan nyaralnak ifjúsági táborokban a Pécsi Egyházmegyében

Több mint ötszáz diák nyári táborozásához járul hozzá 2018-ban a Pécsi Egyházmegye. A közösségek és hittanos csoportok az egyházmegye saját ifjúsági szálláshelyein ingyenes szállásra vagy más helyszíneken történő... »

Mai evangélium – 2018. július 21.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 12,14–21

Idén is közel 300 gyerektől volt hangos Szenna

Idén is közel 300 gyerektől volt hangos Szenna

A Kaposvári Egyházmegye csemetéi idén is nagy izgalommal várták a szennai Riska tábort, melyet idén tizenegyedik alkalommal rendeztek meg, két turnusban, július 9–13. és július 16–20. között.

Oda kell mennem, ahol nincs olyan, mint én – Pálferis tábor egy korszak vége felé

Oda kell mennem, ahol nincs olyan, mint én – Pálferis tábor egy korszak vége felé

Mi az érvényes az életemben? – Pál Feri atya 2017/2018-as budapesti keddi mentálhigiénés előadás-sorozatának fő témája adta a mottóját a 9. Pálferis Nyári Tábornak, amelyet július 9. és 15. között rendeztek meg Tatán.

Ferenc pápa üzenete Fatimába, az Equipes Notre-Dame mozgalom találkozójára

Ferenc pápa üzenete Fatimába, az Equipes Notre-Dame mozgalom találkozójára

Az Équipes Notre-Dame lelkiségi mozgalom július 16. és 21. között tartja XII. nemzetközi összejövetelét Fatimában. Ebből az alkalomból Ferenc pápa üzenetet küldött a máriás mozgalom két vezetőjének. Az üzenetet a portugáliai apostoli nuncius, Rino Passigato érsek olvasta fel a... »

Ferenc pápa üzenetet küldött az új evangelizációról szóló manilai konferenciára

Ferenc pápa üzenetet küldött az új evangelizációról szóló manilai konferenciára

„A tanítványlét és a misszionáriusi átalakulás kihívásaival úgy nézzetek szembe, hogy ne csak a Fülöp-szigetekre tekintsetek, hanem a hatalmas ázsiai kontinensre és azon túl is!” – buzdítja a pápa a július 18. és 22. között Manilában rendezett, az új evangelizálásról szóló... »

„Mondd, Gábor, mi fáj?” – Interjú a nyolcvanéves Jakab Gáborral

„Mondd, Gábor, mi fáj?” – Interjú a nyolcvanéves Jakab Gáborral

Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános a gyulafehérvári főegyházmegye legidősebb aktív papja: július 17-én ünnepelte 80. születésnapját. Kereken 50 esztendeje szolgál a Jézus Szíve-plébánián. A Vasárnap egykori főszerkesztőjével e kettős évforduló alkalmából beszélgetett... »

Őseinktől örököltük – Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút tartottak a felvidéki Kistapolcsányban

Őseinktől örököltük – Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút tartottak a felvidéki Kistapolcsányban

Július 14–15-én tartották a Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút a felvidéki Kistapolcsányban. A több évszázados hagyománnyal rendelkező zarándokhely Nyitra megyében található, Aranyosmarót városától mindössze néhány kilométerre északnyugatra, festői környezetben, körbevéve... »

Teilhard de Chardin látomása az Egyetemes Krisztusról és az Eucharisztiáról

Teilhard de Chardin látomása az Egyetemes Krisztusról és az Eucharisztiáról

A 2020-as eucharisztikus világkongresszusra való előkészülethez nyújt segítséget Szabó Ferenc SJ írása a 20. század lelki megújulása egyik tanújának, Teilhard de Chardin jezsuita tudósnak eucharisztikus lelkiségéről. A Vatikáni Rádió honlapján megjelent tanulmányt szerkesztve... »

Ortodox egyházi megemlékezéseket tartottak II. Miklós cár és családja kivégzésének centenáriumán

Ortodox egyházi megemlékezéseket tartottak II. Miklós cár és családja kivégzésének centenáriumán

Oroszországban a napokban megemlékezéseket tartanak a Romanov-ház utolsó uralkodója, II. Miklós cár és családja kivégzésének centenáriuma alkalmából. A megemlékezések központi mozzanata a július 16-án éjjel tartott körmenet volt, melyet Kirill moszkvai pátriárka vezetett.

Böjte Csaba üzenete a vakációra: Mennyire találják meg a többiek mellettünk a helyüket?

Böjte Csaba üzenete a vakációra: Mennyire találják meg a többiek mellettünk a helyüket?

Böjte Csaba ferences szerzetes egy kis önvizsgálatra hív a nyár derekán, a vakáció kellős közepén. Csaba testvér július 17-én írt levelét adjuk közre.

Nemzetközi ökumenikus szerzetesi találkozót rendeztek Németországban

Nemzetközi ökumenikus szerzetesi találkozót rendeztek Németországban

Tizenhárom ország harmincnyolc képviselője vett részt a 37. Nemzetközi Ökumenikus Szerzetesi Találkozón (EIIR) július 4. és 10. között a németországi Selbitzben. Magyarországot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviselte.

A 20. század lelki megújulásának három tanúja

A 20. század lelki megújulásának három tanúja

Megkezdődött Magyarországon a lelki előkészület a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A készület apropóján Szabó Ferenc SJ Teilhard de Chardin jezsuita tudós, Prohászka Ottokár püspök és Dienes Valéria filozófus eucharisztikus lelkiségét mutatja be.

Keresd a békét fáradhatatlanul – Közeledik a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat

Keresd a békét fáradhatatlanul – Közeledik a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat

Július 28. és augusztus 4. között rendezik meg a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklatot. Csiszár Klára pasztorálteológust, a Nemzetközi Ministránsszövetség (CIM) alelnökét, a rendezvény egyik főszervezőjét kérdeztük a zarándoklat üzenetéről és a programokról.

Megkóstoltuk a Balatont – Magyar tengeri gasztrokönyv

Megkóstoltuk a Balatont – Magyar tengeri gasztrokönyv

Az idei Ünnepi Könyvhét egyik „legízesebb” kiadványa az Index újságírója, a neves gasztroszerző, Kalas Györgyi könyve.

Megjelent az Új Ember 2018. július 22-i száma

Megjelent az Új Ember 2018. július 22-i száma

Az Új Ember ez évi huszonkilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.