Millenniumát ünnepli az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmise Tercsi Zoltán plébánosnak a millennium fontosságát hangsúlyozó, köszöntő szavaival kezdődött. A plébános röviden áttekintette a Szent Péter és Pál-templom építésének folyamatát. Az ezer évre visszatekintve feladatunk a megőrzés, a megbecsülés és a folytatás. Életté kell váltanunk az evangéliumot, hogy a krisztusi igazság kultúrateremtő ereje ma is megmutatkozzék – fogalmazta meg a jubileum üzenetét.

A templom az ünnepre zsúfolásig megtelt. Erdő Péter bíborossal koncelebráltak az espereskerületből érkezett és az Óbudához kötődő paptestvérek. Az oltár körül szolgáltak a főplébánia egykori és mai ministránsai. A szentmisén részt vett Bús Balázs, Óbuda polgármestere.  A jubileumon megjelentek a kerületben működő  szerzetesrendek és a testvéregyházak képviselői. Jelen voltak a Zichy család tagjai, köztük Zichy Mihály és felesége.

A magyar–német nyelven folyó szentmisén részt vettek a Braunhaxler Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Közhasznú Egyesület képviselői is. Óbuda-Békásmegyerre a török uralmat követően települt be a németség, és lett annak jó, felemelkedését előmozdító gazdája.

Erdő Péter bíboros homíliáját egészében közöljük:

1. A mai napon az óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia fennállásának ezeréves jubileumát ünnepeljük. A kereszténység története itt, Óbudán ennél jóval régebben kezdődött. A történettudomány mai állása szerint körülbelül 330-tól kezdve Aquincum, vagy más néven Civitas Valeria már püspöki székhely volt. A források tanúsága szerint ez az egyházi központ túlélte még a Nyugat-Római Birodalom bukását is. Egy ideig még a püspök szervezte meg a helyben maradt lakosságot, akárcsak Nyugat-Európa egyes részein. A népvándorlás viharai azonban megszakították ezt a folyamatosságot. Szent István korából tudomásunk van a budai fehér templomról, amely a Boldogasszony tiszteletére volt szentelve és a plébániatemplom szerepét töltötte be. Királyi egyház volt ez a templom, így kezdettől fogva az esztergomi érsek vezetése alatt állt. Abban az időben persze a mai Óbudát Budának nevezték. Régi Budáról, Óbudáról csak akkor kezdtek beszélni, amikor a tatárjárás után, a budai Várhegyen királyi város keletkezett, amely átvette a Buda nevet.

Minden bizonnyal Orseolo Péter király volt az, aki eredetileg Szent Péter tiszteletére megalapította azt az óbudai prépostságot, amely később Szent Péter és Pál nevét viselte. A jelenlegi Óbudai Főplébánia és temploma, amely a töröktől való felszabadulás után épült, mindkét hagyomány örököse. Egyrészt a Szent István korában már létező plébániáé, másrészt a Szent Péter és Pál nevét viselő prépostságé. Az itteni keresztény élet ősi történelme tehát mintegy 1700 évvel ezelőtt kezdődött. Ezer évvel ezelőtt pedig már ennek a plébániának az elődje is megjelent. Visszatekintve a múltba, megrendítő az isteni gondviselés műve, amely a pusztulás évei, évtizedei vagy évszázadai után újra meg újra meghozta a keresztény élet újjászületését.

2. A Gondviselésnek ezt a csodáját szemlélhetjük a mai evangélium elbeszélésében. A történet középpontjában ugyanis Krisztus áll, róla hangzik el mindig a kérdés: ki is valójában ez az ember? Erre a kérdésre hívők és nem hívők könyvekben és filmeken, jóindulattal és gúnnyal, vagy akár istenkáromló módon sokféle választ adnak. Így volt ezt már Jézus korában is

„Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” – kérdezi Jézus, és senkiben nem merül fel, hogy ez az Emberfia nem Ővele, magával lenne azonos. Hiszen Péter válasza is majd úgy kezdődik: „Te vagy”, és elmondja, hogy kinek tartja. De erre a kérdésre alapvetően kétféle irányból lehet keresni a választ. Lehet keresni az emberi eszmélődés eszközeivel, az emberi megismerés, az emberi következtetés, az emberi történelem hagyományai alapján. A messiási várakozások képébe beleillettek a különböző előfutárok. Itt olvassuk az evangéliumban, hogy voltak olyanok, akik Keresztelő Jánosnak tartották Jézust. Mert hittek a reinkarnációban, a lélekvándorlásban. Mert úgy vélték, hogy ugyanaz a nagy szellem, ugyanaz a nagy próféta újra és újra más testben is megjelenhet, és folytathatja tanító munkáját. Ez a népi hiedelem azonban természetesen nem volt a helyes válasz. De ugyanígy tévedtek azok is, akik más előfutárt kerestek, és azt gondolták, hogy Illés jött vissza, vagy valamelyik másik próféta. Az is előfordult, hogy több ember személyében várták a Messiást, külön várták a papot, külön a prófétát, külön a királyt. Volt, aki ezek egyikét vélte felfedezni Jézus Krisztusban. Eddig tudott hát eljutni akkoriban a hívő józan ész a maga következtetésével.

De Péter apostol nem ezt válaszolja. Ő hitvallással válaszol: „Te vagy a Krisztus” – vagyis a Felkent, vagyis a Messiás – „az élő Isten Fia”. És ahogyan Jézus ezt a választ fogadja, abból derül ki, hogy mi a másik forrás, ahonnan még erre a kérdésre a választ kereshetjük. Ez a másik forrás maga a kinyilatkoztató Isten. Ő tesz tanúságot Jézusról.

Nem Péter műveltsége, nem a teológiai tanulmányai, amelyek talán nem is voltak, hanem az Isten akaratára való ráfigyelés, az a belső lelki éleslátás ismerteti fel vele az igazi választ, amely arra segíti, hogy az Atya akaratát kutassa, és arra figyeljen.

A válaszban ott van a teljesség. Mert megvallja, hogy Jézus a Messiás, ő a várva várt Szabadító, de egyben megvallja azt is, hogy ő az Isten Fia. Odaülteti, ahova Jézus maga helyezi saját magát, éppen abban a válaszában, amelyet a főtanácsban ad majd kivégzése előtt: „látni fogjátok az Emberfiát, a Mindenható jobbján ülni”. Az Atyával egyenrangú, az Atyához méltó. Nem egyszerűen csak ember az, akiben Péter a Messiást felismeri. És ez az a válasz, amire Jézus rámondja az igent, ez az a válasz, amelyre Jézus is tanúsággal felel. Mert azt mondja: te pedig ezentúl nem Simon vagy, hanem Kéfás, vagyis Péter, „kőszikla” lesz a neved, és erre a sziklára építem egyházamat. Nekünk, keresztényeknek a választ már nem csupán egyénileg kell keresnünk. Megkaptuk azt az ajándékot, hogy itt él közöttünk a tanúságtétel, amely Jézus koráig és Jézus személyéig megy vissza. Az a tanúság, amit a Feltámadott tett a saját kilétéről, az a tanúság, amit az apostolok tettek róla.

3. Nem véletlen, hogy azt olvassuk a Korintusiaknak írt első levélben, hogy Jézus Krisztus az alap. Ha az Egyházat épületnek nevezhetjük, Isten házának, Isten templomának, és így nevezi maga Jézus is, akkor az alap nagyon fontos a ház vagy akár a templom szilárdsága szempontjából. Jézus maga a láthatatlan alapja egész Egyházának. A látható alap pedig Péter, a szikla lett, és utódai, akikre szükség lesz mindig, az idők végezetéig, hogy megerősítsék testvéreiket.

4. Ez a templom és ez az egyházközség is Krisztus alapjára épült. Ez a forrása, ez a magyarázata csodálatos erejének. Ezért fakadhat belőle új élet, értelem és optimizmus minden nemzedék számára. Ezért lehetett középpontja Óbudának, ezért tud a Krisztusba vetett hit egész emberi közösségeket megalapozni. Városokat, falvakat, vagy akár egész országokat is. Mert minden kultúra középpontjában a világnézet áll. Mert minden emberi közösségnek, hogy az élete értelmes legyen, hogy érdemes legyen fáradoznia a jövőért, el kell helyeznie magát a kozmoszban, meg kell találnia a helyét a világmindenségben. Ez pedig igaz nemcsak a térre, hanem azt időre is, a múltra és a jövőre. Istenbe vetett hitünk köt össze minket a teremtett világ forrásával és céljával. Jézus Krisztus pedig valóságos Isten és valóságos ember, aki a végtelen Teremtő üzenetét a saját életében, tanításában és feltámadásában hírül adta nekünk. A templomok tornya az ég felé mutat. Fölemeli tekintetünket a mindennapi anyagi gondok látóhatára fölé. Így válik a közösség életének, erejének és jövőjének forrásává.

Adja Isten, hogy ez a templom és ez a plébániai közösség a mai világban is eleven tanúságot tegyen Krisztusról, szeretetet, erőt és örömet sugározzon maga köré a világban!

Szent Péter és Pál apostolok, könyörögjetek érettünk! Ámen.

A szentmisén a főplébánia Albert Schweitzer nevét viselő ének- és zenekara szolgált.

A jubileumra Erdő Péter bíboros Tercsi Zoltán plébánost völgyi címzetes apáti kinevezésben részesítette. A kinevezési dokumentum felolvasását követően Tercsi Zoltán hitvallást és esküt tett.

Tercsi Zoltán plébános szerkesztőségünk kérdésére a jubileum fontosságát hangsúlyozta közösségük életében. Ezer évvel ezelőtt Szent István alapításának köszönhetően templom épült, elindult a hitélet. A történelem megtanít látni, hogy ezt a megindulást folytatni tudták őseink nemzedékről nemzedékre. Mindig megtalálták az útját, hogy nehézségek után újjá tudják építeni hitéletüket. Most is a lelki építkezés a feladatunk – mutatott rá. Az alapításra való emlékezés legyen a hitben való megerősödés, az egyházunk melletti nagyobb elköteleződés forrása – buzdított. Váljon láthatóvá környezetünk számára, hogy az evangélium áthatja életünket – fogalmazta meg a jubileumot ünneplő közösség feladatát Tercsi Zoltán.

Az ezer év egyrészt büszkeség forrása, de egyben alázat és kötelezettség a közösség számára. Megmaradtunk, jól szolgálunk, de növekednünk kell – fogalmazta meg a millennium jelentőségét a főplébánia állandó diakónusa, Tomkó László. Hozzátette: a hitélet szervezésében arra kell törekedniük, hogy kialakítsák egymással a szoros kapcsolatot az élet minden területén, örömben és nehézségben is egymás mellett álljanak.

A plébánia a jubileumot egész éven át tartó programsorozattal ünnepli. Még decemberig folytatódik a történelmi múltat ismertető előadássorozat, melyet a jubileumra megjelenő, 1000 éve Óbudán. Tanulmányok az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia történetéből című könyvben dokumentáltak. A kiadvány hiánypótló – tudtuk meg a szervezőktől. Míg számos könyv foglalkozik Óbuda török kor utáni történelmével, addig az azt megelőző időszak feldoglozásában sok a nyitott terület.

A főplébánia az Óbudai Múzeummal közösen rendezett az életüket, a templom újkori, mintegy háromszáz éves történetét bemutató kiállítást.  A tárlat érdekessége, hogy betekintést ad a szentmisék világába,  a hozzá kapcsolódó eszközöket középpontba állítva, bemutatja az életfordulók – bérmálás, esküvő, temetés – szertartásait, óbudai történeteken keresztül az otthonokban megjelenő vallásgyakorlást és a zarándoklatokat. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg az Óbudai Múzeumban.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír