Nagyböjti kalendárium – március 14.

2016. március 14. hétfő 07:00

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Amikor majd a világ elérkezik a végső tökéletességre, az irgalom úgy fog megmutatkozni, mint szeretet. A világ jelen állapotában azonban, az emberi történelemben – mely a bűnnek és a halálnak a történelme is – a szeretetnek kell elsősorban irgalomként megmutatkoznia. Krisztus messiási terve, ami az irgalom programja is, népének, az Egyháznak programját is jelzi. S ennek középpontjában mindig a kereszt áll, mivel az irgalmas szeretet kinyilvánulása a keresztben éri el tetőpontját. Amíg tehát »ami eddig volt«, el nem múlik (vö. Jel 4,21), a kereszt marad az a »hely«, amelyre Szent János apokalipszisének más szavai is vonatkoztathatók: »Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Aki meghallja majd szavamat és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, vele fogok étkezni és ő énvelem« (Jel 3,20). Mert Isten akkor is különleges módon tárja föl a maga irgalmát, amikor az embert saját Fia, a Megfeszített iránt serkenti »irgalomra«.”

(Dives in misericordia, 50.)

Istenünk, a te mérhetetlen kegyelmed gazdagon elhalmoz minket minden áldással. Kérünk, vezess át bennünket a régiből az új életre, hogy készen találj, amikor megnyitod előttünk dicsőséges mennyei országodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
az-assziriai-keresztenyek-ma-sem-elhetnek-bekessegben
Az asszír keresztények ma sem élhetnek békességben – Az erbíli püspök előadása a Pázmányon

Február 21-én este Mar Abrisz Juhana erbíli nesztoriánus püspök tartott előadást a PPKE Jog- és Államtudományi Karán „Körkép az asszír keleti egyház helyzetéről” címmel, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében.

15:40
a-romak-integraciojarol-es-az-egyhazak-szereperol-rendeztek-konferenciat-budapesten
A romák integrációjáról és az egyházak szerepéről rendeztek konferenciát Budapesten

„A romák magyarországi integrációja – Az egyházak szerepe” címmel rendeztek konferenciát a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen február 20-án. Az eseményen részt vett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Székely János szombathelyi megyéspüspök.

2018. február 21. szerda