Nagykanizsa városa kitüntette a nyugdíjas orvosból pappá lett Bogár Gáspárt

Hazai – 2016. május 2., hétfő | 19:55

Az április 29–30-án megrendezett városi napok rendezvénysorozat keretében adták át Nagykanizsán a helyi közösségi kitüntetéseket. Bogár Gáspár káplán, egyben nyugdíjas háziorvos több évtizedes testi és lelki gyógyító szolgálatáért vehette át a Szekeres József-díjat.

Idén először a vasárnapi szentmise is a városi napok programjának része volt. A város papsága és vezetősége, valamint a hívek hálát adtak a múltért, és bizakodva kérték Isten áldását a jelenre és a jövendőre.

Ugyancsak április 29-én este tartották a hagyományos városnapi díszközgyűlést, amelyen sor került a városi kitüntetések átadására is. A kitüntetettek között volt Bogár Gáspár – nyugdíjas háziorvos –, a nagykanizsai Jézus Szíve-plébánia káplánja is, aki több évtizedes testi és lelki gyógyító szolgálatáért Szekeres József-díjban részesült – tájékoztatta szerkesztőségünket Arányi Zoltán, a templom másik káplánja.

Bogár Gáspárt 2010-ben, 62 évesen szentelte pappá Balás Béla kaposvári megyéspüspök.

Bogár Gáspár házas volt, de felesége 2001-ben elhunyt, három gyermeke pedig felnőtt időközben. Harminc éven át dolgozott háziorvosként Nagykanizsán. Ifjúkorában is pap szeretett volna lenni, de végül a pannonhalmi gimnáziumból az orvosi egyetemre jelentkezett. Ám az egyházi szolgálattól sosem szakadt el teljesen, s jó papok biztatására döntött: újrakezdi, orvosból pap lesz.

„A plébánosom, Fliszár Károly atya biztatására kezdtem el teológiát tanulni, és amikor nyugdíjas lettem, akkor püspök atya úgy döntött, hogy elfogadja a képzésemet” – nyilatkozta felszentelése után. A kaposvári püspökségen vett részt spirituális képzésen és gyakorlaton. 2009 decemberében diakónussá, majd 2010 júniusában áldozópappá szentelte Balás Béla megyéspüspök.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye, Somogy Televízió

Fotó: Szakony Attila/Zaol.hu

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria