Megtámadták Nicaraguában az apostoli nunciust és kíséretét

Kitekintő – 2018. július 10., kedd | 15:28

Nicaraguában hónapok óta súlyos erőszakos cselekmények történnek. Ezúttal három egyházi személyt támadtak meg Diriambában, egy templomban július 9-én – tájékoztatott a SIR olasz katolikus hírügynökség.

Leopoldo Brenes bíboros, managuai érsek és segédpüspöke, José Silvio Báez, valamint az ország apostoli nunciusa, Waldemar Stanisław Sommertag érsek esett áldozatául a latin-amerikai országban dúló konfliktusnak. Az egyházi vezetők két pap és néhány újságíró kíséretében igyekeztek Diriambába, hogy segítséget és vigaszt nyújtsanak annak a tizenkét embernek, akik a napok óta ostromolt Szent Bertalan-templomba menekültek az erőszakos összecsapások elől. A püspököket megrángatták és sértegették. Báez püspök a karján megsebesült, és letépték a mellkeresztjét. Az érsek a Twitteren írta meg, hogy mindemellett az egyik kísérő papnak elvették a mobiltelefonját.

A nicaraguai püspöki konferencia határozottan elítéli a történteket. Rövid közleményben leszögezték: a helyi egyház visszautasítja és mélyen helyteleníti a fizikai és szóbeli erőszakot. A püspöki delegáció Jézus Krisztus küldetését teljesítette, amikor a szenvedő nép mellé állt, lelkipásztori látogatást téve a térség papjai és hívei között, akik a rendőrség és a félkatonai erők összecsapásainak áldozatai.

A Costa Rica-i püspökök szolidaritásukat fejezték ki a nicaraguai egyház felé. A püspöki konferencia elnöke, José Rafael Quirós Quirós érsek elítélte a nép egyre erősebb elnyomását a nicaraguai kormány által. A konferencia tagjai arra kérik a nemzetközi közösséget, hogy működjön együtt az országban zajló konfliktus megoldásában. „Sem a nicaraguai nép, sem püspökeik nincsenek egyedül” – fogalmaznak a Costa Rica-i püspökök, és a Szűzanya közbenjárásáért fohászkodnak, hogy Nicaraguában megszűnjön az elnyomás és béke uralkodjék.

* * *

Az országban nem csökken a feszültség: Daniel Ortega államfő bejelentette, hogy nem áll szándékában új választásokat kiírni. Ezzel lefékezte a szembenálló felek közötti párbeszédet, mely korábban, az áprilisi tiltakozások után elindult. A tüntetések fegyveres elnyomása közben eddig már több mint háromszáz ember vesztette életét. A nicaraguai püspökök közvetítői szerepet vállaltak a nemzeti párbeszédben, egyik kérésük új választások kiírása volt.

Az erőszak kiinduló oka az Ortega elnök által kezdeményezett nyugdíjreform volt, mely a befizetendő járulékok emelését és a nyugdíjak csökkenését eredményezte volna. A rendelkezés – melyet időközben visszavontak – óriási tiltakozást váltott ki a lakosság körében, az államfő lemondását követelik. Daniel Ortega 2006 óta van hatalmon – elnöksége alatt módosította az alkotmányt, mely korábban maximum két mandátumot engedélyezett egymás után egy államfőnek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Agensir.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria