Mitől véd meg a szerelem? Szökés a munkaszolgálatos táborból – a Hermina úti nővérek segítségével

2018. október 7. vasárnap 15:21

Fehér György filmriporter külföldön élő lánya, Zsuzsanna írt szerkesztőségünknek: szerette volna megköszönni az ismeretlen nővéreknek, hogy 1944-ben megmentették édesapja életét. A nyáron Budapestre érkezett férjével, s együtt kerestük föl a Hermina úti Ferences Mária Misszionárius rend nővéreit.

„Kíváncsi vagyok, hogy tetszik a könyv: Gyurikám, ha lehet, jelöld meg a részeket, amik neked különösebben tetszenek. Ahogy tudsz, gyere. Tudod, hogy én mindig várlak” – írta Rössler Vera szerelmének, Fehér György fényképészsegédnek, aki a Hungária körúti munkaszolgálatos tábor lakója volt. Meg is címezte: 710/310 – a 701/301 helyett. Ennek ellenére ez az 1944. szeptember 21-én írott levele is eljutott a címzetthez, aki mihelyt tudott, megint kiszökött a táborból, hogy láthassa a lányt. Bejáratott útvonala volt: áthuppant a falon a szomszédos kolostor kertjébe – a nővérek már ismerték őt. Máskor legálisan távozhatott mint egészségügyis gyógyszerért, kötszerért – ilyenkor is alkalom nyílt a találkozásra. Ment Verához akkor is, amikor bombázták Budapestet, nem gondolta, hogy baja eshet, sietett gyalog a Hermina úti zárdából a lány ideiglenes lakhelyére, a Pozsonyi út 20-as szám alatti védett házba.

Rössler Vera járt már a Hungária körúti munkaszolgálatos táborban, a családjuktól távolra hurcolt zsidó fiatalokat bátorította többedmagával – ott ismerkedett meg a vele pont egyidős Gyurival, s szerettek egymásba.

Fehér György Szalontán született 1924-ben, Fehér Ábrahám és Wagner Gizella gyermekeként. Nagyváradon élt szüleivel és hét testvérével; 16 esztendősen, 1940-ben érkezett először Budapestre szerencsét próbálni. Fényképészsegéd lett a Wesselényi utcai HAFA-üzletben, Hatschek és Farkas fotó-, optikai és rádiószaküzletében, s a Dob utcában bérelt egy ágyat éjszakára egy többágyas szobában, majd később beköltözött a Lőwy családhoz a József körútra.

1942-ben behívták munkaszolgálatra – Nagybányára. Ott csoportokba osztották őket; egy fiú – aki feltétlen Budapestre akart kerülni – kérésére helyet cseréltek egymással. Ám valami okból mégis Gyuri csoportját indították útnak Budapestre... És a másik csoportban mindenki életét vesztette.

1943 júliusában visszamehetett a HAFÁ-hoz, mivel hadi üzemnek minősítették a céget. Gyuri a HAFÁ-ban kedvezményesen vett fotópapírokat küldözgette haza, hogy azok eladásával egy kis jövedelemhez jusson a család. 1944 áprilisában édesapja maga jött át a fotópapírokért és filmekért, és itt ragadt Budapesten – közben májusban kiürítették a nagyváradi gettót. A háború végén jutott csak haza Váradra, ahol az a hír fogadta, hogy feleségét és négy gyerekét elhurcolták Auschwitzba, közülük csupán egy lánya maradt életben; felesége már az Auschwitzba vezető vonatúton meghalt.

Fehér György zsoldkönyve tanúsága szerint a 18 esztendős fiú 1942-ben Nagybányára került, majd egy hónap múlva Budapestre helyezték. Két későbbi javítás van a kiskönyvben: egyik azt jelzi, hogy átkerült idővel az egészségügyisekhez, illetve az eredetileg római katolikusként jegyzett vallás lett átfirkálva izraelitára. ’44 májusában került a Hungária körútra, a 701/301-es számú „kisegítő munkásszázad parancsnokságra”.

Zsoldkönyve utolsó bejegyzése szerint – előre tölthették ki a rubrikát – 1944. november 28-án „lett útbaindítva” – és kitöltetlen, hogy hova, melyik alakulathoz. Szerencsére akkor Gyuri már rég nem tartózkodott a Hungária körúton.

1944 szeptemberében Fehér György megkeresztelkedett; keresztlevelén a Herminamezői Szentlélek Plébánia pecsétje látható; a keresztelő pap Seres Ferenc plébánoshelyettes, a keresztapa Braun Dezső „vill. vállalkozó”. Gyuri visszaemlékezései szerint a három velük szolgáló jómódú fiú családjának és Mindszenty bíborosnak köszönhetően az egész századnak felkínálták a megkeresztelkedés lehetőségét; szeptember 15-én öt perc alatt lezajlott a tömeges szertartás az udvaron, majd sorban álltak a lényegért: a keresztlevelükért. Ennek birtokában Gyuri a sárga karszalag helyett fehéret kapott, sőt, mivel az egészségügyiseknél szolgált, még egy vörös kereszt is került a közepére.

November elején már tudták, hogy a Hungária körútról mindenkit elvisznek a nyugati határszélre. Vera és Gyuri a közös bujkálásra készültek. A fiú november 8-án végleg szándékozott elhagyni a tábort, miután átvették a nyilasok, de mivel holmijait ottfelejtette, még egyszer vissza kellett térnie – és ez csaknem végzetes ballépésnek bizonyult. A nyilasok a kert több pontjára őröket állítottak. A helyzet tulajdonképpen teljesen reménytelennek látszott, azonban a rá jellemző szerencse most sem hagyta cserben: másnap, az indulás reggelén késtek a teherautók, és mivel hideg volt, erős szél fújt, az őrök behúzódtak az épületbe. Gyuri nem késlekedett: még egyszer, utoljára átugrott a falon. A túloldalon a nővérek védelmét élvezte, de csak néhány napig bujkált náluk, majd Verához sietett, a Pozsonyi út 20. alatti pápai védett házba. A háború végéig hamis papírokkal húzták meg magukat Vera anyukájával együtt a Pál utca környékén. 1944 végén erősen bombázták Budapestet; a többi lakóval együtt leköltöztek a pincébe, erdélyi menekültnek mondták magukat. A ház pincéjében egy másik váradira bukkantak: doktor Krajcsikra, aki elsősegélypontot rendezett be; mikor január 14-én ezt meglátták az első orosz katonák, elkezdték lehordani hozzájuk a sebesülteket. Gyuri segített az orvosnak; cserébe élelmiszert és gyógyszert kaptak az oroszoktól.

Fehér György és Rössler Vera a háború után Nagyváradon telepedett le, ott született Zsuzsanna lányuk is. Három-négy esztendő múlva Gyuri a fővárosban, Bukarestben kapott munkát, az Alexandru Sahia filmstúdióban; filmriporter lett. 1956-ban őt küldték Budapestre tudósítani az eseményekről, erről hallhatják őt Fischer István Varjúröptetés című 2006-os dokumentumfilmjében. Gyuri és Vera 2005-ben hunyt el Stockholmban, pár hónap különbséggel.

*

December 10-én a nácik betörtek a Ferences Mária Misszionárius nővérek rendházába, és mindenkit elvittek, kivéve azt a néhány felnőttet és idősebb gyermeket, akik áttörték az őket körülvevő kordont. Azzal büntették a nővéreket, hogy elvitték minden élelmiszerüket és pénzüket – írja Meszlényi Antal egyháztörténész.

Teréz nővér, akit Fehér György fő segítőjeként név szerint említ visszaemlékezésében, nem élte túl a háborút. Nem sokkal később, 1945. január 3-án éppen vecsernyére harangoztak, amikor robbanás hallatszott, és porfelhő töltötte be a levegőt – olvasható a Hermina úti rendházban kifüggesztett visszaemlékezésben. A szentély mögötti részt érte bombatalálat – többek között azt a szobát, ahol a főnöknő, Marie Elisabeth du Messie, M. Dóra és Teréz nővér éppen tartózkodott. A főnökanya és Teréz nővér azonnal életét vesztette; Dóra aznap este hunyt el egy közeli szanatóriumban. Ágydeszkákból készített koporsóikban január 5-én temették el őket a kertben, mert az ostrom lehetetlenné tette, hogy eljussanak a temetőig.

Ahogy Zsuzsanna, Fehér György lánya fogalmazott, miután a Hermina úton megtudtuk, hogy Teréz nővér, édesapja megmentője, apja szökése után két hónappal meghalt: „Odaadta az életét, hogy az én apukám megmeneküljön, és új életeket segített a világra: az enyémet, a fiamét és a két gyönyörű unokámét.”

Budapesten a Teréz nővér és társai halálát követő napokban is erős harcok dúltak, a rendház lakói az óvóhelyen tartózkodtak – folytatódik a nővérek beszámolója. A környékbeliek hozzájuk jártak vízért, kerítések sem voltak már. Január 10-én érkeztek meg az első orosz katonák. 11-én az egész házat elfoglalták. Aznap délután 5 órakor egy orosz katona – feltehetőleg egy visszautasítás megtorlásaként – kézigránátot dobott az óvóhelynek azon részébe, ahol az Oltáriszentséget őrizték, és ahol hatvan nővér és a zárda harminc növendéke talált menedéket. Két nővér, S. M. Arnoldina és S. M. Lintina, s velük egy 17 éves leány azonnal meghalt, huszonhárman súlyosan megsebesültek.

*

A Ferences Mária Misszionárius nővérek mellett szinte az összes budapesti szerzetesi közösség részt vett az embermentésben. A közelben, az Ajtósi Dürer soron volt a Sacré Coeur nővérek Philippineum nevű leányiskolája és nevelőintézete – ők, a nagy épületnek hála, több száz nőt és gyermeket tudtak elszállásolni. Hihetetlen szervezést igényelt, hogy a rengeteg veszélyben forgó életet megmentsék, és a mentésben részt vevők átgondolt együttműködését. A Hermina úti FMM nővérek például éjjel-nappal gépelték a pápai menleveleket a zsidó üldözötteknek, azzal siettek át a nunciatúrára, aláírás, pecsét, s vissza a rendházba. Különösen nagy szerepe volt a mentésben M. Etela és M. Richgardis nővéreknek.

120 gyermeket és 30 felnőttet rejtegettek a Ferences Mária Misszionárius nővérek Meszlényi Antal egyháztörténész információi szerint. A 150 menekültnek nem volt élelmiszerre jogosító kártyája, a nővérek a saját fejadagjukat osztották meg velük. Raoul Wallenberggel is kapcsolatban álltak, aki állítólag 1944 decembere végén 102 zsidót rejtett el a rendházhoz tartozó villaépületben. Éjszakánként a nővérek élelmiszereket vittek a svéd Vöröskereszt védelme alatt álló házakba.

A nővérek még a koncentrációs táborok felé induló vonatokról is menekítettek üldözötteket, többszöri fenyegetés ellenére is. Az egyik alkalommal egy katona azt mondta két nővérnek, ha még egyszer meglátja, lelövi őket. Ők pedig a legnagyobb lelki nyugalommal közölték: akkor már lőhet is – mesélte nekünk Erzsébet nővér, amikor a lengyel származású Edit nővér vezetésével ismerkedtünk az épület történetével. Elsőként természetesen a falat kerestük, amely a szabadságba vezetett...

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kegyelmet-es-eszkozoket-kapunk-hithez
Kegyelmet és eszközöket kapunk a hithez – Vízi Elemér SJ tartományfőnök a huszonöt éves Manrézáról

Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdeztük.

19:59
ferenc-papa-gondolkodjunk-el-miben-tudnank-valtoztatni-magatartasunkon
Ferenc pápa: Gondolkodjunk el, miben tudnánk változtatni magatartásunkon!

December 9-én délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyala imát a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokokkal. Hangsúlyozta, hogy nekünk is tudnunk kell változtatni magatartásunkon, nyitnunk kell mások felé, reményt és vigaszt kell vinnünk az embereknek.

18:57