Nagykilenceddel készülnek Szent József ünnepére a Szatmári Egyházmegyében

Külhoni – 2015. január 22., csütörtök | 13:46

Szent József-nagykilenced kezdődött január 21-én Szatmárnémetiben és Nagybányán, illetve január 14-én Kaplonyban – adta hírül a Szatmári Friss Újság.

Szent Józsefnek, Szűz Mária jegyesének ünnepnapja március 19-e. Ezt megelőzően minden évben nagykilencedet tartanak a szatmárnémeti, a nagybányai és a kaplonyi Szent József-templomokban. Idén január 21-étől kezdődően, kilenc héten keresztül elmélkedéssel egybekötött felkészítő szentmiséket tartanak.

Szatmárnémetiben, a sugárúti Szent József-templomban szerdánként reggel 9 órai kezdettel Oláh Zsolt, a nagybányai Szentháromság-plébánia segédlelkésze mutatja be a szentmiséket és vezet elmélkedést.

Nagybányán szintén szerdánként, reggel 8 órától román nyelvű szentmisét, délután 5 órától imaórát, este 6 órától pedig magyar nyelvű szentmisét tartanak, és minden alkalommal más lelkipásztor mondja a homíliát.

Kaplonyban egy héttel korábban, január 14-én kezdődött idén a nagykilenced a szokásos nagylelkigyakorlat miatt. A Szent József-templomban szerdánként este 6 órától Barta Barnabás, a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-plébánia segédlelkésze elmélkedésével tartják a kilenced szentmiséit.

Várják a híveket az alkalmakra, és arra buzdítják őket, hogy imáikban kérjék Szent József közbenjárását családjukért.

Magyar Kurír