Nagyböjti kalendárium – március 18.

2016. március 18. péntek 07:00

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A világ előttünk álló képe, mely csak félelmeket ébreszthet, emlékezetünkbe idézi Mária szavait a Magnificatból, melyekkel ő a »nemzedékről nemzedékre« megmutatkozó irgalmat magasztalja Isten Fiának megtestesülésében. Ezeknek az égből származó szavaknak szépségét lelkünkben őrizve és az emberiség családjának fájdalmaira vonatkoztatva őket, a mai kor Egyházának [...] hirdetnie kell az irgalmat, és be kell teljesítenie mind a saját hívei, mind az összes jóakaratú ember életében. Végezetül, mivel az Egyház vallja az irgalmat és mindig hűséges marad hozzá, joga és kötelessége, hogy segítségül hívja Isten irgalmát, azaz könyörögjön érte minden fizikai és erkölcsi rosszal és minden fenyegető veszedelemmel szemben, melyek árnyékot vetnek az emberiség jövőjére.”

(Dives in misericordia, 73.)

Urunk, Istenünk, bocsásd meg, hogy emberi gyöngeségből vétkeztünk, és oldozd fel jóságosan bűneink kötelékét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-ne-feljunk-kimondani-az-igazsagot-vilag-haboruban-all
Ferenc pápa: Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll!

Július 27-én, repülőútján Lengyelország felé Ferenc pápa szokásához híven röviden üdvözölte a vele együtt utazó újságírókat, de ezúttal a napi események kapcsán is nyilatkozott.

2016. július 27. szerda
zarandokutja-veget-ert-takacs-nandor-temetese-szekesfehervaron-2016
Zarándokútja véget ért – Takács Nándor püspök temetése Székesfehérváron

Takács Nándor nyugalmazott püspök földi maradványait július 27-én, délelőtt 9 órakor ravatalozták fel a székesfehérvári Szent István-bazilikában, ahol a rokonság és a hívek sokasága várta csendes imádságban. A közös rózsafüzér után, 11 órakor mutattak be misét az elhunyt főpásztor lelki üdvéért.

2016. július 27. szerda