Napi sajtószemle

– 2014. július 25., péntek | 12:05

A 2014. július 25-ei lapok szemléje

A Népszabadság (3. o.) Rómába menekült a család, a Népszava (8. o.) A pápa is fogadta a menekült asszonyt, a Magyar Hírlap (6. o.) Ferenc pápa is fogadta a hitehagyásért halálra ítélt szudáni asszonyt, a Magyar Nemzet (1. o.) Pápai segítség címmel számol be arról, hogy olasz kormánygépen gyermekeivel és férjével Rómába érkezett tegnap reggel Mariam Yahya Ibrahim, a hitehagyásért halálra ítélt, majd felmentett szudáni fiatalasszony. A repülőtéren Matteo Renzi olasz miniszterelnök várta a családot. Nem sokkal később Ferenc pápa is fogadta a vatikáni Szent Márta-házban Mariamot és családját (Lásd tegnapi, július 24-ei híradásunkat Ferenc pápa fogadta a hite miatt halálra ítélt fiatalasszonyt és családját címmel – a szerk.)

Az Új Magyar Szó Online (Maszol.ro) Felrobbantották Jónás próféta mecsetét címmel tudósít arról, hogy a szélsőséges iszlamisták felrobbantottak egy mecsetet, ami a hagyományok szerint az iszlám vallásban is fontos személynek számító Jónás próféta nyughelyére épült az iraki Moszulban. A települést júniusban lerohanó és ott szigorú iszlám törvénykezést bevezető Iszlám Állam (ISIS) nevű szunnita szervezet harcosai a mecset elhagyására szólították fel az ott tartózkodókat, majd felrobbantották az épületet. A biztonságuk érdekében névtelenül nyilatkozó helyiek szerint több közeli ház is megrongálódott a detonáció következtében. A hírportál emlékeztet rá: a mecsetet egy Kr. e. 8. századból származó régészeti lelőhelyen építették, és az 1990-es években – Szaddám Huszein iraki diktátor uralma alatt – újították fel. Állítólag ezen a helyen temették el Jónás prófétát, akit a Biblia és a Korán írása szerint is egy cethal nyelt el. A mecset az ISIS júniusi fellépéséig fontos zarándokhelynek számított. A Jónás név az arabok körében is gyakori, Júnisz formában. A dzsihadisták azzal indokolták a mecset lerombolását, hogy az az imádság helyett a hitehagyás helyszíne lett. A szélsőségesek állítólag egy másik közeli mecsetet is felrobbantottak. Csütörtökön Bagdad középső részét is robbanások rázták meg, amikor működésbe lépett két, autóba rejtett pokolgép. A merényletben tizenöt ember vesztette életét. Az incidens néhány órával azután történt, hogy a parlament megválasztotta az ország új államfőjét, egy tekintélyes kurd törvényhozó, Fuád Maszúm személyében.

A Székelyhon.ro Búcsú a Szent Anna-kápolnánál címmel harangozza be, hogy július 26-án, szombaton tartják Székelyudvarhelyen a Szent Anna-tó melletti kápolna búcsúünnepét. A több mint 250 éve változó rendszerességgel megtartott búcsú idei programja a következőképpen alakul: fél 11-kor fogadják a keresztaljákat a Szent Anna-tó alsó parkolójában. 11 órától – a tavalyihoz hasonlóan – idén is körmenet előzi meg az ünnepi szentmisét, a keresztaljákkal a tó körül kialakított tizennégy stációt járják végig. Az ünnepi szentmisét fél egytől Tamás József püspök celebrálja, a homíliát pedig Balla Barnabás pálos atya mondja.

A Magyar Hírlap (A Kálvin téri templom… 3. o.) hírül adja, hogy történelmi emlékhellyé avatták a Kálvin téri református templomot, annak kriptáját és a Ráday Gyűjteményt. Az ünnepségen – amelyet a kriptában nyugvó Fáy András halálának százötvenedik évfordulójához időzítettek – Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet elnöke közölte: azon dolgoznak, hogy az emlékhelyeket találkozási pontokként is népszerűsítsék. Hozzátette: jelenleg negyvenhét történelmi emlékhelyet tartanak számon. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke Fáy Andrásról emlékezett meg, hangsúlyozva: a polihisztor életútja elválaszthatatlan a 19. századi protestantizmustól, és szorosan kötődik a templomhoz, gyülekezetének több évig főgondnoka is volt.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír