Milyen Jézust játszani? Vagy Júdást? – A nagypénteki passióra készülnek Máriapócson

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Milyen lehet minden héten keresztre feszíttetni? Vagy – hívőként – skandálni a Jézus szerepét játszó társunkra az ítéletet: „Feszítsd meg!”? Milyen lehet Júdásként eljátszani az árulót? Vagy – még ha csak kíméletesen is – kötéllel odacsapni a „bűnös” hátára? A karakterek ismerősek, az evangélium legdrámaibb eseményeiben szerepelnek: többek között Pilátus, a katonák, a farizeusok, Júdás, Péter, János, Cirenei Simon, Mária, Veronika, a két lator és Jézus.

Máriapócson a karaktereket hús-vér emberek jelenítik meg hétről hétre, gyakorolva a színészi munkát, hogy egy hónap múlva, nagypénteken közönség előtt tegyék élővé a bibliai történéseket. S bár nem forr rájuk a szerep, az élethű megjelenítést a lehető leghatásosabban valósítják meg: az alkalmi színészekből álló negyvenhárom fős társulat Jézusa szamáron vonul be „Máriapócs-Jeruzsálembe”, kötéllel vezetik Pilátus és Kajafás elé, keresztjét cipeli a kegytemplom előtti téren, a pócsi liget Getszemáni-kertjében imádkozik, arcán vérfolyások jelennek meg a töviskorona felhelyezése után, s azokat Veronika kendőjével törli le, majd a két latorral együtt háromméteres keresztre függesztik fel testét. Mindezt természetesen a látvány kedvéért és a szereplőkre nézve teljesen biztonságosan. Nem fáj – legalábbis fizikailag, sokkal inkább lelkileg, mert itt a krisztusi áldozat bemutatása a feladat.

A főszereplő, Várnagy Roland így nyilatkozott Jézus megformálásáról: „Nagyon nehezen szokták meg a katona szereplők, hogy üssenek. Minden kínzóeszközt úgy készítettünk el, hogy ne fájjon annak, aki ellen használják (például a korbácsot). De először féltek rám ütni, mert azt hitték, hogy fáj, ezért mindig bátorítom őket: »Üssetek, mert nem érzem, s akkor nem tudok játszani.« S ha kicsit is fájna, az boldogság volna számomra, mert átérezhetném Jézus fájdalmát. Én nem tudnám elviselni, amit Jézus értünk szenvedett. Belehaltam volna már az elején.” Roland szavai igazolják, hogy a szereppel való azonosulása több, mint színészi átélés.

A szerepeket alakító hívő emberek felismerik a történetben az emberi gyarlóságot, a saját vétkeiket és Jézus értünk vállalt áldozatát. A passiójáték ökumenikus összefogásban valósul meg: a főszereplő református, legtöbben görögkatolikusok, és vannak római katolikusok is. Az előadók többször is találkoznak egy-egy vacsora, közös társalgás vagy játék erejéig, Jézusról, a passió jelentőségéről és önmagukról beszélgetnek. Az előadás előtt két héttel éjszakai zarándoklat keretében fogják végigjárni a „boldogságok útját”: 12 kilométert Máriapócs körül; templomtól templomig. A stábban 43 tagja, akik időközben barátok is lettek, az előadás által tudatosabban készülnek a húsvétra is. Ez lesz az ő tanúságtételük.

„Amikor felkértek Jézus szerepére, kiment a lábamból az erő. Akkor épp kétkedő korszakomat éltem, de a megszólításban Isten hívását is éreztem, ezért elhatároztam, hogy lelkileg beleadok mindent, s mindent ennek rendelek alá. Ez esélyt ad számomra, hogy Istennel még közelebbi kapcsolatba kerüljek. Hitem szerint a hívő embert keresi az Isten, napról napra megszólít minket, s ha ezt a megszólítást felismerjük, könnyebben át tudunk jutni a nehéz helyzeteken. Így erősített meg ez a felkérés abban, hogy Isten jelen van az életemben. Hálás vagyok Istennek, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. A felkészülés során pedig nem tapasztaltam mélypontot, terhet, fájdalmat: minden percét élvezem, s úgy gondolom, hogy semmi sem nehéz, ha Istenért tesszük” – tett hitet a kislétai Várnagy Roland.

A kétórás előadás igazodik a templomi liturgikus rendhez: három órától öt óráig fog tartani a szenvedéstörténet, s a kereszthalál és a test levétele után, öt órától a kegytemplomban a sírbatételi vecsernye kezdődik majd, melynek első mozzanata, hogy a pap – hátán hordozva a Krisztus testét ábrázoló síri leplet, a plastyenyicát – a hívekkel körmenetre indul a templom körül.

A 15–16. században elterjedt látványos tömegdráma, a passiójáték a középkori misztériumjáték egy fajtája. Csíksomlyón több mint negyven változata maradt fenn. A templom terén kívül és a liturgikus környezetből kiszorult jelenetsor evangéliumi alapú.

A szövegkönyvről és a kezdeti lépésekről Grunda Dávid máriapócsi káplánnal beszélgettünk, aki elmondta: „Már az előző parókus, Kapin István és Mosolygó Tibor atya is szerettek volna hasonló előadást, de csak most valósult meg első ízben. Tamás László egyháztanácstaggal és önkormányzati képviselővel ketten kezdtük a szervezést tavaly márciusban. Mi egy máriabesnyői passiójátékot vettünk át, amelynek szövege az evangéliumra épít.”

Dávid atya rendezőtársával intuitív és autodidakta módon dolgozik, s legjobb ötleteik hajnalban érkeznek – árult el néhány kulisszatitkot.

„A folyamat közben alakul ki, hogyan is kellene csinálnunk. Az olvasópróbák után rájöttünk, hogy szét kell bontani három egységre az egészet, havi felbontásban gyakoroltuk a három felvonást, így mindenkivel volt idő külön-külön foglalkozni. Aztán egyben láttam a teljes darabot november elején – már akkor kereszttel próbáltunk: az volt a felkészülés döntő pillanata.”

„Ne csak felolvasott szavak hangozzanak el nagypénteken, hanem konkrétan történjenek meg az evangélium szavai, keltsenek érzéseket a nézőkben!” – tette hozzá a káplán. Grunda Dávid a Pápai Görög Kollégiumban megélt élményeit elevenítette fel: „Padre Giovanni nagypénteken a keresztről levette a korpuszt, s egy lepelben vitte magával a körmenetre.”

A passiójáték által Dávid atya szerint közvetlen közelről láthatjuk, mit tett értünk Krisztus a kereszten.

A kisebb megszakításokkal épp egy éve tartó próbákon egyre komolyabban veszik a feladatot a zömében helyi lakosok közül jelentkező szereplők. Roland akkurátusan megtölti piros folyadékkal a töviskoronába fűzött csövecskét, melyből a megfelelő időben csorog arcára a „vér”. A próbán kiderül, hogy az egyik jelenettel túl sok idő menne el, így azt ki kell húzni. „Na, ezért kell próbálni” – igazolja mindenki számára Tamás László a kitartó munka fontosságát. Újrajátsszák a fülvágás jelenetét, s annyiszor történik meg az árulás, míg hihetővé nem válik. Ám ha jobban belegondolunk, az árulás – főként pénzért – a mai társadalomban nem oly ritka, hogy ne ismernénk fel. De Jézust elárulni, még ha szerepben kell is, talán a legnehezebb.

A helyi iskola egyik tanárát, Hajas Pált kérték fel Júdás szerepére, ami már most sok mindenre megtanította őt: „Nehéz megformálni, nem is a szöveget, sokkal inkább a testbeszédet. Kezdetben nem éreztem annak a súlyát, hogy Júdásként valakit, akit szeretek, pénzért elárulok, csalódást okozok neki, megbánom, és felakasztom magam. A mindennapjainkra is ki lehet ezt vetíteni, s nagyon oda kell figyelni, mit teszünk.”

A felnőttek által bemutatott misztériumjáték nem előzmények nélküli Máriapócson. Tavaly épp a betlehemes játék miatt szüneteltek a passiójáték próbái. Ez már a huszadik előadás volt a kegytemplom előtt; a mindenkori káplán feladata évről évre, hogy megrendezzék a születés misztériumát. S talán mindkét alkalmi társulatra érthetők Dávid atya szavai: „A szereplők sokat fejlődnek, odateszik magukat. Megbíznak egymásban: támogató közegben vannak, ahol mindinkább kibontakozhatnak.”

Az előadás során a szereplők a helyszínek váltogatásával betöltik az egész Kossuth teret, a közönség közé belépve az előadás még inkább eléri kitűzött célját: közel hozni, emberközelivé, szinte megfoghatóvá tenni a szenvedéstörténetet.

„Isten sokféle formában megszólít bennünket – a darabnak is ez a legfontosabb mondanivalója: Isten szava hozzánk” – mondta Várnagy Roland.

A passiójáték április 19-én, nagypénteken délután 15 órától kezdődik a máriapócsi kegytemplom előtti téren. Az előadásra mindenkit várnak szeretettel.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír