Minden út Rómába vezet – vagy Santiago de Compostelába – VIDEÓVAL

Kitekintő – 2014. július 25., péntek | 19:07

Sok száz kilométer választja el egymástól a két rendkívül népszerű keresztény zarándokhelyet: Rómát és Santiago de Compostelát. A Rome Reports ez alkalommal egy rendhagyó zarándoklatról tudósít.

Santiagóba általában gyalog érkeznek a zarándokok – ám Agustin Pena, a három éve Rómában szolgáló spanyol rendőrtiszt úgy döntött: biciklivel teszi meg az utat.

„Több okom is van erre a zarándoklatra. Először is, tiszteletemet szeretném kifejezni nagyszüleim emléke előtt, akik Santiagóban éltek. Emellett pedig idén van Szent Ferenc santiagói zarándokútjának nyolcszáz éves évfordulója” – magyarázta Pena.

Az indulás előtt nem sokkal ellopták minden felszerelését, de ez sem akadályozta meg, hogy július 14-én nekivágjon. Több mint 3500 kilométeres út áll előtte, saját számításai szerint augusztus 5-én érkezik meg Santiago de Compostelába.

Nem ígérkezik könnyű vállalkozásnak, de – szerencsére – van útitársa Mario de Sárraga személyében, aki profi kerékpárversenyző volt. Mario szerint „több mint 3500 kilométer három hét alatt – ez olyan, mintha átmennél egész Spanyolországon, vagy mintha megcsinálnád a Tour de France-ot, vagy bejárnád Olaszországot. Én gondoskodom majd Agustinról nagyjából napi huszonnégy órában, mert igen megerőltető huszonegy napon keresztül egyfolytában tekerni, és végigcsinálni egy ilyenfajta utat.”

Agustin Pena csak kis kitérőket fog tenni: szeretné meglátogatni Assisit, Pilart és Santo Domingo de Calzadát.

„Tavaly októberben nősültem, a vatikáni Szent Anna-templomban volt az esküvőnk. A gyóntatóm javasolta, hogy olvassam el Szent Ágoston valamelyik művét. Ezért találtam ki, hogy Paviába is elmegyek most, mert ott nyugszik Szent Ágoston. Utána tiszteletemet teszem Szent Ferenc előtt is, aki pont nyolcszáz évvel ezelőtt zarándokolt el Santiagóba, majd meglátogatom Asztúria védőszentjét, a Covadongai Miasszonyunkat, s végül idősebb Szent Jakab apostolnak, Spanyolország védőszentjének a sírját Santiagóban” – fűzi hozzá Agustin.

Agustin Pena ezzel a zarándokúttal teljesíti egy régóta dédelgetett vágyát, és egyben ezzel zárja le a vatikáni spanyol nagykövetség szolgálatában töltött három évét.

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria