Mit jelent a hivatás? – Folytatódott a pécsi szabadegyetem előadás-sorozata

Hazai – 2016. május 27., péntek | 15:17

Udvardy György megyéspüspök gondolatait követően Varga Éva bőrgyógyász a szülői hivatásról, Molnár F. Tamás mellkassebész pedig az orvosi hivatásról és annak történeti vonatkozásáról tartott előadást május 25-én a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Véget ért a második szabadegyetemi szemeszter Pécsett: az utolsó három előadás témája a hivatás volt. Udvardy György főpásztor elmondta, az ember természeténél fogva úgy tekint létezésére, mint aminek célja és értelme van. Véleménye szerint a hivatás kiteljesítheti az életet, de csak mások szolgálatával teremthet valódi értékeket.

„Emberként a világegyetemben abszolút egyedi vagyok, de van célom és van beteljesülésem. Mindaz, ami bennem érték, mások számára lehet fontos. Ami másokban érték, az számomra is az élet teljességét jelenti. A hivatás tehát, amely egyébként legszemélyesebb tapasztalatunk, csodálatosan közösségi tapasztalat is” – fogalmazott Udvardy György.

Varga Éva bőrgyógyász nagycsaládos anyaként a szülői hivatásról osztotta meg gondolatait. Kiemelte többek közt, miért lehet ártalmas, ha az apa háttérbe húzódik a családban, és ha a szülők nem tartják tiszteletben a gyermekek méltóságát.

Mindenki másként éli meg a hivatását, de fontos, hogy hitelesek legyünk. Fontos, hogy a kisgyermekek igényeit figyelembe vegyük, és mindenképpen hallgassunk az ösztöneinkre, a szívünkre. De hallgassunk Isten szavára is – tette hozzá.

Molnár F. Tamás mellkassebész, az MTA doktora Nagy-Britanniában is dolgozott, jelenleg a győri mellkassebészeti részleg specialistája és a pécsi Műveleti Medicina tanszék csoportvezetője. Az orvosi hivatásról egyrészt történeti vonatkozásban beszélt, másrészt saját életútját, hivatásának tapasztalatát is megosztotta a hallgatósággal.

Az este a hallgatók észrevételeivel és a megyéspüspök búcsúszavaival zárult. A szabadegyetemi konferenciasorozat nyári szünetet tart, szeptemberben folytatódik tovább.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria